Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nyomoznak a siófoki lómenhely legelőit érintő földügylet miatt


Olyan haszonállatokkal foglalkoznak, amelyeket a rossz tartás miatt koboztak el a hatóságok a korábbi tulajdonosoktól
Olyan haszonállatokkal foglalkoznak, amelyeket a rossz tartás miatt koboztak el a hatóságok a korábbi tulajdonosoktól

Hamis magánokirat felhasználása miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőség a menhely munkatársainak feljelentése alapján. Egy 31,8 hektáros, páratlan panorámájú, Balatonra néző legelőről van szó, amelyre annak lett volna elővásárlási joga, aki életvitelszerűen Siófokon él.

A Szabad Európa videóriportban számolt be februárban a Dharma állatmenhely ügyéről. Ez az egyetlen az országban, ahol olyan lovakkal, haszonállatokkal foglalkoznak, amelyek azért koboztak el korábbi tulajdonosaiktól mert rossz körülmények között tartották őket vagy kegyetlenül bántak velük.

A gyönyörű területen fekvő legelőre, amit a menhely használ befektetők vetettek szemet. Egyiküknek, Barna Györgynek helyi ősvállalkozóként elővásárlási jogot is adott a Somogy Vármegyei Kormányhivatal a lómenhely vezetőjével, Berecz Gabriellával szemben, noha ez a törvény szerint csak olyan személyt illetne meg, aki életvitelszerűen Siófokon él. A kormányhivatal által győztesként kihozott vállalkozó viszont Budán lakik.

A menhelyesek ezért feljelentést tettek a rendőrségen és a 24.hu hírportál értesülése szerint az ügyben hamis magánokirat felhasználása miatt, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. A Szabad Európa videóriportját itt nézheti meg:

„Minden lehetséges módon ellehetetlenítenek” – Bizonytalan a siófoki állatmenhely sorsa
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:05:52 0:00

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG