Az elmúlt évtized gazdasági növekedése nem fenntartható, mert az uniós átlagot bőven meghaladó mértékben rombolja a természeti erőforrások mennyiségét és minőségét. Sorozatunkban most azt mutatjuk be, hogy mi történt az elmúlt tíz évben annak érdekében, hogy Magyarország (és a Föld) a következő generációk számára is élhető maradjon.
A cikk első mondata nem egy ellenzéki politikus állítása, hanem a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsé, amelynek elnöke az Országgyűlés mindenkori elnöke. A tanács tavaly decemberben publikált jelentése szerint „fejlődésünk lényegesen elmarad mind a V3 (Csehország, Lengyelország, Szlovákia), mind pedig az EU átlagától”.
Ebben a cikkben a NER fenntarthatósági teljesítményét az utolsó jelentés, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem tanárának, Bartus Gábornak a Tárki 2020-as Társadalmi riportjába írt tanulmánya alapján foglaljuk össze. Az utóbbiban szereplő számokat frissítettük az utolsó elérhető adatokkal. Az összképet a BME egyetemi docense, Pálvölgyi Tamás segített értelmezni.
Cikkünk csak a szűkebben vett fenntarthatósággal foglalkozik, a társadalmi – oktatási, egészségügyi stb. – és költségvetési mutatókkal nem. A szomszédos országokhoz, valamint az EU átlagához és 2010-hez viszonyítva vizsgáltuk a folyamatokat.
Intézmények vannak, elkötelezettség nincs
Bár Magyarországnak uniós összehasonlításban fejlett, a fenntartható fejlődési célok elérésére alkalmas intézményrendszere van, ezen intézmények jelzéseit, javaslatait alig használják föl a gazdasági és politikai döntéshozásban. „A fenntarthatósági tudásnak érvényesülnie kellene az állami költségvetés, az uniós források felhasználásának tervezésétől és a fejlesztési források elosztásától kezdve a jogalkotáson át a gazdasági ösztönzők (adórendszer) behangolásáig” – írja Bartus Gábor, aki külföldi tartózkodása miatt nem tudott válaszolni a kérdéseinkre. E-mailben annyit jelzett, hogy több területen már máshová tenné a hangsúlyokat, mint 2019-ben. „Bizonyos romló trendek szelídültek”, írta, például az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátása javult. Ez látható is a cikkben.
Az egyes országokban az ENSZ a fenntartható fejlődési célok teljesítését a nemzeti statisztikai hivatalok által kiválasztott indikátorok alapján mérik. Ennek megfelelően értékelni lehet, hogy a jelenlegi trendek kivetítésével az adott ország milyen arányban teljesíti majd a 2030-ra kitűzött célokat.
Az ábra mutatja, hogy Magyarország tényleges teljesítménye közép-európai összehasonlításban gyenge, melynek „valószínűsíthető oka leginkább a kormányzati elkötelezettség és cselekvés hiánya” – szerepel a Tárki tanulmányában.
A befektetések középpontjában ugyanis a klasszikus gazdasági tényezők fejlesztése (eszközállomány és munkaerő-mennyiség) áll, a sokszor emlegetett „beton”, míg a humán- és a társadalmi tőke fejlesztésére kevés figyelem és forrás jut. (Számokban sorozatunknak a közoktatásról szóló része adja ennek bizonyítékát.) „Különös vesztese a fenntarthatóság fejlődését nem szolgáló trendeknek a természeti tőke” – állítja a tanulmány.
Betonfétis
A természeti erőforrások felélése három fő csatornán keresztül történik.
- Az emberi tevékenység egyre nagyobb területet sajátít ki, ezért az ökoszisztémák számára rendelkezésre álló terület rohamosan csökken.
- Az anyagáramlás (például nyersanyagok, energiahordozók kitermelése, használata és a keletkező hulladékok kezelése révén), amelynek során a természeti erőforrásokat végső soron szennyezéssé és hulladékká alakítjuk.
- A különféle emberi beavatkozások következtében megváltoznak az éghajlati viszonyok.
„Magyarország elmúlt évtizedét ezen a három területen rendkívül rossz, európai uniós összehasonlításban az egyik leginkább a természeti tőke felélésének irányába ható teljesítmény jellemezte” – írja Bartus Gábor.
Magyarország területének mindössze egy-két százalékán található természetesnek mondható ökoszisztéma. Szűk egyharmada alkalmas bizonyos ökoszisztéma-szolgáltatások előállítására (erdők, faültetvények, gyepek, szőlőültetvények, gyümölcsöskertek). Területeink kétharmada szántó és művelés alól kivett vagy beépített terület, amelyeknek nincs vagy elhanyagolható a hozzájárulásuk az ökoszisztéma-szolgáltatásokhoz.
A beépítések dinamikusan nőttek az elmúlt évtizedben. A mesterséges felszínborítottság Magyarországon a 2009–2018-as időszakban tizenkét százalékkal nőtt: ez a tizedik legnagyobb növekedés az Európai Unión belül.
Ebben az idősávban 2009 és 2015 között tizennégy százalékkal növeltük a mesterséges felszínborítottságot, ami az unióban Görögország és Szlovákia után a harmadik legmagasabb ütemű növekedés volt. Sőt 2012 és 2015 között Magyarország növelte a leggyorsabban (nyolc százalékkal) mesterséges felszínborítottságú területeinek arányát.
A 2015–2018-as időszakban viszont – ha nem is a beépítettség, de – a növekedés mértéke csökkent. Még úgy is, hogy az elmúlt három évben erősödött fel a folyók és a tavak partjának beépítése.
Pálvölgyi Tamás óvatosságra int a területhasználati mutatók kapcsán. „Nem látjuk az okát az utóbbi pár év javulásának. Ezért nem vagyok biztos abban, hogy megfelelő az adatminőség-biztosítás. Európai mértékben is túl nagy a változás egy viszonylag rövid időszakban, ami a területfelhasználásban nehezen elképzelhető. Úgyhogy ezeket az adatokat egyelőre zárójelbe tenném.”
A XX. században ragadva
A magyar teljesítmény az anyagfelhasználást tekintve Európa egyik legrosszabbja. Az elmúlt évtized gazdasági növekedését erőteljes anyaghasználat-bővülés kísérte.
Az anyaghasználat nagyságát a hazaianyagfelhasználás-mutatóval (domestic material consumption – DMC) mérik, míg a gazdasági teljesítmény és anyagfelhasználás relatív indexe a természetierőforrás-termelékenység (resource productivity). Utóbbi azt mutatja meg, hogy egységnyi anyag felhasználásával átlagosan mennyi nemzeti terméket állított elő az adott gazdaság.
A mostanában a köztudatba kerülő fogalom, a körforgásos gazdaság az anyaghasználati hatékonyság növelésének óriási potenciálját jelenti, amikor a természetierőforrás-termelékenység növelésével össze lehet hangolni a sokszor ellentétesnek látszó két alapvető célt: a természeti környezet megóvását egy időben az életszínvonal tartósan magas szinten tartásával.
A cél/feladat az (lenne), hogy a természeti erőforrások felhasználásának csökkentése – tehát természeti környezetünk megóvása – mellett növeljük a nemzeti összterméket. Ezt nevezik abszolút szétkapcsolásnak: amikor a GDP-növekedés és az anyagfelhasználás görbéje egymással ellentétes irányba halad.
Az alacsony fejlettségű országok számára növekedésük első fázisában még megengedett a relatív szétkapcsolás: a természeti erőforrások felhasználása még növekedhet, de csak a GDP növekedéséhez képest kisebb ütemben – írja Bartus Gábor. De „a XXI. század technológiai színvonalán a szétkapcsolás nélküli gazdasági működés (azaz amikor a természeti erőforrások felhasználásának üteme nagyobb, mint a jólét növekedése) nincs összhangban a természeti tőke erőforrásainak világméretű elveszítése veszélyéből adódó követelményekkel”.
Magyarország természetierőforrás-termelékenysége 2012 óta jelentősen romlott. Ezzel a teljesítményével a magyar gazdaság az egyetlen az EU-ban, amely 2010-hez képest 2020-ban alacsonyabb természetierőforrás-termelékenységgel rendelkezett. „Míg 2010-ben az EU átlagos természetierőforrás-termelékenysége 1,7-szerese volt a magyarnak, addig 2018-ban a különbség már 2,4-szeres volt. A három visegrádi ország átlaga közben, ha lassan is, de javult, ami azt sugallja, hogy nem feltétlenül kell természetierőforrás-extenzívnek lennie a kelet-közép-európai nemzetek EU-átlaghoz való felzárkózásának” – írja Bartus Gábor.
A 2018-as mélypont után 2020-ra növekedett az erőforrás-hatékonyság Magyarországon, de még mindig jelentősen elmarad az EU27 átlagától.
Mi ennek az oka? – kérdeztük Pálvölgyi Tamást. A kutató a termelékenység relatíve alacsony szintjét említi (amit egyébként az utóbbi időben a Nemzeti Bank elnöke is rendszeresen hangsúlyoz írásaiban): a megtermelt outputhoz viszonylagosan sok anyagot és energiát használunk fel.
A klímakutató a GDP és a szén-dioxid-kibocsátás összevetésével három magyarországi fejlődési szakaszt vázol. Először a GDP nőtt, a kibocsátás csökkent: a két grafikon széttartott. „Ennek nem a progresszív klímapolitika volt az oka, hanem végbement, majd lezárult egy gazdasági szerkezetátalakulás. Nyereségünk volt szén-dioxid-kibocsátásban, mert eltűntek az energiaintenzív iparágak, jöttek a szolgáltatások és egy korszerűbb, bár még mindig nem elegendően termelékeny ipar, amelynek alacsonyabb volt a szén-dioxid-kibocsátása. Ennek a karbonnyereségét csipegettük.”
Azután elkezdett párhuzamossá válni a két görbe. „Akkor borúlátó jóslatok is voltak, hogy egy jelentősen, közel öt százalékkal növekvő gazdaságban egyáltalán tud-e csökkenni a kibocsátás. Aztán beállt egy szintre: növekvő GDP, stagnáló üvegházhatásúgáz-kibocsátás. Ez az utóbbi néhány év változása, ami talán már nem strukturális nyereség, hanem tényleges karbonhatékonyság-javulást idézett elő. 2020–21 fogja megmutatni, hogy valóban ez történt-e.”
Éghajlatváltozás, üvegházhatású gázok kibocsátása
Magyarország a világ összes, éghajlatváltozást okozó kibocsátásának kis részéért, 0,12 százalékáért felelős, egyébként pont ekkora a népességének aránya is. Az EU-ban az ötödik legkisebb kibocsátó vagyunk, az unió összes ühg-kibocsátásának kevesebb mint 1,6 százalékát adjuk.
Magyarországnak is el kell érnie 2050-re azt az állapotot, amikor csak annyi üvegházhatású gázt bocsát ki a légkörbe, amennyi az atmoszférából kivonódik (ez a nettó zéró kibocsátás vagy klímasemlegesség).
1990-hez képest 2018-ig a kibocsátásunk egyharmadával (32,2 százalékkal) csökkent, de ez nem a klímatudatosságnak, hanem a gazdasági szerkezetváltásnak tudható be, ahogy ezt az előbb Pálvölgyi Tamás magyarázta.
Ugyanakkor – ahogy összegző tanulmányában Bartus Gábor írja a 2018-as adatok alapján – „kevéssé teszi érdemessé Magyarországot az utóbbi időben sokat emlegetett klímabajnok kitüntető címre, ha a kibocsátások alakulását az elmúlt fél évtized vonatkozásában vizsgáljuk. A 2013-tól megfigyelhető jelentős gazdasági növekedés ugyanis feljebb tornázta az országban az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét.”
Magyarország ebben az időszakban hirtelen a második legnagyobb kibocsátásnövelő országgá vált, négy év alatt 11,9 százalékkal nőtt az emisszió. „Azaz ez a négy év alatt lezajló visszalépés mintegy másfél évtizedre vetette vissza az ország mitigációs eredményeit. A változás jelentős: a 2013-as, 60,6 százalékos szintről 2017-re 68,3 százalékra emelkedett az emissziókibocsátás. Innen kezdődik egy enyhe csökkenés” – szerepel a Tárki tanulmányában.
Végeredményben a NER évtizede közepén tapasztalható erőteljes romlás dacára 2010-hez képest 2,7 százalékponttal javult a magyar ühg-kibocsátás 1990-hez képest.
Az egy főre jutó ühg-kibocsátásban Magyarország az EU legjobb harmadában van. Ez elsősorban a nukleáris energia jelentős arányának, az energiaigényes iparágak leépülésének, továbbá részben az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások viszonylagos térnyerésének köszönhető. „Ugyanakkor kedvezőtlen tendencia, hogy Magyarország a 2012–2019 közötti időszakban négy hellyel esett vissza az egy főre eső ühg-kibocsátás EU-rangsorában (…) ennek elsődleges oka, hogy a nemzetgazdasági szintű energiaintenzitás javulásában az EU középmezőnyében vagyunk, a megújulók részaránya pedig az egyik legalacsonyabb a tagállamok közül, és nem növekszik” – írja a 2019-es adatok alapján már nem Bartus Gábor, hanem az NFTT-jelentés.
A magyarországi éghajlatvédelem alapkérdése, hogy növekvő gazdaság mellett tartósan helyreáll-e a szétcsatolás – áll a dokumentumban.
Megújulók
A megújuló energiaforrások hasznosításának aránya a végső energiamixben 2013 óta csökken Magyarországon. 2019-ben nem érte el a végső energiafelhasználás 12,6 százalékát. Az EU szándéka az volt, hogy 2020-ra összességében húszszázalékos részesedést érjen el, amihez a tagállamok nemzeti cselekvési tervet dolgoztak ki. Magyarország vállalása az uniós tagállamok utolsó harmadában szerepel. (A megújulókban nincs benne a nukleáris energia.)
Ez a hazai, 2020-as, 14,65 százalékos célkitűzés sem sikerült. A csúcsot 2013-ban értük el (16,2 százalékkal), utána a részarány folyamatosan csökkent, 2018-ban már csak 12,5 százalék volt. Végül – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint – a megújuló energia részaránya 2020-ban 13,9 százalék lett, ami elmaradt a nemzeti célértéktől.
2030-ra egyelőre nincs uniós jogi kötelezettség, mondja Pálvölgyi Tamás. „Magyarország is csatlakozott az európai energiaunió politikai deklarációjához: húsz százalékot vállaltunk, ami nagyon alacsony ambíció. De ez ráadásul mozgó cél, nem direktíva, tárgyalási alap, akár még felfelé is elmozdulhatunk.”
„Magyarország esetében nem is a mértékkel van a fő baj, hanem a megújulók összetételével. Sok benne a biomassza, főleg a tűzifa: betoljuk az erdőinket a kazánokba és a kályhákba – teszi hozzá. – Kevés a geotermikus energia, bővül, de még mindig kevés a napenergia-hasznosítás, nincs elegendő kisléptékű vízerőmű, és ami a legrosszabb: hol a szélenergia? Energia- és klímapolitikai szempontból kifejezetten hátrányos, hogy elzárkózunk a szélenergia-hasznosítástól, gyakorlatilag lehetetlen ma Magyarországon új szélerőművet telepíteni. Visszafogott becslések szerint a magyar villamosenergia-rendszerben különösebb műszaki (rendszerirányítási) problémák nélkül meg tudnánk duplázni a napenergia-termelésünket a széllel.”
A természeti tőke állapota
„Az élővilág állapotával, például a madárállománnyal vagy a beporzó rovarokkal kapcsolatban drámaiak a számok. Védett területekkel jól állunk, de úgy tűnik, hogy a védelem alá helyezés nem elegendő, mert a bioindikátorok, amelyek az élővilág állapotát mutatják, romlanak – folytatja a BME docense. – Ez külön fájdalmas nekünk, mert mi sajátos értéket vittünk be az unióba: a Kárpát–pannon ökorégió unikum Európában. Így a nemzeti veszteség mellett egy jelentős európai érték van veszélyben.”
Magyarországon romlik az ökoszisztémák állapota, a természeti környezet egészsége. A 2018-ban az EU élőhelyvédelmi irányelvének hatálya alá tartozó fajok kétharmada a hazai állapotfelmérések alapján nem kielégítő vagy rossz állapotú. Még rosszabb a helyzet az élőhelyekkel: a kedvezőtlen állapot az ökoszisztémák 87 százalékát jellemzi. „A romlás ezen a téren különlegesen gyors. A két évvel korábban készített, második előrehaladási jelentés még arról számolt be, hogy az élőhelyek hatvan százalékának állapota kedvezőtlen” – áll a Tárki tanulmányában.
A fajmegőrzési programok keretében 2020 szeptemberéig huszonhat állat- és húsz növényfaj fajmegőrzési terve készült el. 2019–2020-ban összesen egy állatfajé, a növényfajok esetében 2019-hez képes nem változott a fajmegőrzési tervek száma. Jelenleg 1178 védett állat- és a 733 védett növényfaj van, ehhez képest a negyvenhat terv nagyon kevés.
Az Élőhelyvédelmi irányelv hatálya alá tartozó fajok csaknem 62 százaléka nem kielégítő vagy rossz természetvédelmi helyzetű, míg a kedvező természetvédelmi helyzetű fajok aránya csupán 36 százalék – áll az NFTT jelentésében. Az Élőhelyvédelmi irányelv hatálya alá tartozó élőhelytípusok csaknem 81 százaléka nem kielégítő, míg a kedvező természetvédelmi helyzetű élőhelyek aránya csupán 19 százalék.
Bár Magyarország területének 22,2 százaléka európai uniós vagy hazai természetvédelmi oltalom alatt áll, a természetes növényzeti örökség igen veszélyeztetett.
Az ország területének csupán 0,6 százalékát fedi természetesnek tekinthető növényzet, további 5,6 százalékán természetközeli, 8,1 százalékán leromlott és további három százalékán nagyon leromlott a növényzet. A természeti tőke csökkenésének leggyakoribb oka a természetes élőhelyek pusztulása, ezért a biodiverzitás csökkentésének mérséklése érdekében a természetes élőhelyek megóvása a legsürgetőbb feladat – írja a jelentés.
Az elmúlt két évben nem változott a Natura 2000-területek nagysága, kiterjedésük összesen 1,995 millió hektár (21,4 százalék).
Viszont Magyarországon alig van olyan terület, amely csak nemzeti jogszabályokon alapuló védelem alatt áll, és nem része a Natura 2000-hálózatnak. Az EU-ban vannak olyan tagállamok, ahol a kizárólag nemzeti védelem alatt álló területek mértéke is számottevő.
Kétmillió ember veszélyben
„A WHO becslése szerint ma Magyarországon évente legalább hatezer ember levegőminőségi okok miatt hal meg. Az elsődleges egészségkárosító a légszennyezésben a tíz mikrométernél kisebb szálló por. Elsődleges forrása pedig azok a háztartások, amelyek tűzifával és illegális tüzelőanyaggal fűtenek. Ez a legnagyobb fenntarthatósági probléma ma Magyarországon” – hangsúlyozza Pálvölgyi Tamás.
E probléma az energiaszegénységen keresztül nemcsak környezeti, hanem egyúttal társadalmi probléma is. A kutató érdekes változást is említ. „A hatósági energiaár sokat segített a városi szegénységen, mert ott fűtési célból elsősorban gázt és távhőt használnak, de a vidéki energiaszegénységen nem. Az elszálló tűzifaárak miatt műanyaggal, furnérlapokkal, szennyezett gépronggyal és szinte bármivel tüzelnek, ami jelentős hajtóerőt jelent a súlyosan egészségkárosító légszennyezésre. Ez az egészségügyi kockázat körülbelül kétmillió embert érint.”
Említsünk pozitívumokat is. Az ipari légszennyezés hosszabb távon csökkent, jelentősen esett például a kén-dioxid és a nitrogén-oxidok kibocsátása. Ennek okai a szigorú uniós határértékek, amelyeket a hatóságok be is tartatnak.
„A szennyvízzel sincs probléma, és az egy főre jutó hulladékban is jobban állunk, mint a nyugati országok, mert mérsékeltebben fogyasztunk. Hogy ennek a relatív fejletlenségünk-e az oka, azt nem tudjuk” – mondja Pálvölgyi Tamás. A kommunálishulladék-termelésünk az egyik legalacsonyabb az EU-ban.
„A rendszerváltozás óta eltelt három évtized során Magyarország többségében (…) sikeresen küzdött meg a XX. század második felének tipikus környezetvédelmi kihívásaival, ám semmit vagy alig valamit tudott kezdeni a XXI. században felmerülő problémákkal, az ökoszisztéma-szolgáltatások területhasználaton és teljes anyagáramokon keresztüli felszámolásával” – összegez tanulmányában Bartus Gábor.
Összegzés: természetierőforrás-felélő növekedés
A 2013–2018-as időszak növekedése tehát a természeti tőke jelentős, európai uniós összehasonlításban legnagyobb mértékű felélése mellett következett be. „Magyarország jelenleg a legrosszabb fenntarthatósági pályán van a természeti erőforrások felhasználása terén, az EU egyedüli országa, ahol 2010–2018 között romlott a természetierőforrás-termelékenység” – szerepel a Tárki-tanulmányban. (Ahogy jeleztük, azóta a helyzet valamit javult.) Az ország 2010 utáni teljesítménye (tehát nem az 1990-től számított kibocsátáscsökkentés) az éghajlatváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásában is a legrosszabbak közé tartozik az unióban.
Ahogy fentebb már levezettük, az ország jelenlegi fejlettségi szintjén azt kellene látnunk, hogy a nemzeti jövedelem indexe felfelé tart, míg a természeti erőforrások felhasználásának indexe lefelé, azaz abszolút szétkapcsolás valósul meg. „Az, hogy az anyaghasználat meredekebben nőjön, mint a GDP (2012–2014-es és 2016–2018-as időszak), egyszerűen már nem fordulhatna elő” – áll a Tárki-tanulmányban.
Ráadásul a gazdasági növekedés üteme sem kiemelkedő az EU11-országokkal való összehasonlításban, a vizsgált teljes időtartomány egészében (2010–2018) az EU11-ek átlaga alatt teljesítettünk.
Az elmúlt két évtizedben tehát Magyarországnak nem sikerült fenntartható gazdasági fejlődést produkálnia. Mindenki másnál nagyobb arányban irányította beruházásait az anyag- és területigényes fizikai tőke fejlesztésére. „[E]nnek a fizikai tőke terén megmutatkozó túlteljesítésnek az ára – a természetitőke-vesztés mellett – a humán- és társadalmi erőforrások fejlesztéseinek relatív forráshiánya lett (amit betonozásra költöttünk, azt például nem fordíthattuk a pedagógusbérek emelésén keresztül a tudástőke gyarapítására). Pedig (…) a közepes fejlettség csapdájából való kifelé vezető út éppen az ellenkező irányban, a növekedés »puha« feltételei felé fordulásban, továbbá ökológiai korlátaink tiszteletben tartásában (egyfajta zöld növekedésben) van” – áll a tanulmányban. A közepes fejlettség csapdájába való bezárulás veszélyét emelte ki a magyar közoktatás teljesítményét nemzetközi összehasonlításban értékelő tanulmány (és az annak nyomán írt cikkünk) is.
Az NFTT negyedik előrehaladási jelentése kimondja, hogy „2024-re a Nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégiában foglalt célok többségét nem fogjuk tudni elérni”. A természeti erőforrásokat illetően 2018-tól lefékeződtek a 2013–2018-as erősen negatív trendek, de fejlődésünk „még így is lényegesen elmarad mind a V3 (Csehország, Lengyelország, Szlovákia), mind pedig az EU átlagától”.
Vagyis: „Az elmúlt évtizedben tapasztalt gazdasági növekedés – amely az uniós átlagot bőven meghaladó mértékben rombolja a természeti erőforrások mennyiségét és minőségét – nem fenntartható.”
