Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rivaldafényben az Iráni alelnök – a fia Kanadába emigrált, és VPN-t árul


Enszieh Hazali tagadta, hogy fia Kanadába költözött volna, és azt mondta, hogy ideiglenes utazásának célja a tudásalapú kutatás előmozdítása volt
Enszieh Hazali tagadta, hogy fia Kanadába költözött volna, és azt mondta, hogy ideiglenes utazásának célja a tudásalapú kutatás előmozdítása volt

Ebrahim Raiszi keményvonalas iráni elnök kormányát azzal vádolják, hogy titokban olyan ellentmondásos törvénytervezetet vezet be, amely fokozná az online cenzúrát és korlátozná az internet-hozzáférést.

Most kiderült, hogy Raiszi egyik alelnökének családtagja Kanadába emigrált, és létrehozott egy olyan céget, amely virtuális magánhálózatokat (VPN) árul. Sok iráni használ VPN-t az állami internetcenzúra megkerülésére.

A leleplezés bírálatokat váltott ki, az alelnök lemondását követelték.

A keményvonalasok által uralt parlament megpróbálta elfogadtatni azt a törvénytervezetet, amely átadná az iráni internetkapuk ellenőrzését a fegyveres erőknek, és büntethetővé tenné a VPN-használatot.

Enszieh Hazali nő- és családügyi alelnök szeptember 7-én posztolt tweetjeiben tagadta, hogy fia, Hamid Rezazadeh Kanadába költözött volna. Azt mondta, hogy fia ideiglenes utazásának célja a tudásalapú kutatás előmozdítása.

Ezzel Ali Hámenei ajatollah legfőbb vezető szavaira utalt, aki márciusban a perzsa újévet „a tudásalapú termelékenységnek” és a munkahelyteremtésnek szentelte.

Az iráni közösségimédia-felhasználók azonban megkérdőjelezték állítását, és közzétették Rezazadeh profiljának képernyőfotóját. Ezt a rocketreach.co oldalon készítették, amely világszerte több millió szakember elérhetőségét tartalmazza.

Egy iráni felhasználó próbál bejelentkezni a Facebookra Teheránban 2009. május 25-én. A fárszi nyelvű szöveg így szól: „Kedves ügyfelünk, az oldalra való belépés nem lehetséges. Abban az esetben, ha ezt az oldalt tévesen szűrték ki, kérjük, küldjön e-mailt a filter@dci.ir címre a domainnévvel és minden egyéb szükséges magyarázattal.” Sokan VPN-nel kerülik ki az ilyen akadályokat
Egy iráni felhasználó próbál bejelentkezni a Facebookra Teheránban 2009. május 25-én. A fárszi nyelvű szöveg így szól: „Kedves ügyfelünk, az oldalra való belépés nem lehetséges. Abban az esetben, ha ezt az oldalt tévesen szűrték ki, kérjük, küldjön e-mailt a filter@dci.ir címre a domainnévvel és minden egyéb szükséges magyarázattal.” Sokan VPN-nel kerülik ki az ilyen akadályokat

Rezazadeh – profilja szerint – a Vancouverben működő, VPN-eket értékesítő betternet.co vezérigazgatója és alapítója.

A Szabad Európa nem tudott hozzáférni Rezazadeh profiljához a rocketreach.co-n. Úgy tűnik, törölték, de egy lementett változat továbbra is elérhető az interneten.

A betternet.co nem válaszolt a Szabad Európa kommentárt kérő e-mailjeire.

Mehdi Hazali, az iráni alelnök testvére, blogger megerősítette a Szabad Európának, hogy unokaöccse a kanadai cég alapítója.

„Bezárta a cégét Iránban, és Kanadába költözött, ahol létrehozott egy másik céget, amely a VPN-ek területén tevékenykedik” – mondta.

Rezazadeh Iránban informatikában utazott, az állami televízió példás vállalkozóként méltatta.

„Nem helyes, hogy valakinek a szülei az online szűrést támogatják Iránban, miközben külföldön a VPN-ágazatban dolgozik” – idézte Mehdi Hazalit az iráni média szeptember 11-én.

Mehdi Hazali a Szabad Európának elmondta, hogy másik nővére, Kobra Hazali – a konzervatívok által uralt Kulturális Forradalom Legfelsőbb Tanácsa női bizottságának elnöke – fia és lánya évek óta az Egyesült Államokban él.

A Rezazadeh körül kialakult vita miatt egyes irániak Enszieh Hazali lemondását követelték.

A reformista Etemad napilapban szeptember 11-én megjelent véleménycikkében Ali Modzstahedzadeh ügyvéd azzal vádolta Enszieh Hazalit, hogy félrevezeti a közvéleményt.

„Világossá vált, hogy Hazali fia az elmúlt három évben Kanadában élt, és hogy a VPN-ek területén tevékenykedett – írta. – Vajon az alelnök a szűrés elleni eszközök gyártását tudásalapú tevékenységnek tekinti, különösen akkor, ha a kormány nagyon szigorú intézkedéseket hozott az internetet illetően?” – kérdezte Modzstahedzadeh.

Az elit kiváltságos gyermekei

A Rezazadehvel kapcsolatos leleplezések újabb kritikákat váltottak ki az úgynevezett aghazadehekkel szemben. A kifejezéssel az irániak az elit kiváltságos gyermekeit illetik. Úgy tartják, hogy nagy hasznot húznak a kapcsolatokból és a családi kötelékekből, többek között a vezető állásokhoz és állami megbízásokhoz való hozzáférés miatt.

Nagy vitákat kavartak azok az iráni tisztviselők, akik gyermeküket Európába és Észak-Amerikába küldték tanulni és dolgozni, miközben ők maguk a Nyugatot szidják.

„A társadalom képmutatást és ellentmondást lát abban, hogy az állami tisztviselők folyamatosan támadják a Nyugatot, és folyamatosan a nyugati válságról beszélnek (…) ugyanakkor a gyerekeik a nyugati országokban való életet részesítik előnyben” – írta Mohammad Dzsalaeipur teheráni szociológus szeptember 11-i bejegyzésében Telegramon.

Múlt héten a kormány információs tanácsának vezetője, Mahdi Arafati idézte Raiszit, aki azt mondta, hogy ha az iráni tisztviselők gyermekei külföldre költöznek, a szüleiknek is el kellene hagyniuk az országot.

Arafati szerint Raiszi megjegyzései azután hangzottak el, hogy egy miniszterhelyettes gyereke külföldi vízumot kapott, és azt tervezi, hogy elhagyja Iránt.

Az év elején az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) egyik tisztviselője azt állította, hogy magas rangú kormánytisztviselőknek akár négyezer rokona élhet Észak-Amerikában és Európában.

Morteza Miri tábornok azt mondta, hogy ellenőrizni kell ezeket az embereket, hogy a jövőben ne juthassanak vezető beosztáshoz az iszlám köztársaságban.

„Sokan tanultak az Egyesült Államokban, ami nem feltétlenül jelenti az amerikai politika támogatását – állította Ebtekar egy 2018-as interjúban. – A fiatalok nézetei nem biztos, hogy teljesen egyeznek a szüleikével.”

Szöveg: Golnaz Eszfandiari és Mohammad Zarghami.
XS
SM
MD
LG