Önkéntes járőrként szolgál Kijevben Szerhij Sztahovszkij ukrán teniszező, aki arról vált nemzetközileg ismertté, hogy nagy meglepetésre 2013-ban legyőzte a címvédő Roger Federert.
A 36 éves férfi külsőre nem sokat változott azóta, hogy kilenc évvel ezelőtt a világranglista 116. helyén álló teniszezőként kiütötte Federert a wimbledoni Grand Slam-tornáról. Már azt leszámítva, hogy fehér pólóját és rövidnadrágját terepmintás gyakorlóra cserélte, övén pisztoly, vállán pedig gépkarabély lóg.
„Nem mondhatnám, hogy komfortosan érzem magam a fegyverekkel. Nem vagyok benne biztos, hogyan reagálnék, ha lőnöm kellene valakire. Bárcsak soha ne kellene ilyen dolgok miatt aggódnom” – jelentette ki az AFP hírügynökségnek adott interjújában, hozzátéve, hogy ennek ellenére kész a végsőkig védelmezni az ukrán fővárost.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy visszatért Ukrajnába és csatlakozott a hadsereget segítő civil önkéntesekhez, az úgynevezett területvédelmi erőkhöz. Az orosz invázió február 24-i megindításakor ugyanis Sztahovszkij feleségével és három gyerekével éppen Dubajban vakációzott, miután januárban szögre akasztotta teniszütőjét és búcsút mondott profi sportolói karrierjének.
Miután látta a képeket a bombázásokról és a begördülő páncélosokról, szavai szerint a kétségbeesés és a gyötrelem érzése váltakozott benne, különös tekintettel arra, hogy családja nagy része Ukrajnában maradt. A következő három napot a szállodában töltötte, próbált minél több információt gyűjteni az állapotokról, s távolról segédkezett embereknek menedékhelyet találni.
„Tombolt bennem az adrenalin, összesen három vagy négy órát aludtam, nem ettem. – Elmondása szerint ekkor határozta el, hogy hazatér. – Tudtam, hogy ezt kell tennem” – mondta. Bár döntése rendkívül felzaklatta a feleségét, szerinte végül ő is megértette, hogy „nem tehetett másként”.
„A gyerekek elhagyására nem vagyok büszke. Ők nem tudják, hogy itt vagyok, vagyis azt tudják, hogy nem otthon vagyok, de nem tudják, mi az a háború, és nem is szeretném őket ebbe belevonni. Azt mondtam nekik, hogy vissza fogok térni. Ennek már tizenöt napja, és csak Isten tudja, hogy még mennyi van hátra” – fogalmazott.
„Ha nem állunk ki, akkor nincs hazánk, amelyben élhetünk” – hangsúlyozta.
Federer békében reménykedik
Szerhij Sztahovszkij arról számolt be, hogy több ezer támogató üzenetet kapott a világ minden tájáról, amelyekben azt kérdezik az emberek, hogy miként segíthetnének. Kiemelte, hogy rengeteg teniszező is üzent, köztük maga Roger Federer.
„Azt mondta, hogy reméli, hamarosan béke lesz” – mondta, hozzátéve, hogy a világsztár és felesége az alapítványukon keresztül ukrán gyerekeknek próbál segíteni.
Rámutatott továbbá, hogy Novak Đoković szerb teniszcsillag üzenete különösen megérintette, minthogy fiatalon ő is hasonlókat élt át a kilencvenes évek háborúiban.