Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Örökre online marad a suli? Bulgáriában lassan harmadik éve tanul otthonról sok diák


Magdalena Abadzsieva legidősebb gyermeke szeptember elején visszaült az iskolapadba. Anyukája remélte, hogy ez már a tanulmányai végéig így marad. 2020 kezdete óta, amikor lecsapott a pandémia, a bulgáriai iskolák is online oktatásra tértek át, hogy lassítsák a vírus terjedését. De most már a gyerekeknél és a szülőknél is kezd betelni a pohár.

Ősszel, néhány hét tanulás után Abadzsieva lánya ismét otthon volt. Most nyolcadik osztályos, a hatodik, a hetedik és most a nyolcadik osztály nagy részét is otthoni, online tanulással töltötte. Magdalena nemcsak dühös, hanem zavarodott is.

Mivel a lányát beoltották, járhat étterembe, moziba vagy bevásárlóközpontba, nagyjából bárhová, de iskolába nem.

„Ez már a harmadik iskolaév online, és elviselhetetlen. A dolgok egyszerűen nem mehetnek így tovább” – füstölgött Abadzsieva.

„A barátaim gyerekei most tizenkettedikesek. Csak két évet töltöttek az osztályteremben az osztálytársaikkal. A 10., a 11. és most a 12. osztályban nem jártak iskolába” – panaszolta a Szabad Európa bolgár szolgálatának adott interjúban.

Magdalena Abadzsieva a gyerekek iskolába való visszatéréséért kampányol Bulgáriában
Magdalena Abadzsieva a gyerekek iskolába való visszatéréséért kampányol Bulgáriában

A kétgyermekes édesanya megjegyzi, hogy még mindig nem tudni, mikor térhet vissza a lánya az osztályba. Bulgáriában az osztálytermek a negyedik osztályig nyitva állnak azon gyermekek előtt, akiknek negatív a Covid–19-tesztje, de az ötödiktől a tizenkettedik osztályig tartó korosztályban sok diák számára jobbára zárva vannak az iskolák.

Az ok? Kevés a Covid–19-teszt, azaz nincs elég, hogy minden diákot ellenőrizzenek az állami iskolákban.

Ezt állítja Nyikolaj Denkov, az ország oktatási minisztere. Sztojcso Kacarov, Bulgária egészségügyi minisztere szerint azonban ez nem igaz, szerinte minisztériuma elegendő tesztet rendelt.

Sokba kerül

Miközben a miniszterek vitatkoznak, a gyerekek továbbra sem járnak iskolába, ami tovább növeli Bulgária Covid–19-gondjait.

A közel hétmilliós lakosságú délkelet-európai országban az egyik legalacsonyabb átoltottsági és az egyik legmagasabb az egy főre jutó Covid–19 halálozási arány a világon. A november közepi statisztikák szerint a felnőtt lakosság kevesebb mint harminc százaléka kapott legalább egy oltást a vírus ellen. Szeptemberben, amikor Kelet-Európában tetőzött a világjárvány, Bulgáriában rekordot döntött a koronavírus okozta napi halálozások száma.

A bulgáriai és máshol élő gyerekek számára a világjárvány szörnyű áldozatot jelentett.

„Az általános nézet továbbra is az, hogy a Covid–19-világjárvány megfékezése érdekében az iskolák bezárására vonatkozó döntést csak végső esetben kell alkalmazni. Az iskolabezárások negatív fizikai, mentális és oktatási hatásai a gyerekekre, valamint a társadalomra gyakorolt gazdasági hatás tágabb értelemben valószínűleg meghaladja az előnyöket” – fogalmazott az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, egy uniós ügynökség.

Magdalena Abadzsieva és más bolgár szülők hasonlóan éreznek.

„Amint a Covid–19-betegek száma emelkedni kezd, a gyerek a legkönnyebb célpont, el kell távolítani, el kell rejteni a társadalom megnyugtatása érdekében” – jegyezte meg Abadzsieva, mielőtt saját lánya helyzetére tért volna.

„A lányom nehéz időszakon megy keresztül. Zeneiskolába járt és otthonról tanult egy vonós hangszeren. Teljesen elment a kedve a játéktól” – magyarázta Abadzsieva, hozzátéve, hogy lánya most szemüveget hord, ami az édesanya szerint a számítógép képernyője előtt töltött idő következménye.

A gyerek most egy idegen nyelvek oktatására szakosodott iskolába iratkozott be, de Abadzsieva szerint depresszióval küzd, mivel alig találkozott új osztálytársaival.

„Amikor a lányom megtudta, hogy idén is bezárják az iskolát, négy órán át sírt. Képtelen voltam megnyugtatni. És nem volt egyedül. Gondol valaki arra, hogy min mennek keresztül? Beszél valaki hozzájuk?” – kérdezte Abadzsieva.

Ralica Vacskova bolgár aktivista anya
Ralica Vacskova bolgár aktivista anya

Nem volt elég teszt

Ahogy máshol, úgy Bulgáriában is felfüggesztették az iskolák és egyetemek a közvetlen oktatást a pandémia 2020. márciusi kitörése után. Abban a tanévben sokan nem is tértek vissza az iskolába, a negyedikesnél idősebb bolgár diákok a 2021-es év nagy részében is online tanultak.

A mostani, 2021–22-es tanév elején visszatérhettek az iskolába, de október közepén ismét hazaküldték őket Bulgária azon területein, ahol megugrott a Covid–19-fertőzés aránya. Így sok gyerek és tini kénytelen volt visszatérni az online tanuláshoz, amit a szüleik sem fogadtak kitörő örömmel.

A Bulgáriában érvényben lévő szabályozás szerint az iskoláknak le kell állítaniuk a tantermi oktatást azokon a területeken, ahol a Covid–19-fertőzések száma kéthetes időszakonként 500/100 000 fő fölé emelkedik. Ha az arány valamivel alacsonyabb, 250 és 500 között mozog százezer főre vetítve, az érintett területeken az iskoláknak át kell állniuk a fele online, fele fizikai oktatási módszerre. Ha a halálozási arány százezer főre vetítve 250-nél alacsonyabb, a gyerekek teljesen visszatérhetnek az osztálytermekbe.

Amikor röviddel a tanév kezdete után az egekbe szöktek a fertőzési és halálozási arányok, a hatóságok igyekeztek elkerülni az online tanuláshoz való széles körű visszatérést. Novemberben elkezdték hetente kétszer tesztelni az 1–4. osztályos gyerekeket, hogy az osztályban tartsák őket.

Az idősebb diákokat azonban kizárták, mivel a kormány szerint nem volt elegendő rendelkezésre álló Covid–19-teszt.

Kacarov egészségügyi miniszter egy november 26-i tájékoztatón elmondta, hogy az oktatási minisztérium eddig egymillió tesztet kapott, és továbbiak is érkeznek.

Egy nappal később Denkov oktatási miniszter a bolgár médiának azt nyilatkozta, hogy a minisztérium csak 168 000 tesztet kapott meg a beígért egymillióból. Hozzátette, hogy meg nem határozott számú teszt raktárban van, és december 10-ig eljut az iskolákba.

Denkov szerint ahhoz, hogy az elsőtől a tizenkettedik osztályig minden diákot megvizsgáljanak, Bulgáriának hetente több mint 1,2 millió antigéntesztre lenne szüksége.

Nikolaj Denkov oktatási miniszter
Nikolaj Denkov oktatási miniszter

A Szabad Európa kérdésére az Egészségügyi Minisztérium közölte, hogy november 29-ig 1 358 300 tesztet szállítottak le Az Oktatási Minisztériumnak. Azt ígérték, hogy november 30-ig további 650 000 teszt fut be.

A minisztérium közölte még azt is, hogy további 2,4 millió tesztre van közbeszerzés, amelyeket a gyártókkal kötött szerződések aláírását követő egy héten belül szállítanak. Ez december 1-jéig nem történt meg.

Múlt héttől a Covid–19-oltási igazolással rendelkező idősebb diákok is visszatérhetnek az osztályba, de csak akkor, ha az osztály legalább fele megfelel ennek a feltételnek. Az oktatási minisztérium adatai szerint a középiskolás korú diákok öt százaléka fertőződött meg Covid–19-vírussal. A tárca közölte, hogy adatai szerint a diákok hét százaléka van beoltva.

Abadzsieva elmondta, hogy lánya nyolcadik osztályában a gyerekek felének van oltási dokumentuma, de még mindig nem tértek vissza a tanórákra.

Az oktatási minisztérium szerint Szófiában november 29-én több mint háromezer ötödik és tizenkettedik osztály közötti gyermek járt iskolába. Mindannyian fizettek a tesztért, és szinte mindannyian magániskolába járnak. Azaz a fővárosi diákok töredékéről van csak szó.

December 2-án Kacarov azt ígérte, hogy a következő héten minden bolgár diák visszatér az iskolába, de Denkov óvatosságra intett a Covid-19-antigéntesztek hiánya miatt.

Abadzsieva a kormányt hibáztatja, amiért nem lépett hamarabb. „Értékes idő veszett el, a kormány részéről nem volt bátorság és határozottság. Mindig találnak valami kifogást. Például a szülők nem egyeztek bele, sokan voltak a tesztek ellen” – mondta. Vacskova azzal is vádolja a kormányt, hogy húzza az időt.

„Ha kijelentjük, hogy az a prioritás, hogy a gyerekek biztonságos környezetben járjanak iskolába, akkor a biztonságos környezet garantálása azt jelenti, hogy tesztelni fogják őket. Ennyi” – mondta. ​„Ezt az Egészségügyi Minisztériumnak már tavaly meg kellett volna tennie.”

Szöveg: Elica Szimeonova, a Szabad Európa bolgár szolgálatának munkatársa Tony Wesolowsky prágai közreműködésével.
XS
SM
MD
LG