Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tanárok tízezrei vehettek részt a hétfői figyelmeztető sztrájkban


A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium pedagógusai is részt vettek a figyelmeztető sztrájkban január 31-én.
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium pedagógusai is részt vettek a figyelmeztető sztrájkban január 31-én.

A pedagógusok szakszervezetei összefogtak, hogy együtt tartósan jobb munkafeltételeket teremtsenek a közoktatásban dolgozóknak. A minisztériummal viszont nem jutottak dűlőre, ezért hétfőn több száz iskolában kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak az első becslések szerint húszezer iskolai dolgozó részvételével. Ezt autós forgalomlassítás követi Budapesten, március 16-tól pedig általános pedagógussztrájk jöhet.

Hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a közoktatásban dolgozó pedagógusok és más érintett, óvodai és iskolai dolgozók.

A sztrájkot a két nagy hazai pedagógus-szakszervezet összefogva szervezte meg, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A háttérről alább olvashat bővebben.

A tanárok röviden három dolgot akarnak elérni:

  • tartós béremelést, újra a minimálbérrel együtt mozgó bértáblát;
  • komoly óraszámcsökkentést a tanároknak
  • és hogy ne legyen kötelező fizetés nélküli szabadságra küldeni azokat a dolgozókat, akik nem kaptak oltást.

Ez utóbbinál a szakszervezetek nem oltásellenesek, hanem a szektorban már meglévő, kilencven százalék feletti átoltottságnál károsnak tartják az említett szabályozást – amely egyébként az egyházi fenntartású intézményekre nem is vonatkozik.

A sztrájk a gyakorlatban azt jelentette, hogy több száz iskolában nem tartották meg az első két órát. Azoknak a gyerekeknek, akiket így is bevittek a szüleik, felügyeletet biztosítottak.

A szakszervezetek többször közölték, hogy ha a kétórás figyelmeztető sztrájkkal sem sikerül változtatni a kormány hozzáállásán, március 16-tól újra sztrájkolni fognak. Akkor viszont már nem csak pár órára, figyelmeztető jelleggel. A sztrájkban a várakozásokon felülinek tűnt a részvétel, az első becslések tíz-húszezer sztrájkolóról szóltak a Népszava szerint.

Komjáthy Anna PDSZ-elnök a Szabad Európának elmondta, hogy jelenleg is zajlik a sztrájk számszerű és egyéb tapasztalatainak összesítése. Elmondta még, hogy semmilyen visszajelzést nem kaptak még a kormányzattól, de bízik benne, hogy a kormány megértette, hogy érdemi ajánlatot kell adnia a közoktatásban dolgozóknak.

A pedagógusok törekvéseit számos más szakszervezet és szakmai szövetség támogatja a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségétől a Teherfuvarozók Európai Szövetségén át a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetéig.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség ennek keretében autós forgalomlassítást hirdetett hétfőre Budapesten. Autósoruk a tervek szerint a Szépművészeti Múzeumtól indul kettőtől, átmennek Budára, majd visszakanyarodnak a Hősök terére.

Számos ellenzéki politikus biztosította támogatásáról a sztrájkoló pedagógusokat. Többek között Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is jelezte ezt a közösségi médiában.

Az illetékes miniszter, Kásler Miklós nem ezzel az üggyel foglalkozott, hétfőn Facebookon inkább azt akarta közölni, hogy a hátrányos földrajzi helyzetű gyógyszertárakat fokozottan akarják támogatni. Orbán Viktor sem kívánt a témában posztolni, a sztrájk előtti utolsó bejegyzése egy süteményvásárlásos videó.

Az Emmi múlt héten azzal fenyegetett, hogy szerintük törvénytelen a tanárok figyelmeztető sztrájkja, vasárnap pedig már ismeretlen következményeket lengettek be azoknak a dolgozóknak, akik részt vesznek a sztrájkban. Pontosabban az RTL Híradója kérdezett rá az esetleges kormányzati büntetésre a sztrájk kapcsán, erre közölte minisztérium, hogy:

„Fenyegetéseket nem fogalmaztunk meg. Azt is szeretnénk azonban leszögezni, hogy egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül.”

A szakszervezetek egyébként a bírósághoz fordultak az ügyben, hogy a jelenlegi feltételekkel tarthatnak-e törvényesen sztrájkot. Pénteken első fokon a tanároknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék. Komjáthy Anna PDSZ-elnök tájékoztatása szerint az állam hétfő fél 11-ig biztosan nem fellebbezett a döntés ellen.

Nagy Anna, a PDSZ másik vezetője a szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az állam tudta, hogy esélytelen a jogi próbálkozása a sztrájk megakadályozására. Emellett szerinte az esetük jól mutatja azt is, hogy jelenleg az elrettentés a kormányzati válasz a sztrájkra.

Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke ugyanitt arról beszélt, hogy csak a kormányon múlik a megegyezés, és hogy akár húszezren is részt vehettek a sztrájkban. A szakszervezetek egyébként még összesítik az adataikat, pontosabb számot később fognak tudni mondani. Alább a teljes sajtótájékoztató.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG