1924-ben Walter Mittelholzer svájci pilóta és fotós rendkívüli képsorozatot készített a levegőből a mai Iránról, amikor az ország a modernizáció átalakulásának küszöbén állt.
1924 telén egy Teherán melletti kis falu lakói csodálkozva néztek, amikor egy fémvázas repülőgép földet ért, végigdöcögött a mezőn, majd porfelhőben összerogyott, miután eltört a futóműve.
A gépet Walter Mittelholzer svájci pilóta vezette, aki meghívást kapott a perzsa kormánytól, hogy szállítson egy új Junkers gépet az országba, amelyet 1935-ben Iránnak neveztek át.
Kaspar Surber svájci újságíró, aki könyvet írt Mittelholzerről, a Szabad Európának elmondta, hogy a pilótát részben azért választották ki a perzsiai útra, hogy az ott készült légi felvételek révén „népszerűsítse a repülést”.
Mittelholzer ugyanis abban az időben arról volt híres, hogy ő volt az első, aki repülőgépről lefényképezte Svájc hegyeit.
Surber szerint az 1920-as években a német és a brit légitársaságok között versenyfutás zajlott a perzsa légi járatok beindításáért, így Mittelholzer fotós képességei kulcsfontosságú előnyt jelentettek a promócióban.
Egy svájci lap így írt a pilótáról: „A svájciak tudják, mit várhatnak Mittelholzer úrtól, aki nemcsak repülőgépet tud vezetni ismeretlen országokon át, hanem repülés közben fényképezni és filmezni is tud.”
A Teherán előtt negyven kilométerrel történő csúfos landolás után Mittelholzer és Bissegger összetűzésbe került a falusiakkal, míg végül megérkezett a segítség a perzsa fővárosból, és megjavították a repülőgépüket.
Mittelholzer és Bissegger Svájcból Perzsiába tartó, több mint háromezer kilométeres útja során előbb a török hatóságokkal került összetűzésbe, akik lefoglalták a gépüket, később a Bagdadban vásárolt rossz minőségű benzinnel voltak gondjaik, és végül hibás térképek kényszerítették őket a szerencsétlen leszállásra, aminek során a gép futóműve összeomlott.
Mittelholzer első benyomásai Perzsiáról felülről „olyan tájakról szóltak, amelyek kietlenek és üresek, és hosszan terülnek el a szemlélődő előtt. Hatalmas alluviális legyezők, törmelékhalmok és sós folyók deltái jellemzik az országot.”
Időnként elszigetelt települések tűntek fel, ahogy a páros a terület felett repült.
„Itt-ott felragyog egy-egy zöld folt – írta Mittelholzer –, amelynek közepén egy-egy téren vályogkunyhók emelkednek a keskeny és kanyargós utcákon. A kertek alatt ezüstszínű sávok jelzik az öntözőcsatornákat.”
Mittelholzer megragadta a lehetőséget, hogy felülről fényképezze Perzsiát, és olyan felvételeket készítsen, amelyeket ma a zürichi ETH könyvtára őriz.
A svájci fotós-pilóta a földön is használta kameráját, hogy megörökítse a drámai változások küszöbén álló országot Reza Pahlavi sah alatt, aki Perzsia „modernizáló önkényuraként” vált ismertté.
Mittelholzer perzsiai látogatásának idején az ország nem rendelkezett jelentős vasúti vagy közúti hálózattal, a külkereskedelemben még mindig a tevekaravánokat használták, így a légi közlekedés vonzó lehetőség volt az ország uralkodói számára.
Mivel Perzsiában a repülőipar még gyerekcipőben járt, Mittelholzer és Bissegger gyakorlatilag egyedül voltak a levegőben, amikor alacsonyan a városközpontok fölé szálltak, hogy olyan képeket készítsenek, amelyek hamarosan megdöbbentették az európai közönséget.
Mittelholzer megjósolta, hogy a légi fotók jelentős szerepet játszanak majd a jövő dokumentarista képalkotásában.
„Egy másik, eddig nem látott világ tárul elénk. Mintha a Föld ezáltal új arcot, az ember pedig új, hibátlan szemet kapna” – írta 1928-ban.
Miután több hetet töltöttek Iránban, a két svájci végül autóval tette meg a visszautat Európába. Mittelholzer később társalapítója volt annak a cégnek, amelyből 2002-es csődjéig Svájc nemzeti légitársasága, a Swissair lett. 1937-ben, negyvenhárom évesen, hegymászóbalesetben halt meg.
Egy barátja egy újság gyászjelentésében azt írta, hogy Mittelholzer halála a hegyekben, amelyeket szeretett, és amelyek rendkívüli karrierjét elindították, tragikus költőiséggel bír: „Utolsó vándorlásán átölelték és magukhoz vették, és talán nem is kívánt volna jobb véget, de sajnos túl korán jött, annyi minden várt volna még rá.”
