„Megvannak a képességeink és a felszerelésünk, és ötletekből sincs hiány” – mondja Szergij Bondarenko a déli front közelében lévő műhelyben.
Saját készítésű fegyverek is gazdagítják az ukrán csapatok arzenálját
A dél-ukrajnai Krivij Rih egyik fémműhelyében házi készítésű drónelhárító rendszer várja, hogy felszereljék egy katonai kisteherautóra. A szerkezet – egy acélcsövekre hegesztett géppuska – egyike annak a számos, házilag készített fegyvernek, amelyeket az ukrán katonák használnak.

1
Szergij Bondarenko, a területvédelmi egység egyik tagja magyarázza az AFP-nek, hogyan alakítanak át géppuskát drónelhárító rendszerré. Az eszköz mellé lengéscsillapítót szerelnek a nagyobb stabilitás és pontosság érdekében – mondja Bondarenko az AFP-nek

2
Szergij Bondarenko a géppuskákból készülő drónelhárító rendszer mellett. Az Oroszország által használt iráni drónok hetek óta támadják a déli városokat, például Krivij Rihet is. „A dandárparancsnok azt mondta, hogy megoldásra van szükségünk. Vannak géppuskáink, amelyek hatezer méteres távolságból képesek eltalálni a célpontot, ami jóval nagyobb, mint az a magasság, amelyen a drónok repülnek. Innen jött az ötlet” – magyarázza mosolyogva Bondarenko

3
A „Borszuk” (ukránul hód) fedőnevű katona ad interjút az AFP-nek egy házi készítésű, négycsöves rakétavető előtt. A fegyver négy csöve egy, az ukrán hadsereg által megsemmisített orosz Grad rakétából származik. Egy gerenda szolgál toronyként, a rakéták pedig a szállítástól függően cseh vagy olasz gyártmányúak. „Abból gazdálkodunk, amink van – mondja a katona, aki segített a fegyver elkészítésében. – Ha nem támaszkodunk magunkra, senki sem fog segíteni nekünk” – teszi hozzá

4
A „Riba” (ukránul hal) fedőnevű területvédelmi katona áll egy járművön egy házi készítésű, négycsöves többszörös rakétavetővel