Tina Stege otthona a Marshall-szigetek atollján két méterrel van a tengerszint felett, és olyan keskeny, hogy „szinte bárhol is vagy, a szárazföld mindkét oldalán látni az óceánt” – meséli. Ez kevés lehetőséget hagy az emelkedő tengerszint elől való menekülésre – pedig az éghajlatváltozás felmelegíti az óceánokat és felgyorsítja a világ jégtakarójának olvadását.
Stege szerint ahhoz, hogy a következő években a csendes-óceáni ország mintegy hatvanezer lakosát a hullámok fölött tartsák, több tízmilliárd dollárt kellene befektetni az otthonok és az infrastruktúra fizikai megemelésére, amire valószínűleg nem lesz pénz.
„Az én országomban nincs magasabban fekvő terület, védett föld” – jegyezte meg Stege, a Marshall-szigetek éghajlatvédelmi megbízottja az Egyiptomban tartott COP27 ENSZ éghajlatváltozási konferencia egyik rendezvényén.
„Ha magasabban fekvő földet akarunk, azt meg kell építenünk” – tette hozzá.
Stege és szomszédai – és világszerte több millió más ember számára –, akiknek az éghajlatváltozás hatásai (a tengerszint emelkedésétől kezdve az aszályokon át a viharokig) miatt megviselt otthonukban kell maradniuk, a migráció a legvalószínűbb megoldás.
„Nem lenne szabad olyan naivnak lennünk, hogy azt gondoljuk, a jelenlegi körülmények között az emberek nem fognak elköltözni” – mondta António Vitorino, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója.
Az éghajlatváltozás már most is „alapvető hatással van az emberi mobilitásra” – mondta a COP27 konferencián.
Nehéz megbecsülni, de lesz klímamigráció
Azt, hogy az éghajlati nyomás növekedésével hány ember vándorolhat el, szinte lehetetlen pontosan megbecsülni, nem utolsósorban azért, mert nehéz prognosztizálni az éghajlati sokkok mértékét és bekövetkezésük időpontját, és mert az, hogy az emberek elköltöznek-e, rengeteg tényezőtől függ, többek között attól, hogy mennyi segítséget kapnak a helyreállításhoz.
A Belső Elvándorlási Központ nevű szervezet szerint 2021-ben mintegy 23,7 millió ember kényszerült saját országán belül – általában átmenetileg – katasztrófák, sok esetben az időjárási szélsőségekhez kapcsolódó természeti csapások következtében elvándorolni.
Az éghajlatváltozás kezelését célzó komoly és gyors intézkedések nélkül 2050-re mintegy 216 millió ember válhat belső éghajlati migránssá a Világbank szerint.
Szakértők szerint az éghajlatváltozással összefüggő migráció nagy része még mindig az országon belül és nem a nemzetközi határokon keresztül történik – bár az alacsonyan fekvő kis szigetországokból érkező migránsok számára ez a lehetőség nem biztos, hogy adott.
Emellett egyre nehezebb megkülönböztetni a konfliktustól menekülőket az éghajlatváltozás okozta migránsoktól, mivel a két válság egymást erősíti – mondta Michael Köhler, az Európai Polgári Védelmi és Humanitárius Segélyek Főigazgatóságának megbízott vezetője.
Az afrikai Száhel-övezetben például az aszály okozta vízhiány és mezőgazdasági gondok miatt családok kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, és a szélsőséges csoportok számára könnyebbé vált a jövedelemre vágyó fiatalok toborzása, ami viszont konfliktusokat szít – mondták a szakértők.
„Az éghajlati és a humanitárius válságok közötti különbség egyre mesterségesebbé válik – mondta Köhler a COP27 konferencián. – Együtt kell gondolnunk a két dologra.”
Andrew Harper, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) éghajlati fellépéssel foglalkozó különleges tanácsadója szerint mostanában olyan könyörtelen katasztrófák sújtják a világ számos területét, hogy az embereknek a változó éghajlathoz való alkalmazkodását segítő erőfeszítések kudarcba fulladnak.
Mozambik egyes részein, ahol mintegy egymillió ember kényszerül lakóhelyét elhagyni – részben a tartós polgárháborúk miatt –, a családokat „egymás után sújtják a ciklonok (…) és ha nem a ciklonok, akkor az aszály” – mondta Harper.
Akadályozni a migrációt
Ahhoz, hogy az éghajlatváltozással összefüggő migrációt meg lehessen fékezni, sokkal nagyobb erőfeszítésekre és több pénzre van szükség, hogy a kiszolgáltatott emberek alkalmazkodjanak a változásokhoz, és ellenállóképessé váljanak a sokkokkal szemben – mondta Rabab Fatima, a fejlődő kis szigetországok és a legkevésbé fejlett országok ENSZ-képviselője.
„Eme sebezhető országcsoportok számára sürgősen növelni kell az alkalmazkodásra szánt finanszírozást” – mondta a COP27 konferencián.
„Az alkalmazkodási beruházások globális szinten való megnövelésére van szükség, hogy milliók életét menthessük meg az éghajlati pusztítástól.”
A 2020-ra ígért évi százmilliárd dolláros finanszírozás azonban – amelyet a gazdagabb országok ígértek a sebezhető országoknak a tiszta növekedés és az éghajlati veszélyekhez való alkalmazkodás elősegítésére – csak részben valósult meg, ami fájó pont volt az ENSZ-tárgyalásokon.
Egy dollár megelőző segély hét dollár kárt véd ki
Vitorino, az IOM munkatársa szerint az adaptációs kiadások mellett a jobb korai előrejelző rendszerekbe és a humanitárius segítségnyújtási innovációkba, például az előrehozott cselekvésbe való befektetés is segíthet a migráció korlátozásában.
A megelőző fellépés olyan intézkedéseket foglal magában, mint például a családok számára már napokkal az előre jelzett katasztrófa előtt kis összegű készpénz eljuttatása, amely forrásokat biztosít számukra a felkészüléshez.
2020-ban például az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) öt nappal egy várható árvíz előtt 142.000 embernek adott ilyen juttatást Bangladesben.
Ennek eredményeképpen a családok egyharmadával kisebb valószínűséggel éheztek a katasztrófa idején – mondta Gernot Laganda, a WFP éghajlati és katasztrófakockázat-csökkentési vezetője.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO számításai szerint minden egyes dollárnyi ilyen segéllyel hétdollárnyi kárt takarítanak meg.
Vitorino szerint azonban még az emberek védelmére tett fokozott erőfeszítések sem fogják megakadályozni az éghajlattal összefüggő migrációt, és megjegyezte, hogy a biztonságos, rendezett elvándorlásra vonatkozó tervekre is szükség van.
„Jelenleg emberek tízezrei veszítik el otthonukat, és költöznek. Erre nincs humanitárius segítség, nincs létező rendszer” – mondta Szalímul Huk, a bangladesi Nemzetközi Éghajlatváltozási és Fejlesztési Központ igazgatója.
„Az UNFCCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye) felelőssége, hogy megoldást találjon” – mondta, és az ilyen népmozgásokat az éghajlatváltozás okozta veszteségek és károk növekedése egyik formájának nevezte.
Afrikában, Ugandában már nyitott ajtók politikája van a menekültek befogadására, ami továbbra is szokatlan – mondta Beatrice Atim Anywar, az ország környezetvédelmi minisztere, és több országot sürgetett, hogy kövessék a példát.
Az Uganda saját határain belülről érkező, az éghajlat miatt kitelepült migránsok egyre inkább megjelennek az ország fővárosában – mondta Rose Kobusinge, a migrációs kérdésekkel foglalkozó ugandai „éghajlat-igazságossági aktivista”.
Uganda északkeleti Karamodzsa régióját például egyre inkább sújtja az aszály és az élelmiszer hiánya, ami megnehezíti a száraz régió pásztorainak a túlélést.
Manapság „nagyon sok karamodzsai gyerek, fiatal lány és nő van Kampala utcáin” – panaszolta Kobusinge.
