Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jogsértők a magyar határon rendszeresen alkalmazott visszakényszerítések


Déli határkerítés

Először mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy a mindenféle eljárás, azonosítás, dokumentáció nélkül Szerbiába történő visszakényszerítés a kollektív kiutasítás tilalmába ütközik. 2016 óta 72 ezer ilyen visszakényszerítés történt.

A csütörtöki döntésről a Magyar Helsinki Bizottság számolt be honlapján. Ők képviselték ugyanis azt a pakisztáni férfit, aki még 2016-ban lépett Magyarország területére, ahol aztán beadta menekültkérelmét.

Az akkor már érvényes magyar szabályozások értelmében a „rendőrség azonban nem regisztrálta menedékkérelmét, hanem egy rendőrségi furgonba ültetve leszállították a határkerítéshez. A kerítésbe beépített kapuk egyikén átparancsolták Szerbiába, erről pedig videót is készítettek. A hatóságokkal végig mindenben együttműködő, a jogsértéssel szemben semmilyen ellenállást nem tanúsító ügyfelünket ezek után ráadásul nagyon súlyosan bántalmazták is” – írja az esetről a Helsinki.

Mivel Magyarországon ezzel az eljárással szemben semmilyen jogorvoslat nem létezik, ezért fordultak a strasbourgi bírósághoz. Azt kérték, hogy a bíróság mondja ki, azzal, hogy mindenféle eljárás nélkül embereket automatikusan Szerbiába kényszerítenek a magyar hatóságok, Magyarország megsérti a kollektív kiutasítás tilalmát. Ezt mai döntésében ki is mondta a strasbourgi bíróság.

A szervezet azt is írja, hogy a csütörtökön jogellenesnek talált visszakényszerítés a mai napig tömeges gyakorlat Magyarország déli határánál. A rendőrség saját adatai szerint eddig már 72 ezer esetben éltek ezzel az eszközzel.

XS
SM
MD
LG