Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nyomoznak Balásy Gyula cégeinek egyes szerződései miatt, a Szabad Európa cikke nyomán fordultak az ügyészséghez


Március elején megjelent tényfeltáró cikkünkben annak jártunk utána, miként működik a kommunikációs és rendezvénypiacon Rogán Antalnak köszönhetően monopolhelyzetbe kerülő cégcsoport. Cikkünk megjelenése után a DK-s Vadai Ágnes fordult a legfőbb ügyészhez.

Mint megírtuk, Varga Judit volt férje, Magyar Péter beszélt arról a Partizánnak adott interjúban, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként többszörösen túlárazott szerződéseket kellett kötnie a New Land Media és a Lounge Design Kft.-vel.

Mindkét cég annak a Balásy Gyulához köthető Lounge-cégcsoportnak a tagja, amely az állami reklámköltéseket kezelve százmilliárdos bevételre tesz szert. A cégcsoport működésére rálátó forrásokkal készült beszélgetésekből és a szerkesztőségünk birtokába került dokumentumból az derül ki, hogy a cégek a túlárazás mellett elsősorban az óra- és darabszámokkal trükközhettek.

Az említett dokumentum egyébként egy terjedelmes Excel-fájl, amelyet a közbeszerzés részeként Balásyék töltöttek ki, és a két cég által megadott tarifákat tartalmazza. Ez kötelező sorvezetőként szolgál minden minisztérium és a legtöbb állami szervezet számára a kommunikációs és rendezvényszervezési feladatok terén.

2015 óta csak a Rogán vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKOH) keresztül rendelhetnek meg állami szervek bármiféle kommunikációs munkát, 2018 óta pedig az NKOH már csak egyetlen cégcsoporttal, Balásy Gyula Lounge-csoportjával szerződik.

Az ügyben már Magyar Péter Partizánnak adott interjúja után a legfőbb ügyészhez fordult a Momentum, a DK pedig költségvetési csalás, hűtlen kezelés és pénzmosás miatt tett feljelentést.

Tényfeltáró írásunk megjelenése után a szintén DK-s Vadai Ágnes kérdezte a legfőbb ügyészt egyebek között arról, indult-e vizsgálat a cikkünkben szereplő információk alapján, voltak-e már kihallgatások, és mikor várható az ügyészség részéről érdemi szakmai döntés.

A legfőbb ügyészi válaszból az derül ki, hogy a hivatkozott szerződések kapcsán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást. A 444 idézi: gyanúsítotti kihallgatás még nem történt, az eljárás felderítési szakaszban van.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG