Több mint harmincezer civil vesztette eddig életét a háborúban – annak ellenére hogy a Kreml folyamatosan tagadja, hogy csapatai civil célpontokat támadnának. A háború milliók életét forgatta fel és kényszerített arra, hogy elmeneküljön a hazájából, pedig még közel sincs vége. Képgalériában ragadtuk meg az elmúlt egy év háborús eseményeinek pillanatait.
„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet” – Az ukrajnai háború első éve képekben
A második világháború óta Európa legbrutálisabb fegyveres konfliktusa vette kezdetét, amikor Oroszország 2022. február 24-én teljes körű támadást indított Ukrajna ellen. Az elesett katonák száma mindkét oldalon több mint százezer lehet, egyes adatok szerint az oroszoknál a kétszázezret is elérheti.

5
Egy férfi menekül, karjában gyermekével Irpinyből 2022. március 6-án. Az orosz csapatok ekkor éppen előrenyomultak Kijev felé

6
Egy lány öleli magához a macskáját egy kijevi metróállomáson 2022. március 8-án. A második világháborúra emlékeztető képek sokkolták a világot március elején, amikor ukrán civilek kényszerültek a föld alatt menedéket keresni maguknak az ukrán fővárost érő légicsapás ellen
7
Holttesteket helyeznek tömegsírba Mariupol külvárosában 2022. március 9-én. A kikötőváros közel három hónapig tartó ostroma több tízezer lakos halálát okozta, a város épületeinek kilencven százalékát lerombolták
This image contains sensitive content which some people may find offensive or disturbing - Click to reveal
Holttesteket helyeznek tömegsírba Mariupol külvárosában 2022. március 9-én. A kikötőváros közel három hónapig tartó ostroma több tízezer lakos halálát okozta, a város épületeinek kilencven százalékát lerombolták
Holttesteket helyeznek tömegsírba Mariupol külvárosában 2022. március 9-én. A kikötőváros közel három hónapig tartó ostroma több tízezer lakos halálát okozta, a város épületeinek kilencven százalékát lerombolták

8
Lángokban áll egy lakóház, miután találat érte Mariupolban 2022. március 11-én