Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rezsiemelés, megszorítások: Diákok százai tüntetnek Kecskeméten az iskolaköltöztetés miatt


Tiltakoznak a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikum diákjai és tanárjai 2022. október 13-án
Tiltakoznak a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikum diákjai és tanárjai 2022. október 13-án

„Eü-sök vagyunk, maradni akarunk!” – többek között ezt a mondatot skandálta több száz diák és tanár a kecskeméti egészségügyi középiskolában. Tették ezt azért, mert október 24-én az egész iskolát átköltöztetnék egy másik szakképző iskolába. Mindkettő a Kecskeméti Szakképzési Centrumhoz tartozik.

Megírtuk, hogy a rezsiemelés az iskolákat is nehéz helyzet elé állítja, mert jelentősen drágult az áram és a fűtés, ezért korábban már előhozták az összeköltözés tervét, most ezt szeretnék is megvalósítani. Ez ellen tiltakoztak a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikumban. Az alábbi néhányperces videó jól érzékelteti a diákok és tanáraik elszántságát.


A Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum az az iskola, ahova az eü-söket költöztetnék. Ahogy mesélik, az egész iskolát úgy, ahogy van. Csakhogy szerintük ez nagyon rossz megoldás. Az egyik diák – szülői hozzájárulással – nyilatkozott a KecsUP-nak.


Egy diák, aki masszőrnek tanul, elmondta, hogy a Szent-Györgyiben rendelkezésre áll minden felszerelés, és ha költözni kell, nem tudja, hogyan fog megfelelő képzést kapni eszközök hiányában. Egy másik tanuló úgy fogalmazott, hogy bár ő nem esti iskolába iratkozott, most arról is szó van, hogy késő estig fognak tartani az órák. Egy harmadik tanuló úgy érvelt, hogy szükségük van a saját tanáraikra és a megszokott iskolai tantermeikre, ahol megfelelő közegben tudnak részt venni a képzésen.

A tüntetés idején a helyszínre érkezett az egészségügyi iskola vezetője is, az egyébként fideszes önkormányzati képviselő Papp Zoltán, aki azután lett itt igazgató, hogy megnyerte a választást a körzetében. A KecsUP kérdésére az igazgató elmondta, hogy nincs iskolavezető, aki örülne egy ilyen költözésnek, de utasítást hajt végre.


Szintén fideszes önkormányzati képviselő Leviczky Cirill, a szakképzőközpont kancellárja. Tőle megkérdeztük, hogy ő adott-e utasítást a költözésre, és hogy mit gondol a rezsiemelésről, valamint hogy lát-e alternatívát a költözés helyett. Leviczky Cirill egyébként nem szokott válaszolni a megkereséseinkre, legutóbb is, amikor személyesen mentünk oda hozzá, érdemi válasz helyett inkább elsétált. Bizottsági elnökként sem áll szóba a KecsUP-pal. Mivel tudtuk, hogy ma éppen a városi közgyűlésen ült, és láttuk előtte a tabletjét, feltételeztük, hogy megkapta a levelünket, és néhány mondatban, írásban vagy telefonon válaszolni is tud majd. Bár arra – mint tőle megtudtuk – volt ideje, hogy odaszóljon az iskolába, hogy a tüntetésen megjelenő ellenzéki képviselőket küldjék el onnan, Leviczky Cirill végül ezúttal sem válaszolt kérdéseinkre.

A diákok október 14-én délutánra nagyszabású városi tüntetést szerveznek a város főterén.

  • 16x9 Image

    kecsup.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A kecsup.hu Kecskemét és környékének híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG