Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szikra Dorottya: Ferge Zsuzsa tanítványai tovább viszik a Ferge-iskolát


Ferge Zsuzsa szociológus részt vesz a Millenáris Fogadóban rendezett ünnepségen 2011. február 22-én
Ferge Zsuzsa szociológus részt vesz a Millenáris Fogadóban rendezett ünnepségen 2011. február 22-én

Nemzetközi szinten is a legnagyobb társadalomtudósok között jegyezték Ferge Zsuzsát, aki egyszerre foglalkozott szociológiával és szociálpolitikával, vezetett hazai és nemzetközi kutatásokat – mondta a csütörtökön elhunyt szociológusról volt tanítványa és munkatársa, Szikra Dorottya.

Jó humora, óriási műveltsége és nagyon meleg szíve volt. Szeretett gondoskodni a körülötte lévőkről, rendkívüli vendéglátó volt, akihez bármikor be lehetett esni, akár a budapesti lakásába, akár monoszlói házába – mondta Ferge Zsuzsáról Szikra Dorottya szociológus, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatóprofesszora.

Mint mondta, az utóbbi években kimozdulni már nem tudott, de az utolsó pillanatig követte kollégái munkáját, többükkel tartotta a kapcsolatot, és 92 évesen is levelezett és beszélgetett szociológiai témákban.

Szikra Dorottya szerint Ferge Zsuzsa csodálni való tulajdonsága volt, hogy egyszerre követte a nemzetközi szociológiai és közgazdaságtani trendeket, a hazai szociálpolitikát és a gazdaság alakulását, valamint a terepmunkát: a segélyezést, a szociális szolgáltatások alakulását. Ezek képviselőivel nemzetközi és hazai szinten folyamatosan tartotta a kapcsolatot.

Ferge Zsuzsa egyike volt azon kevés magyar társadalomtudósoknak, akiket világszerte jegyeznek – folytatta.

Ami különlegessé tette a pályafutását, hogy egyszerre foglalkozott a klasszikus szociológiai kérdésekkel – mint például az iskolarendszer működése, a hátrányok-előnyök örökítése, a társadalmi rétegződés – és mellette szociálpolitikával. Tehát az általa megállapított strukturális problémákat jobbá tevő állami intézkedéseket is javasolt. Kevesen csinálták egyszerre a kettőt – jegyezte meg.

„Sokan vagyunk, akikre nagy hatással volt a munkássága, akik az úgynevezett Ferge-iskolában nevelkedtünk – így emlegették az általa létrehozott intellektuális közeget, amely túlnyúlt a Szociológiai Intézet vagy az által létrehozott szociálpolitikus-képzés falain. Sokan vagyunk Ferge-gyerekek, vagy az én generációm már inkább Ferge-unokák. Számos tanítványa dolgozik az államigazgatásban, a hazai és nemzetközi tudományos életben, szociális szolgáltatásokban” – fogalmazott.

Szikra Dorottya szerint a Ferge-iskola képviselőire az utóbbi 14 évben egyértelműen nem hallgat a hatalom, de a konzervatív szociálpolitikusokra se nagyon. A szakpolitikákon való változtatás esélye csekély, mégis sokan hisznek benne, hogy érdemes további kutatásokat végezni arról, hogy milyen hatással van a szociálpolitika az egyenlőtlenségre, vagy olyan kérdésekről, hogy hogyan alakul a magyar társadalom osztályszerkezete – mondta Szikra Dorottya.

Akadnak Ferge-tanítványok, akik jelentős szociálpolitikai változásokat indítanak el helyi szinten. Ferge Zsuzsa öröksége tovább él számos kutatásban, a szociális képzésekben és a gyakorlati szakpolitikában is – tette hozzá.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG