Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szerbiában a fegyverek elzárására szólítottak fel a hatóságok az iskolai mészárlást követően


Koszorúk a belgrádi iskolaépület közelében 2023. május 4-én
Koszorúk a belgrádi iskolaépület közelében 2023. május 4-én

A rendőrség azután adott ki figyelmeztetést, hogy egy 13 éves fiú nyolc tanulót és egy biztonsági őrt lőtt agyon az iskolájában apja fegyvereivel előző nap Belgrádban.

„A belügyminisztérium minden fegyvertulajdonost arra szólít fel, hogy gondosan, széfben vagy egyéb szekrényben tárolja fegyvereit, úgy, hogy mások ne férhessenek hozzájuk, különösen gyerekek” – írták a rendőrség közleményében.

A hatóságok az ellenőrzésék szigorítását is bejelentették.

Emberek tízezrei vettek részt az ország számos pontján rendezett megemlékezéseken, koszorúzásokat, gyertyagyújtásokat szerveztek, játékokat hagytak hátra az áldozatok emlékére.

Ehhez kapcsolódóan: Nyolc gyerek vesztette életét egy iskolai lövöldözésben Szerbiában

A jó tanulóként ismert Kosta Kecmanovic apja pisztolyával kezdett lövöldözni szerdán röviddel a tanítás kezdete után. Később az iskola udvarán vették őrizetbe, miután ő maga értesítette a rendőrséget, és a hívás során magát „pszichopataként jellemezte, akinek le kell nyugodnia”. A lövöldözés indítéka egyelőre ismeretlen.

Nyolc diák és egy iskolaőr életét vesztette. Hat másik kiskorú és egy tanár megsebesült, egyikük életveszélyes állapotban van. Az egyik áldozat, egy kislány francia állampolgár volt.

A hatóságok arról számoltak be, hogy a tettes legalább egy hónapja tervezte a támadást, és az iskolába a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három feltöltött tárat is vitt.

A fiúnál találtak egy listát azon diákok nevével, akiket le akart lőni, illetve egy tervet, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt.

A gyerek apját is őrizetbe vették, aki a rendőrségnek azt nyilatkozta, hogy van több fegyvere is, mindre rendelkezik engedéllyel, és kombinációs záras széfben tartja őket. Többször is jártak ketten lőtereken gyakorolni.

Szerbiában segélyvonalat indítottak azok számára, akik nehézségekkel küzdenek a trauma feldolgozásában. Több százan jelentkeztek véradásra.

A pedagógusok szakszervezetei demonstrációt hirdettek, az iskolarendszer válságára figyelmeztetve.

Diákok és szülők százai tüntettek az oktatási minisztérium épülete előtt, lemondásokat követelve.

„Úgy gondolom, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. Mindannyiunknak van bizonyos felelőssége, hogy hagytuk bizonyos dolgokat megtörténni, amiknek nem szabadott volna” – mondta egy belgrádi lakos, Zoran Sefik.

Szerbiában és a Balkánon nagyon ritkák az ilyen tömegmészárlások, az utóbbi években egyetlen iskolai lövöldözést sem jegyeztek fel. Az utolsó hasonló incidens 2013-ban történt, amikor is a délszláv háború egy veteránja tizenhárom emberrel végzett Szerbiában.

A szakértők ugyanakkor többször is figyelmeztettek a lakosság kezén lévő fegyverek magas számának veszélyeire, illetve arra, hogy az instabilitás és a gazdasági nehézségek is kiválthatnak ilyen szélsőséges cselekedeteket egyeseknél.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG