Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Színészhallgatók is otthagyták a színművészetit


Az egyetemi blokádot befejező diákok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), Budapesten, 2020. november 11 -én
Az egyetemi blokádot befejező diákok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), Budapesten, 2020. november 11 -én

Más külföldi intézmények mellett bécsi, varsói, pozsonyi egyetemek diákjaiként folytathatják tanulmányaikat. Ismét teljes évfolyamok vannak a távozók között.

A Freeszfe Egyesület a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy újabb hallgató hagyják e a Színház és Filmművészeti Egyetemet, amellyel a következő osztályok hallgatói szüntették meg jogviszonyukat:

  • Színházrendező - zenés színházi rendező szakirány, III. évfolyam: teljes osztály, 7-ből 7 hallgató
  • Színházi dramaturg, III. évfolyam: teljes osztály, 8-ból 8 hallgató
  • Látványtervező művész MA, II. évfolyam: 6-ból 6 hallgató
  • Színházrendező - bábszínházi rendező szakirány, V. évfolyam, teljes osztály, 6-ból, 6 hallgató
  • Drámainstruktor - színjáték szakirány, II. évfolyam: 1 hallgató
  • Színművész, V. évfolyam, 13-ból 7 hallgató
  • Dokumentumfilm-rendező művész, II. évfolyam: 9-ből 3 hallgató
  • Doktori iskola, 12 hallgató

Végzős, idén diplomázó osztályok:

  • Színházrendező: teljes osztály, 6-ból 6 hallgató
  • Színházi dramaturg: teljes osztály, 8-ból 8 hallgató
  • Színművész 11-ből 10 hallgató

"Magunknak csinálunk órarendet" - hová vezet a vészkijárat?
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:05:10 0:00

Hat külföldi egyetemen tanulhatnak tovább

A közlemény szerint ez a 74 hallgató szeptembertől a Freeszfe Egyesület közreműködésével:

  • a salzburgi Mozarteumban,
  • a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemen,
  • a varsói színművészeti egyetemen,
  • a svájci Academia Dimitrijben,
  • a pozsonyi színművészeti egyetemen,
  • a bécsi zeneművészeti egyetemen folytatja tovább tanulmányait.

Vészkijárat a diploma felé

Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, az már az egyesület márciusi közleményéből kiderült, hogy Emergency Exit (Vészkijárat) néven szerveznek programot a Színház- és Filmművészeti Egyetem azon hallgatóinak, akik nem akarják a „modellváltó” egyetemen befejezni a tanulmányaikat, hogy ne kelljen lemondaniuk a diplomáról.

Ennek jogi hátterét úgy teremtették meg, hogy hasonló képzést folytató, akkreditált európai egyetemekkel vették fel a kapcsolatot, megállapodtak az intézményekkel abban, hogy formálisan átveszik a volt SZFE-s diákokat, elismerik korábbi kurzusaikat és megszerzett kreditjeiket.

Legutóbb augusztus 14-én jelentette be a Freeszfe Egyesület, hogy elhagyja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet a 2019-ben indult filmes 6x6-os évfolyam, illetve a 2019-ben indult MA rendező- és operatőrosztály.

Csató Kata, az egyesület elnökségi tagja akkor arról beszélt a Szabad Európának, hogy tavaly november óta szervezik az Emergency Exitet. Annyit már augusztus közepén lehetett látni, hogy száz fölött lesz azoknak a volt SZFE-s hallgatóknak a száma, akik részt vesznek a diplomamentő programban.

Vidnyánszkyék szerint ez egy önképzőkör

Az első távozások után közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amely szerint az egyesület "elédesgeti" a diákokat.

„Nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjait” – áll az SZFE közleményében.

Azt állítják, hogy az egyetemet annak korábbi vezetése „minden elemében lepusztult állapotban” hagyta hátra. Szerintük „ennek a rombolásnak a legújabb állomása a hallgatók egy csoportjának előre megtervezett távozási akciója”.

A távozó diákok szerint viszont ez inkább új lehetőség, nyitás

Eközben mások mellett olyan művészek, szakemberek tanítják a távozó diákokat új iskolájukban, mint Enyedi Ildikó, Gigor Attila, Ascher Tamás, Bagossy László, Mundruczó Kornél, Tarr Béla és Fliegauf Bence.

Segíti őket a Budapestről Bécsbe költözött Közép-európai Egyetem (CEU) is, amely több tantermet ajánlott fel budapesti, belvárosi campusán. Ezeket a helyiségeket filmes hallgatók használják majd, illetve több új kurzus helyszínéül szolgálnak.

Ladányi Jancsó Jákob filmrendező-hallgató, akinek hivatalosan egy féléve van még hátra a diplomáig és tanulmányait a bécsi filmakadémia hallgatójaként fejezi be, a Szabad Európának augusztusban arról beszélt, hogy szerinte az Emergency Exit jó lehetőség arra, hogy nemzetközi alkotóműhelyt hozzunk létre. Mint mondta, már megindultak a közös projektek a külföldi egyetemekkel.

Vidnyánszky az EP-ben: Október 23-án a baloldali pártok kampány nyitó gyűlést tartottak
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:06:59 0:00

XS
SM
MD
LG