Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Politico: Brüsszel Magyarország kihagyásával is bevezetné a minimumadót


Már 2013-ban is a globális minimumadóról tárgyaltak egy G20-as csúcstalálkozón Moszkvában

A tervek szerint egy úgynevezett megerősített együttműködési megállapodást kötne a többi tagállam, hogy megkerüljék a magyar kormány vétóját – írja a lap.

Az Európai Bizottság azt kérdezi a tagállamoktól, hogy támogatnák-e, hogy Magyarországot kivegyék a 15 százalékos minimális társasági adókulcs bevezetéséről szóló uniós javaslatból.

Négy uniós pénzügyminisztériumi tisztviselő is azt mondta a Politicónak, hogy a bizottság telefonon keresi meg a tagállamok illetékeseit, hogy felmérjék, mekkora a hajlandóság egy úgynevezett megerősített együttműködési megállapodásra, amely semmissé tehetné az Orbán-kormány vétóját a kezdeményezéssel szemben.

Az adótörvény-javaslatoknál egyhangú támogatásra van szükség ahhoz, hogy átjussanak a brüsszeli törvényhozáson, így bármelyik uniós tagállam blokkolhatja. Egy megerősített együttműködési megállapodás azonban lehetővé tenné, hogy az intézkedést támogató tagállamok alkalmazhassák a javaslatot Magyarország kihagyásával.

Ha mindenki más támogatja, akkor a bizottság a jövő hónapban, a pénzügyminiszterek luxembourgi Ecofin-találkozóján már be is mutathatja a megerősített együttműködésre vonatkozó kezdeményezést – mondta az egyik tisztviselő.

„A minimumadóról szóló nemzetközi történelmi megállapodás végrehajtása továbbra is kiemelt prioritás az Európai Bizottság számára”– írta egy szóvivő a lapnak küldött e-mailben, amikor a telefonhívásokról kérdezték. – Szoros kapcsolatot tartunk fenn a tagállamokkal a cél megvalósítása érdekében” – tette hozzá.

A magyar kormány egyedüli vétója a minimumadó ellen kínos Brüsszel számára a lap szerint. Az uniós intézmények azt remélték, hogy gyorsan bevezethetik a globális kezdeményezést, amely mintát adhat annak a több mint 130 országnak, amely szintén támogatta a megállapodást, köztük az Egyesült Államoknak, Kínának, Indiának és Nagy-Britanniának.

A párizsi székhelyű OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) társaságiadóreform-csomagja tartalmazta a minimumadó-javaslatot, amelynek célja, hogy megszüntesse az adóparadicsomokat, és rábírja a globális vállalatokat és technológiai óriáscégeket, hogy tisztességesen fizessenek adót.

A csomag meghatározza a multinacionális vállalatok adókulcsát, és egy olyan intézkedést is tartalmaz, amely biztosítja, hogy a világ száz legnagyobb vállalata világszerte fizessen adót a működése és eladásai után.

A G20-országok vezetői tavaly ősszel jóváhagyták a csomagot, de az OECD még mindig az utolsó simításokat végzi a száz legnagyobb vállalatra vonatkozó globális adóval kapcsolatban.

Túszejtés

A bizottság decemberben ültette egy uniós törvényjavaslatba az OECD javaslatát, és az uniós pénzügyminiszterek áprilisban már megállapodtak volna a szövegről, ha Lengyelország nem ellenkezik.

Pénzügyminisztériumi tisztviselők egyből azzal vádolták Varsót, hogy túszul ejtette a törvényjavaslatot a jogállamisági vita miatt, amelynek következtében a bizottság visszatartotta Lengyelország részét az EU nyolcszázmilliárd eurós helyreállítási alapjából.

Brüsszel júniusban rendezte a vitát Varsóval. Magyarország azonban az utolsó pillanatban követte a lengyel példát a lap szerint, mivel az Orbán-kormány is csalódott volt, hogy nem jut hozzá a helyreállítási alap pénzéhez. A cseh pénzügyminiszter augusztusban találkozott magyar kollégájával, hogy egyeztessen a patthelyzetről, miután átvették az uniós elnökséget, de nem sikerült eredményt elérnie.

Franciaország és Németország támogatja Magyarország megkerülésének tervét, a kisebb tagállamok azonban aggódnak amiatt, hogy ez a stratégia felbátoríthatja a bizottságot, hogy a jövőben is a megerősített együttműködéssel kerülje meg azokat, akik elleneznek egyes adótervezeteket.

XS
SM
MD
LG