Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Új kormányt kap karácsonyra Románia


Florin Citu lesz az új román miniszterelnök
Florin Citu lesz az új román miniszterelnök

Szerda délután a parlament megszavazta az új román kormányt Florin Citu leendő miniszterelnök vezetésével, írja a Szabad Európa román szolgálata.

A tizennyolc tagú kormányban az eddig is kormányzó nemzeti liberálisok kilenc, az USR-PLUS Szövetség hat, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három minisztériumot kapott. Kelemen Hunor – aki lassan tíz éve az RMDSZ elnöke – pedig ismét miniszterelnök-helyettes lehet.

Florin Citu
Florin Cîțu közgazdász 1972-ben született, az amerikai iowai állami egyetmen csinált Phd-t. A Nemzeti Liberális Párt színeiben politizál 2016-tól szenátorként, 2019 novemberétől pedig pénzügyminiszter volt.

Csak ketten tartották meg a pozíciójukat a korábbi kabinetből: Nechita-Adrian Oros maradt az agrár és vidékfejlesztési miniszter, illetve Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter. Itt elolvashatja a teljes listát magyarul, őket szavazták meg szerda délután. A kormányprogram románul itt található. Az új kormány többek közt vállalta, hogy nem fog új adókat és díjakat kivetni, illetve egyszerűsíti a sokszor túlbürokratizált romániai eljárásokat.

Romániában gyorsan le tudják cserélni a miniszterelnököt, Florin Citu a hetedik miniszterelnök az országban mindössze öt év alatt.

Romániában a korrupt szocialisták sorosoztak

Négy éve még szociáldemokraták nyerték választásokat, de az Economist értékelése szerint leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy lebontsák a jogállami intézményeket és szabályokat, hogy az elnökük, az egyébként büntetett előéletű Liviu Dragnea ne kerüljön börtönbe.

Többszázezres tüntetések következtek Liviu Dragneáék ellen, hogy Románia ne kövesse a Magyarország és Lengyelország által bemutatott antidemokratikus utat, írja a lap.

A tüntetéseket Dragnea és pártja

Soros György beavatkozási kísérletének értékelte,

illetve azt mondták, hogy idegen hatalmak akarják megdönteni a demokratikusan választott román kormányt. Végül Liviu Dragneát korrupció miatt 3,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, tavaly októberben pedig egy bizalmatlansági indítvány után a szociáldemokraták ellenzékbe kerültek.

Bemasírozott a parlamentbe a román szélsőjobb

December elején új választások voltak Romániában, ahol nagyon alacsony részvétel mellett öt párt került parlamentbe.

A legerősebb 29 százalékkal a Szociáldemokrata Párt (PSD) lett, miközben nem értek el jó eredményt a 25 százaléknyi szavazatot begyűjtő, kormányzó nemzeti liberálisok (PNL).

A korrupcióellenes tömegtüntetések nyomán alakult liberálisok, az USR PLUS 16, az ismeretlenebb, szélsőjobboldali, román nacionalista AUR pedig komoly meglepetésre 9 százalékot kapott. A magyar etnikai alapokra építő RMDSZ durván 6 százalékkal szintén bejutott.

Az AUR vezetőjének, a 34 éves George Simionnak (balra) sajtótájékoztatója a párt egyéb vezetőivel december 7-én.
Az AUR vezetőjének, a 34 éves George Simionnak (balra) sajtótájékoztatója a párt egyéb vezetőivel december 7-én.

A volt kormányfő, Victor Ponta Pro Româniája nem jutott be a parlamentbe (a pártelnök be is jelentette visszavonulását), és ahogy hétfő délutánra kiderült, a volt elnök Basescu pártja sem.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG