Amit ő nem tud folyóinkról, tavainkról, a szárazföldi belvizekről, azt nem is érdemes tudni – mondanám, ha nem lennék biztos abban, hogy tudósként azonnal tiltakozna kijelentésem ellen. Biológus, akadémikus, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem doktori tanácsának elnöke, Padisák Judit volt a Szelfi vendége, csopaki otthonában beszélgethettem vele. Gyakorlatilag beleszületett a rádiózásba, hiszen édesapja, Padisák Mihály a magyar rádiózás meghatározó alakja volt, Miska bácsi levelesládája című műsorára generációk emlékeznek most is. Ő mégis biológus lett. Erről kérdeztem beszélgetésünk elején, hogy aztán beszéljünk a Balatonról, az emberi természetről, oktatásról és civil kurázsiról.
Padisák Judit: Ebben az országban gyakorlatilag nincs környezet- és természetvédelem
A Fertő, a Velencei-tó és a Balaton közül utóbbi van a legkevésbé természetközeli állapotban – mondta a Szabad Európának Padisák Judit limnológus, egyetemi tanár. A szárazföldi belvizek szakértőjével a Balatonról, az emberi természetről, oktatásról és civil kurázsiról is beszélgettünk a Szelfiben.
Epizódok
-
2023. szeptember 30.
Kálid Artúr: Harcolhatok és küzdhetek, de én fogok éhen halni
-
2023. szeptember 23.
Fáy Zsolt: egy átlagos kereskedelmi bank vezetése marhára nem érdekelne
-
2023. szeptember 16.
Nem ügyeletes nagyhatalom az iskola, hanem társ – Interjú Szeszler Anna pedagógussal
-
2023. szeptember 09.
Aki a Titanic tragédiája után több száz ember életét mentette meg
-
2023. augusztus 26.
Szabadfi Szabolcs: Rocksztár lett a kőszegi lakótelepi pékgyerekből