„A magas adóssággal és korlátozott politikai mozgástérrel rendelkező országok problémákkal fognak szembesülni. Srí Lanka az intő példa" – fogalmazott Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója szombaton. A fejlődő országokból négy egymást követő hónapja vonul ki a nemzetközi tőke. A 22 millió lakosú Srí Lankában az éves infláció mintegy 50 százalékkal emelkedett, ezen belül az élelmiszerárak egy év alatt 80 százalékkal emelkedtek. Ugyanezek a jelenségek – rohamosan növekvő infláció, kamatemelések, leértékelődő nemzeti valuták, magas adósságszint és csökkenő devizatartalékok – a régió más gazdaságaiban is egyre inkább tapasztalhatók. Elemzők szerint Kínának, mint a térség legnagyobb hitelezőjének, hatalmas a felelőssége a folyamatok alakulásában: Peking hitelezési feltételei viszont többnyire nehezen átláthatóak, és az érintett országok számára az sem világos, hogy hogyan tudnák adósságaikat átstrukturálni. A kínai pénz ugyanis drága infrastrukturális projektekbe áramlik, ezek viszont nem termelnek jelentős gazdasági hozamot.
Srí Lanka válsága továbbterjedhet több ázsiai országra is

1
Egy férfi az elnök medencéjében, Colombo, Srí Lanka, 2022. július 10.

2
Tüntetők az elmenekült elnök konditermében, Colombo, Srí Lanka, 2022. július 10.

3
Tüntetők ejtőznek az elnöki palota kertjében, Colombo, Srí Lanka, 2022. július 10.

4
Egy tüntető Gotabaya Rajapaksa elnök székében. Az elnök elmenekült az országból és tüntetők szállták meg az elnöki rezidenciát. Colombo, Srí Lanka, 2022. július 10.