Afgánok érkeznek teherautókon Pakisztánból az afgán–pakisztáni Torkham határon, Nangarhar tartományban 2023. október 30-án
Rengeteg afgán zsúfolódott be teherautókba és buszokba Pakisztánban kedden, majd indult a határ felé, hogy még a határidő lejárta előtt hazatérjen. A pakisztáni kormány korábban közölte: kitoloncolják az illegálisan az országban tartózkodókat, ha nem mennek el maguktól október végéig.
A határidő része egy új, migránsellenes fellépésnek, amely Iszlámábád szerint az összes, papírokkal nem rendelkező vagy nem regisztrált külföldit célozza. Az intézkedés azonban elsősorban az afgánokat érinti, a Pakisztánban lévő migránsok legnagyobb csoportját.
A kiutasítási kampányt élesen kritizálták az ENSZ-ügynökségek, jogvédő csoportok és a tálibok vezette afganisztáni kormányzat.
Pakisztáni tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy október 31. után letartóztatás és kitoloncolás fenyegeti az illegálisan az országban tartózkodó embereket. Az ENSZ-ügynökségek szerint több mint kétmillió, papírok nélküli afgán van Pakisztánban, akik közül legalább hatszázezren a tálibok 2021-es hatalomátvétele után menekültek el.
Bár a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nem az afgánokat veszi célba, a kampány Pakisztán és a tálibok vezette Afganisztán közötti, egyébként is feszült kapcsolatok mellett zajlik. Iszlámábád azzal vádolja Kabult, hogy szemet huny a tálibokkal szövetséges harcosok felett, akik oda-vissza járnak a két ország 2600 kilométeres közös határán, hogy támadásokat hajtsanak végre Pakisztánban. A tálibok tagadják a vádakat.
„Apám negyven évvel ezelőtt érkezett Pakisztánba” – mondta az 52 éves Mohammad Amin az Afganisztánnal határos északnyugati tartomány fővárosában, Pesavarban.
„Itt halt meg. Anyám is itt halt meg, és a sírjuk Pakisztánban van – folytatta Amin, aki eredetileg Afganisztán keleti Nangarhar tartományából származik. – Ma visszamegyünk, mivel soha nem próbáltuk magunkat menekültként regisztráltatni az ENSZ menekültügyi ügynökségénél. Jó emlékekkel megyek vissza” – mondta az AP hírügynökségnek.
A 62 éves Nasrullah Hán azt mondta: hallotta, hogy a tálibok fontolgatják, hogy segítik az afgánokat a Pakisztánból való visszatérésben. Hozzátette: nem aggódik a tálib uralom miatt, még mindig „jobb visszamenni Afganisztánba, mint hogy itt letartóztassanak”.
Pakisztáni tisztviselők szerint több mint kétszázezer afgán tért haza a kampány kezdete óta. Az ENSZ ügynökségei arról számoltak be, hogy a határidő lejárta előtt jelentősen megnőtt a Pakisztánt elhagyó afgánok száma.
Pakisztán ragaszkodott ahhoz, hogy „fokozatosan és rendezetten” hajtsák végre a kitoloncolást.
Afganisztánban súlyos humanitárius válság van, különösen a nők és lányok esetében, akiknek a tálibok megtiltották a hatodik osztálynál magasabb oktatást és a munkát, valamint kitiltották őket a legtöbb közterületről. Korlátozások vonatkoznak a médiára, az aktivistákra és a civil szervezetekre is.
Jan Acsakzáj, a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány kormányszóvivője kedden azt mondta, hogy mindenkivel jól bánnak majd, akit őrizetbe vesznek, és elviszik a samani határátkelőhelyre.
Közel kétmillió afgánnak kell visszatérnie oda, ahonnan elmenekült
1/8Egy Pakisztánban élő afgán lány felmászik egy teherautóra, hogy megkezdje útját vissza Afganisztánba. A felvétel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hazatelepítési központja előtt, az afgán határ közelében készült 2023. október 25-én. A pakisztáni kormány úgy döntött, hogy kiutasítja az illegálisan az országban tartózkodó embereket. A belügyminiszter október 3-án közölte, hogy több százezer, illegálisan Pakisztánban élő afgánnak november 1-jéig adnak határidőt arra, hogy önként távozzon
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
2/8Egy afgán család érkezik az ENSZ menekültügyi szervezete által működtetett hazatelepítési központba Pakisztán északnyugati részén, mielőtt útnak indulnának. Az ENSZ becslése szerint 3,7 millió afgán tartózkodik Pakisztánban, míg a pakisztáni hatóságok szerint ez a szám akár 4,4 millió is lehet. Közülük mindössze 1,4 millió afgán rendelkezik a szükséges okmányokkal, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy legálisan tartózkodjanak az országban
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
3/8Afgánok pihennek, mielőtt hazatérnének Afganisztánba. Aki november 1-jéig nem megy vissza önként Afganisztánba, arra kitoloncolás vár. Kabul iszlámábádi nagykövetsége zaklatásnak nevezte Pakisztán döntését
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
4/8Afgánok várakoznak, hogy átléphessék a samani határátkelőt. A világ egyik legnagyobb és leghosszabb menekültválságában több évtizede afgánok milliói keresnek menedéket a szomszédos Pakisztánban
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
5/8Pakisztánból önként távozó afgánok egy teherautó platóján utaznak haza október 25-én. Pakisztán, mint nagyobb és gazdaságilag stabilabb szomszéd, munka- és gazdasági lehetőségeket kínál az évtizedek óta tartó háború és szegénység elől menekülő afgánoknak, akiknek hazáját 2021 augusztusa óta tálib fegyveresek uralják
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
6/8Az „illegális” afgán migránsok távozására vonatkozó pakisztáni utasítás miatt milliók – köztük az érvényes okmányokkal rendelkezők – élnek félelemben amiatt, hogy erőszakkal visszaküldik őket abba az országba, ahonnan elmenekültek
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
7/8Kormányok, emberi jogi csoportok és nem kormányzati szervezetek sürgetik Pakisztánt, hogy vonja vissza döntését. Jogvédő csoportok szerint a tömeges kitoloncolás miatt az afgánokat hazájukban a megtorlás veszélye fenyegeti
Pakisztán végső figyelmeztetést adott ki 1,7 millió, az országban illegálisan tartózkodó afgán állampolgárnak, hogy november 1-je előtt hagyja el az országot. Aki nem távozik önként, arra kitoloncolás vár. Pakisztán döntése súlyosbítja a humanitárius válságot a tálib vezetésű Afganisztánban.
8/8Egy afgán menekült család érkezik egy hazatelepítési központba a határ menti Pesavar városa mellett. Mivel afgánok milliói már most is élelmezési gondokkal küzdenek, az ország amúgy is súlyos humanitárius helyzete tovább romolhat a Pakisztánból hazatérő, elszegényedett afgánok érkezésével