Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szövetségesből ellenség – melegek és a propaganda


A fotó a 2011-es Budapest Pride-on készült

Nem mindig volt propagandatéma vagy üldözendő a melegközösség: egy korábbi kormányzat szövetségest keresett a köreikben. Bár a szexuális másságot előszeretettel állítják be Kelet-Közép-Európa országaiban, mintha egy újonnan megjelenő és rohamosan terjedő veszély lenne, az LMBTQ-szervezetek azonban már évtizedek óta dokumentáltan küzdenek a diszkrimináció ellen. Történelmi visszatekintés a most záruló Pride-hónap apropóján a Szabad Európa Rádió (SZER) háttérintézményében készült dokumentumok és az Blinken OSA Archívum gyűjteményének a segítségével.

Látványos online kiállításon mutatja be a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum a közép- és délkelet-európai meleg és leszbikus mozgalmak 1940 és 2000 közötti történetének hasonlóságait és különbségeit. A Háttér Archívum és Könyvtár segítségével bemutatott „Előbújó dokumentumok” című gyűjtemény legfontosabb elemeit a SZER szerkesztőségének munkáját segítő háttéranyagokkal egészítjük ki cikkünkben, a magyar vonatkozásokra összpontosítva.

Megkülönböztető magyarázatok

A Magyarország első modern büntető törvénykönyveként számon tartott 1878-as Csemegi-kódex is utal a „férfiak között véghez vitt fajtalanságra”, és bünteti is. Ez a szemlélet egészen 1962-ig megmaradt, de a jogszabályok szövege a nők közötti vonzalommal nem foglalkozik. A második világháború után az egész régióra jellemző volt a homoszexualitás kriminalizálása, de az indokok és a büntetés mértéke eltért, a helyi politikai igényeknek megfelelően. Az a nézet azonban általános volt, hogy a melegek önszántukból választják életformájukat, szexuális romlottságukkal a „burzsoá életmódhoz” akarnak közelíteni. Ez pedig ellenforradalmi provokáció és bűncselekmény – a kommunista társadalomfelfogás szerint.

A budapesti Vörös Csillag mozi bejárata 1977-ben. A nyolcvanas évek végén itt működött a Homérosz egyesület filmklubja
A budapesti Vörös Csillag mozi bejárata 1977-ben. A nyolcvanas évek végén itt működött a Homérosz egyesület filmklubja

A hatvanas évek és a szexuális forradalom enyhülést hoztak a határozott elutasítás keleti világába. A kutatások egyre inkább arra jutottak, hogy a saját nemhez vonzódás nem tanult viselkedésforma, hanem az egyéntől függetlenül előre meghatározott tényező. Ráadásul fenyegetéssel, büntetésekkel nem lehet eltántorítani a homoszexuálisokat, így akkoriban inkább „természetes perverznek” tartották a melegeket. A jogi felfogás is átalakult: a 60-as, 70-es években a melegközösségek bevonása nélkül, többnyire szakértői felvetések nyomán, a 90-es években pedig az érintett kisebbség és nemzetközi szervezetek nyomására.

Nem betegség

„Sem a börtön, sem a börtönkórház nem lehet alkalmas a homosexualis rendellenesség kezelésére. A büntetés nem hat elriasztólag, preventiv hatása nincs, figyelembe véve még azt a körülményt is, hogy a homosexualis személyek sexualis ösztönkésztetései fokozottak, értelmi gátlásra, abstinentiára rendszerint csak időlegesen képesek”

– írja a Magyar Egészségügyi Tudományos Tanács Ideg-elme Szakbizottságának 1958-as jelentése, amely a férfiak közötti nemi kapcsolatról szóló büntetőjogi törvényszakaszok módosítására tesz javaslatot. Erre 1961-ig, a Magyar Népköztársaság új büntető törvénykönyvének elfogadásáig kell várni, amely már csak a „természet elleni fajtalanság” fogalmát tartotta meg, és ez alatt a közbotrányt okozó vagy erőszakos módon, vagy 20 évesnél (később 18 évesnél) fiatalabb személlyel létesített homoszexuális kapcsolatot érti. Ez a jogi felfogás egészen 2002-ig volt érvényben, és eltörlésével együtt a beleegyezési korhatárt is egységesen 14 évre írták át.

Az "Azt beszélik" című műsor átirata

A közfelfogás változását tükrözi az az 1978-as „Azt beszélik…” című rádióműsor is, amelynek átiratát a SZER dokumentumtára is megőrizte. Az interjút azzal vezeti fel a műsorvezető, hogy „terjed a homoszexualitás”, amire a megkérdezett Buda Béla pszichiáter azzal válaszol, hogy a melegség nem betegség, inkább a liberalizálódó társadalomban, „amely egyre jobban képes tűrni, elviselni tagjaiban a különbözőséget, és nem akar mindenkit egy mintára szabályozni, abban a homoszexualitás látványosabbá válik”. A beszélgetésben kitérnek még a gyerekek szexuális nevelésére is. A kérdésre, hogy a másság láthatóságával emelkedni fog-e a melegek aránya a társadalomban, a 43 évvel ezelőtti interjúban ezt válaszolja a pszichiáter: „…ha megértőbb a társadalom, ha türelmesebb, akkor a gyerekek nevelésében is természetesebb szexuális viszonyulás lesz uralkodó, és ez éppen ellene mond ennek. [...] Érdekes, hogy éppen olyan társadalmi közegben, ahol nagyon elítélő a hangulat a homoszexualitás iránt, ott történik gyakran, hogy például öngyilkosok lesznek a fiatalok, mert érzik magukban a homoszexualitást…”

Élet melegként

Nemcsak a börtönbüntetések fenyegetése miatt nem élhetett teljes életet egy saját neméhez vonzódó ember a 20. század második felében Magyarországon. A társadalmi megítélés még akkor is bujkálásra, rejtőzködésre késztette a homoszexuálisokat, amikor büntetőjogilag már nem lehetett elítélni a beleegyezésen alapuló azonos nemű szexuális kapcsolatokat. Emellett az állam is elnyomó eszközökkel, intézkedésekkel igyekezett kordában tartani a többségtől eltérő viselkedést. Több nyom utal arra, hogy a melegekről listát vezetett a rendőrség (már a 19. század végétől), a nyolcvanas évek végén például egyebek mellett a homoszexuális prostitúció megfékezésével indokolták ezt a tevékenységet.

„A nyilvántartások, operatív adatok és egyéb információk alapján hazánkban az ismert homoszexuális személyek száma mintegy 50 ezerre becsülhető, ebből kb. 40-45 ezer Budapesten él. Szembetűnő új jelenség a homoszexuális prostitúció intenzív növekedése, amely nagyságrendjében megközelíti a hagyományos prostitúciót” – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztályának 1988-as jelentésében. Emellett az állambiztonsági is figyelte a melegeket, és ők hasznot is húztak ebből: egyes a besúgókat, köztük például Tar Sándor írót, a homoszexuális hajlamuk miatti nyilvános megszégyenítés fenyegetésével szerveztek be.

A nemi orientáció miatti diszkrimináció tiltása az ezredforduló után terjed el a térségben, de az azonos nemű párok házasságát, családalapítását, gyerekvállalását vagy örökbefogadását a mai napig nem teszi a jog általános lehetőséggé, az örökbefogadást például egyedi elbírálású ügyként kezeli. Itthon a melegek hivatalosan legfeljebb élettársi kapcsolatban élhetnek, erre a Polgári Törvénykönyv 1996. februári módosítása ad lehetőséget.

Magyar volt Kelet-Európa első melegszervezete

1985-ben kezdődött a szervezkedés a hazai meleg közösségben, és 1987-ben alapították meg a Homérosz egyesületet, az első LMBT-szervezetet a régióban. Ugyanebben az évben benyújtották a hivatalos szándéknyilatkozatot is a Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak. Akkoriban nagy szó volt, hogy a hivatal már előzetesen is támogatta az egyesület megalakulását, ha azt a törvényeknek megfelelően végzik. A Magyar Homoszexuálisok „Homérosz Lambda” Országos Egyesülete végül 1988-ban megkapta a működési engedélyt, akkor tarthatta hivatalos alakuló ülését. Elnöke dr. Romsauer Lajos pszichiáter lett, és közösségi-kulturális programok mellett az érdekképviselet is része volt tevékenységének.

A Kossuth Rádió 1988. január 13-i Esti Magazin című hírműsorának átirata
A Kossuth Rádió 1988. január 13-i Esti Magazin című hírműsorának átirata

A rendszerváltás után több LMBTQ-szerveződés is kezdődött. Egyetemi csoportok, vallási közösségek alakultak, és a pezsgés erőt adott az önálló leszbikus és biszexuális női szervezetek létrehozásához is. Ezek közül az első az 1999 februárjában elinduló Labrisz volt. Az első magyarországi Pride felvonulásra 1997 szeptemberében került sor, a Meleg Büszkeség Napja néven. 1998-ban fesztivállá bővült a program, és évente meg is tartották, a koronavírus-járvánnyal sújtott 2020-as év kivételével.

A melegmozgalmak térnyerésével a nyolcvanas évek végétől a homofóbia is erősödött a szélsőjobboldali vagy esetenként vallási csoportok aktivitásával. A SZER archívumában megmaradt egy 1987-es átirat, amelyben egy pécsi galeri elfogásáról számolnak be az egyik híradásban és az Esti Magazinban. A csoport férfiakat vert meg és rabolt ki a város melegek által közkedvelt találkozó helyén, a Püspök-kert környéki sétatéren.

A Kossuth Rádió 1988. január 8-i Esti Magazin című műsorának átirata
A Kossuth Rádió 1988. január 8-i Esti Magazin című műsorának átirata

Amikor szövetségest kerestek a melegszervezetekben

A HIV-vírus terjedése különleges helyzetbe hozta az LMBTQ-szerveződéseket a nyolcvanas évek derekán. A kezdeti tagadást követően („nálunk ilyen nem fordulhat elő”, „ez a dekadens Nyugat betegsége”) a keleti blokk vezetői kénytelenek voltak szembenézni a járvány fenyegetésével. Ez a kezdetekben ahhoz vezetett, hogy a hatóságok fokozták a homoszexuálisok felügyeletét és elnyomását. Itthon például a rendőrség többeket beidézett, akikről azt gyanították, hogy kapcsolatban állhattak HIV-pozitív személyekkel.

A Mások folyóirat szerkesztősége 1992-ben arról tartott sajtótájékoztatót, hogy vállalják az ilyen rendőrségi zaklatás alanyainak érdekvédelmét. Akkoriban a melegeknek tartott rendezvényeken gyűjtötték a résztvevők adatait a nyomozók, de a Mások munkatársai szerint a felvilágosítás és az anonim szűrési lehetőség jobb fegyver lenne a járvány elleni harcban. Akkor egyébként már működött az első „AIDS-segélyhely”, amely 1988-ban nyílt a fővárosi Karolina úton, de az akkoriban ott dolgozók szerint jó, ha napi egy érdeklődő felkereste őket.

A meleg közösség rejtőzködése és zártsága magyarázta, hogy a nyolcvanas évek közepétől a hatóságok nyitottabbak lettek az LMBTQ-szervezetek iránt. Megértették, hogy az érintetteket ezeken a tömörüléseken keresztül tudják célzottan elérni a felvilágosító és megelőző kampányokkal. Ez indokolta, hogy az állam elismerje a szervezeteket, és jogi státuszt adjon nekik. A mozgalmak pedig rákényszerültek az önszerveződésre, és megnőtt a politikai befolyásuk is, ami a Homérosz egyesület esetében például törvényjavaslatok előkészítésében, alkotmánybírósági beadványok összeállításában is megmutatkozott.

A cikkben említett digitális kiállítás összeállítói folyamatosan bővítik a gyűjteményt, amelyet 2022 februárjában fizikai valójában is bemutatnak a Centrális Galériában. Bárkitől várnak Közép- és Délkelet-Európában, 1945 és 1999 között keletkezett és az LMBTQI+-emberek történelméhez kapcsolódó, akár személyes vonatkozású szöveges vagy audiovizuális dokumentumokat, fényképeket kölcsönbe vagy végeleges adományként. A felhasználásról minden adományozóval egyénileg megállapodnak. Az adományozók jelentkezését ezen az e-mail-címen várják.
A cikk megírásában közreműködött Zsámboki Miklós, az OSA Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum munkatársa
XS
SM
MD
LG