Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Orosz lőszerraktárat és helikoptereket semmisített meg az ukrán hadsereg

Ukrán katonák Donyeckben 2023. október 13-án

Katonai repülőterekre mértek csapást két megszállt ukrajnai régióban, valamint drónokkal támadtak különböző célpontokat az Oroszország által már 2014-ben illegálisan annektált Krím félszigeten.

Az ukrán hadsereg arról számolt be kedden, hogy két orosz helikoptert, egy lőszerraktárat és tüzérségi eszközöket lőttek ki. A tájékoztatás szerint a sikeres támadásokat a keleti Luhanszk és a déli Bergyanszk város közelében hajtották végre.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által beiktatott kormányzója ezzel szemben azt állította, hogy a légvédelem megsemmisítette az érkező rakétákat.

Szergej Akszjonov krími vezető pedig elmondta, hogy nyolc ukrán drónt semlegesítettek hétfő éjszaka a fekete-tengeri félsziget felett.

Egyik bejelentés sem erősíthető meg egyelőre független forrásból.

Az egykori békés város ma szétlőtt katonai állás – napvilágra kerültek az ukrajnai Vuhledarban készült képek

A Vuhledar szénbánya tornyai az ostromlott városba vezető út mellett. A vezetés napfelkelte előtt csökkenti annak kockázatát, hogy orosz kamikazedrónok célba vegyék az úton lévőket. Bombákat ledobó kvadkoptereket is használnak ezeken a keleti utakon, hogy katonai felszereléseket és néha még civil autókat is célba vegyenek
1/11 A Vuhledar szénbánya tornyai az ostromlott városba vezető út mellett. A vezetés napfelkelte előtt csökkenti annak kockázatát, hogy orosz kamikazedrónok célba vegyék az úton lévőket. Bombákat ledobó kvadkoptereket is használnak ezeken a keleti utakon, hogy katonai felszereléseket és néha még civil autókat is célba vegyenek
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Egy katona sétál romos épületek mellett Vuhledarban. A városban egykor körülbelül tizennégyezer ember élt, most már csak néhány száz civil és az ukrán hadsereg csapatai maradtak
2/11 Egy katona sétál romos épületek mellett Vuhledarban. A városban egykor körülbelül tizennégyezer ember élt, most már csak néhány száz civil és az ukrán hadsereg csapatai maradtak
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
A kurahivi hőerőmű gőze száll az ukrajnai Donyeck keleti részén fekvő Vuhledar felé vezető úton 2023. szeptember 20-án hajnalban
3/11 A kurahivi hőerőmű gőze száll az ukrajnai Donyeck keleti részén fekvő Vuhledar felé vezető úton 2023. szeptember 20-án hajnalban
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Egy, a harcokban megsérült templom Vuhledarban. A városban maradt lakosok az önkéntesekre és az ukrán hadseregre támaszkodhatnak, hogy élelemmel és gyógyszerrel lássák el őket
4/11 Egy, a harcokban megsérült templom Vuhledarban. A városban maradt lakosok az önkéntesekre és az ukrán hadseregre támaszkodhatnak, hogy élelemmel és gyógyszerrel lássák el őket
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Egy épület romjai Vuhledarban. Az orosz csapatok 2022 márciusa óta többször is ostrom alá vették a várost, amelynek neve azt jelenti, hogy <em>a szén ajándéka</em>
5/11 Egy épület romjai Vuhledarban. Az orosz csapatok 2022 márciusa óta többször is ostrom alá vették a várost, amelynek neve azt jelenti, hogy a szén ajándéka
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Gyermekbicikli egy törmelékkel borított udvaron. 2023 januárjában kudarcba fulladt egy hatalmas orosz támadás Vuhledar ellen, ami a jelentések szerint számos tank és páncélozott jármű, valamint több száz orosz katona elvesztését jelentette
6/11 Gyermekbicikli egy törmelékkel borított udvaron. 2023 januárjában kudarcba fulladt egy hatalmas orosz támadás Vuhledar ellen, ami a jelentések szerint számos tank és páncélozott jármű, valamint több száz orosz katona elvesztését jelentette
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Egy ukrán katona az orosz állásokat figyeli, miközben egy drónt irányít egy épület belsejéből Vuhledarban. A város egy stratégiailag kulcsfontosságú autópálya és vasútvonal közelében fekszik
7/11 Egy ukrán katona az orosz állásokat figyeli, miközben egy drónt irányít egy épület belsejéből Vuhledarban. A város egy stratégiailag kulcsfontosságú autópálya és vasútvonal közelében fekszik
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Kiégett lakóház Vuhledarban. A város megmaradt lakói most többnyire a föld alatt, pincében élnek, ami menedéket nyújt az utcán gyakran visszapattanó repeszek elől
8/11 Kiégett lakóház Vuhledarban. A város megmaradt lakói most többnyire a föld alatt, pincében élnek, ami menedéket nyújt az utcán gyakran visszapattanó repeszek elől
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
A frontvárosban a legkülönfélébb lövedékek hallhatók, amelyek az orosz állásokból Vuhledarba repülnek
9/11 A frontvárosban a legkülönfélébb lövedékek hallhatók, amelyek az orosz állásokból Vuhledarba repülnek
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
A városban, amelyet naponta többször is lő az orosz hadsereg, szinte alig maradt ép ház
10/11 A városban, amelyet naponta többször is lő az orosz hadsereg, szinte alig maradt ép ház
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Az egykori békés élet maradványai a szétlőtt ablakban. Az itt látható fotók szeptember végén készültek, és október 12-én kerültek nyilvánosságra. Az ukrán hadsereg gyakran hosszas embargót ír elő, mielőtt a katonai állásokról készült képeket közzé lehet tenni
11/11 Az egykori békés élet maradványai a szétlőtt ablakban. Az itt látható fotók szeptember végén készültek, és október 12-én kerültek nyilvánosságra. Az ukrán hadsereg gyakran hosszas embargót ír elő, mielőtt a katonai állásokról készült képeket közzé lehet tenni
A Szabad Európa fotóriportere bejutott a keleti Vuhledar ukrán állásaiba. A várost a háború kezdete óta szinte folyamatosan támadják az orosz csapatok, épen maradt háza szinte nincs már, az ott maradt lakók többsége pincében él, önkéntesektől és a katonaságtól kap élelmiszert és gyógyszert.
Previous slide
Next slide

A donyecki Pervomaszjkban legkevesebb két civil életét vesztette az inváziós csapatok ágyúzásában az utóbbi nap folyamán.

A megszálló orosz hadsereg emellett több pilóta nélküli repülőgéppel és rakétákkal is támadta Ukrajnát keddre virradóra.

Az ukrán védelmi erők friss közleménye szerint sikerrel lelőttek egy Kh-59 irányított légi rakétát és hat darab, iráni gyártású Shahed-136 drónt. Arra is kitértek, hogy még tart a károk felmérése.

Az ukrán pilóták veszélyesen alacsonyan repülnek, hogy észrevétlenül csaphassanak le az orosz célpontokra
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:11 0:00

Eközben a fronton tovább folytatódtak a heves harcok a keleti Avgyijivkánál, ahol Moszkva megpróbál áttörést elérni. Kijev már a város bekerítésén dolgozó orosz katonák több mint tíz előretörési kísérletét verte vissza itt.

Az ukrán hadvezetés emellett arról tájékoztatott, hogy megakasztották az inváziós egységek támadását Bahmut, Kupjanszk, Marjinka és Sahtar irányába is, illetve részleges sikereket értek el az ellenoffenzíva során Melitopol felé.

A kijevi vezérkar jelentése szerint összesen hetvenkét közvetlen összecsapásra került sor a szembenálló felek között az elmúlt nap során.

Október 16. volt az ukrajnai orosz háború hatszázadik napja.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG