Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Találhat-e új szerepet a parlamenti ellenzék a kiépült vezérdemokráciában?


Orbán Viktor 2007-ben elbontja a Parlamentet a Kossuth téri tüntetőktől elválasztó kordont

A parlamentek már rég nem jelentenek önálló hatalmi ágat, hanem a kormányzatok részei, és nem is csak Magyarországon. A parlamenti ellenzék lehetőségei szűkösek, de az Orbán-rezsimben még azokkal sem élhetnek. Pedig a Fidesznek csak az Országgyűlésben, nem a társadalomban van kétharmada.

„Tisztelt országgyűlési képviselő,

Tudomásunk szerint Ön is úgy döntött, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén felveszi képviselői mandátumát, azaz részt vesz az új parlament munkájában. Munkáját szeretnénk segíteni azzal, hogy figyelmébe ajánljuk az Eötvös Károly Intézet csatolt elemzését, amelyben szeretnénk áttekintést nyújtani az alkotmányos demokrácia helyreállítása iránt elkötelezett ellenzéki képviselők mozgásteréről.”

Nem a negyedik kétharmad kérdőjelezte meg először az ellenzék parlamenti politizálásának értelmét. Ezt a levelet 2018. május 3-án küldte az Eötvös Károly Intézet az akkor frissen mandátumot szerző ellenzéki képviselőknek.

Fő megállapítása az volt, hogy „az ellenzék alkotmányos funkciója jelen helyzetben jelentékeny mértékben túlmutat a hagyományos eszközök használatán”. A 2022-es választás után a Hadházy Ákos által kért garanciák, a Momentum elnökének hét pontja, a Párbeszéd színeiben mandátumot szerző Jámbor András interjúi is ezeknek a nonkonform eszközöknek a használatát ígérik a teljes ellenzékben csalódott választóknak.

Közhely, hogy a törvényhozásban a fideszes kétharmadnak nincs szüksége az ellenzékre még a minősített többséget igénylő döntéshozatalban sem, az ellenzék szerepe kiüresedett, sokak szerint pusztán jól fizetett biodíszletként működik.

De a parlament szerepének csökkenése a tömegdemokráciák általános jellemzője. Mit tett ehhez hozzá a sajátos orbáni hatalomgyakorlás, a vezérdemokrácia? A parlament működésében is megmutatkozik-e az orbáni hatalomgyakorlás egyedisége, a jogállami határok átlépése?

Trükkök a törvényhozásban

A parlamenti döntéshozatal többségi elven működik. De vannak olyan döntések, amelyek a paritás vagy a frakciók közötti egyenjogúság alapján születnek (lásd keretes írásunkat). Ha viszont a többség kétharmados, akkor a törvényalkotáshoz, állami vezetők megválasztásához, sőt akár a különleges jogrend bevezetéséhez sincs szüksége arra, hogy konszenzusra törekedjen ellenzékével.

Amikor nem többségi elven működik a parlament

  • Paritásos bizottságként működik a Mentelmi bizottság, illetve így működnek a vizsgálóbizottságok (utóbbiak felállítására azonban csak a parlamenti többség támogatásával kerülhet sor).
  • A parlamenti frakciók egyenjogúságának elve alapján áll fel a Házbizottság, ami döntéseit a frakcióvezetők szavazatával, egyhangúlag hozza meg.
  • Bár a bizottságok elnökei általában kormánypártiak, egyes esetekben a parlamenti szokásjog vagy törvényi előírás alapján a bizottság elnöke ellenzéki képviselő (ilyen például a Nemzetbiztonsági vagy a Költségvetési bizottság).
  • Hadiállapot és háborús veszély esetén kihirdetett rendkívüli állapot idején a közhatalmat gyakorló Honvédelmi Tanácsnak mások mellett a frakcióvezetők is tagjai.
  • A képviselők egyötödének kezdeményezésére – amely arány meglétéhez negyven ellenzéki képviselő támogatása szükséges – rendkívüli ülésszakot vagy ülést kell összehívni, valamint ugyancsak össze kell hívni a köztársasági elnök által elnapolt ülést.
  • Kötelező politikai vitanapot tartani a képviselők egyötödének kezdeményezésére.
  • A képviselők egynegyede (ötven fő) jogosult az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll-eljárását kezdeményezni.

Forrás: az EKINT 2018-as összefoglalója


A parlamenti ellenzéknek így alig maradt lehetősége a kormány ellenőrzésére, és ennek esélyei is jelentősen csökkentek, mert a többség sokféleképpen akadályozza az ellenzék működését.

Lássuk, hogyan.

Az Országgyűlés az új házszabállyal lehetővé tette, hogy akár alkotmányos szintű előterjesztéseket is egyéni országgyűlési képviselői indítvány formájában nyújtsanak be, és az Országgyűlés gyorsított eljárásban döntsön ezekről. Ezzel megkerülhető az a kötelezettség, hogy a törvényeket az előkészítés során egyeztetni kell az érintett szervezetekkel. 2010–2014 között a kormánypárti képviselők adták be a törvényjavaslatok 51 százalékát, 2014–2018 között ez 28 százalékra változott. Magánindítvány formájában nyújtották be például az országgyűlési képviselők megválasztásáról és az egyházakról szóló sarkalatos törvényeket is.

A parlamenti többség bevezette a kivételes sürgősségi eljárást, amely lehetővé tette, hogy egy törvényt a benyújtásától kezdve vitával együtt 24 óra alatt el lehessen fogadni. Ennyi idő alatt lehetetlen hatalmas törvénycsomagokat áttekinteni és felelősen szavazni róla.

A Fidesz ellenzékben

A Fidesztől ellenzékben sem állt távol a parlamenti obstrukció. 2006 és 2010 között a párt kivitte az utcára a politizálást. Ennek leglátványosabb megnyilvánulása az volt, amikor Orbán Viktor vezetésével parlamenti frakciója elbontotta a Parlament épülete körüli kordont, hogy a Kossuth téren heteken át tüntetőket közel engedje az épülethez. A párt ezt polgári engedetlenségi akciónak tekintette, mások szerint (a kordonbontást még a szociálliberális koalícióval szemben igen kritikus köztársasági elnök, Sólyom László is kritizálta) a párt vezetői fizikailag is támogatták a demokratikus intézmények elleni támadást.

Abban a ciklusban a Fidesz országgyűlési képviselői – a frakcióvezető Navracsics Tibor kivételével – mindig kivonultak az ülésteremből, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt. A Fidesz nem kooperált a paritásos alapon működő bizottságok felállításában sem.

Nemhogy a szokásjoggal, de sokak szerint a törvényességgel is látványosan szakított a Fidesz, amikor a szocialista/liberális többségű parlamentben többszöri szavazással, saját képviselői esetében a szavazás titkosságát is megszegve ellenzéki pártként elérte, hogy ne Szili Katalint, hanem Sólyom Lászlót válassza meg a többség köztársasági elnöknek.


2010 és 2018 között a Magyar Országgyűlés negyven százalékkal több törvényt fogadott el, mint a korábbi parlamenti időszakokban. Ugyanakkor a törvények átfutási ideje átlagosan húsz nappal rövidebb lett a korábbi időszakhoz képest; fontos előterjesztések 48 óra alatt futottak át a Házon.

A Fidesz képviselői megakadályozták, hogy az Országgyűlés az ellenzék indítványára bármely kérdésben vizsgálóbizottságot állítson fel, és a kormány képviselői legtöbbször nem mentek el azokra a bizottsági meghallgatásokra, amelyeket az ellenzék képviselői kezdeményeztek.

A szűkülő lehetőségek miatt az ellenzéki képviselők figyelemfelkeltő molinókat és táblákat kezdtek használni a szavazások során. A házelnök súlyos pénzbírságokat rótt ki rájuk, az is előfordult, hogy kitiltotta őket a parlamentből. (A strasbourgi bíróság azóta ezt törvénytelennek mondta ki.)

A törvényhozás minőségének leromlása

Gyakorivá vált a személyre szabott jogalkotás. (Ami persze korábban is létezett.) A legismertebb eset az volt, amikor törvényt módosítottak egy frissen kinevezett, 22 éves helyettes államtitkár miatt (elengedték a diplomakötelezettséget), de a jogállamra nézve nagyobb súlyú lépés volt a Kúria elnökének kinevezése 2020-ban.

„Százötven évvel ezelőtt az volt a kérdés, hogy a magyar állam akarja-e biztosítani a bíróság függetlenségét. A jövőre nézve az a kérdés, hogy a magyar bírák a maguk részéről akarják-e biztosítani az állam függetlenségét”mondta Kövér László egy ünnepségen. Varga Zs. András korábbi ügyész majd alkotmánybíró egy könyvében arról írt, hogy a mai nyugati jogállami gondolkodás totális jegyeket mutat, és a magyar Alaptörvény a „totális jogállam” öleléséből való szabadulást jelzi. A kormánypárt két törvényt is módosított, hogy megválasztható legyen kúriai elnöknek.

A pusztán hatalmi célú jogalkotásnak számtalan példája volt, nézzünk meg egyet, amely a választások szempontjából volt fontos. Egy törvénymódosítás közlekedésbiztonsági szempontokra hivatkozva megtiltotta a villanyoszlopokra helyezett, reklámcélú táblákat. A felületek birtokosa, az ESMA hamarosan csődközelbe került, a 2014-es kampányban pedig megszűnt az ellenzék utolsó hozzáférhető és megfizethető reklámfelülete. A választás után Garancsi István, az egyik NER-közeli vállalkozó megvásárolta az elértéktelenedett céget, majd rövidesen ismét engedélyezték, hogy villanyoszlopokon lehessen hirdetni.

Ellenzéki képviselők szirénákkal szakítják meg a parlament plenáris ülését 2018. december 12-én
Ellenzéki képviselők szirénákkal szakítják meg a parlament plenáris ülését 2018. december 12-én

Nyilvánvalóan alkotmányellenes törvények is sorra születtek 2010 után. Nyilvánvaló volt, hogy a visszamenőleges jogalkotás tilalmának alapelvébe ütközik a Fidesz által a „pofátlan végkielégítésekről” szóló törvényként keretezett jogalkotási aktus mindjárt a ciklus elején. (E szerint a közszférában dolgozók számára kifizetett végkielégítések után 98 százalékos különadót kellett fizetni. Az adót a Fidesz később eltörölte, amikor már saját apparátusával szemben is alkalmaznia kellett volna.) Miután a törvényt az Alkotmánybíróság visszadobta, a Fidesz kétharmados parlamenti többségével egyszerűen megszüntette az Alkotmánybíróságnak azt a feladatkörét, hogy pénzügyi kérdésekben normakontrollt gyakorolhasson. Ezután változtatás nélkül újra beterjesztették az alkotmányellenes törvényszöveget.

Mindez nem is a várható egy-kétmilliárdos adóbevétel miatt volt fontos a kormánynak, hanem a nemsokára einstandolt háromezer milliárdos magánnyugdíjpénztár-megtakarítások zavartalan megszerzése miatt. Annak ugyanis szintén súlyos alkotmányos aggályai lettek volna, csakhogy mire a parlament elé került, az AB már nem rendelkezett azzal a jogosítvánnyal, hogy pénzügyi kérdéseket vizsgálhasson.

A Fidesz ezzel vezette be azt a gyakorlatot, hogy amint kormánya közjogi akadályba ütközik, minősített többségét arra használja, hogy megváltoztassa a szabályokat, és a jogi akadály elbontásával vagy – mint az utóbbi esetben – az intézmények gyengítésével érvényesítse hatalmi érdekeit.

2013-ban az Orbán-kormány megváltoztatta a jegybanktörvénynek azt a pontját, amely arra kötelezte a nemzeti bankot, hogy amennyiben árfolyamnyereséget produkál, osztalékként fizesse be az állami költségvetésbe. A jegybank vezetősége élt a lehetőséggel, és a 2013-ban realizált, 270 milliárdos árfolyamnyereségből egyetlen fillért sem fizetett be az államkasszába.

A Fidesz olyan törvénymódosítást terjesztett be, amely szerint az MNB alapítványaiba elkülönített vagyon „olyan mértékű, hogy megállapítható, hogy az elveszíti közvagyonjellegét”. Bár ez végül nem ment át a Kúrián és az Alkotmánybíróságon, és a Pallas Athéné alapítványoknak ki kellett adniuk a működésükkel kapcsolatos információkat, de egyre bonyolultabb befektetéseket végeztek és a vagyon útja végül követhetetlenné vált.

A 2013 júniusában indult letelepedésikötvény-programot elvileg az államadósság finanszírozása céljából indította a kormány. Ezeket a névértéknél alacsonyabban értékesítették a vevőknek, a kamatokat pedig teljes névértéken fizette vissza a magyar állam a futamidő végén. Az eurókötvényekre a magyar állam kétszázalékos garantált hozamot vállalt, miközben a piaci kamatok sokkal alacsonyabbak voltak.

Itt is szerepet kapott a parlament, annak is a Gazdasági Bizottsága. A Rogán Antal elnökölte testület választotta ki a kötvény forgalmazóit, szinte mind külföldi székhelyű, offshore-országokban bejegyzett cégeket. Ezek a közvetítők rendkívül magas, 162 milliárd forint jutalék bevételre tettek szert a kötvények árusításából, miközben a magyar költségvetés veszteséget könyvelt el. Jelentős nyeresége volt egy jogi tanácsadó cégnek is, amely Rogán Antalnak is személyes jogi képviselője volt. Rogán nem jelent meg a Költségvetési bizottság előtt, amikor meghívták, hogy számoljon be a programról.

Folyamatos alkotmányozás

A 2010-es új parlamentben a kormány egyik első előterjesztése az Alkotmánybíróság státuszának megváltoztatásáról szólt. Az alkotmánybírók számát tizenegyről tizenötre emelték, és a korábban hatályos alkotmányos szabállyal szemben megszüntették a pártok között eddig fennálló konszenzuskényszert a bírák parlamenti jelölésére. Korábban az Országgyűlés eseti alkotmánybíró-jelölő bizottságában minden párt egy fővel volt jelen, így a bírák jelöléséhez pártok közötti konszenzusra volt szükség. A Fidesz megváltoztatta ennek a bizottságnak az összetételét úgy, hogy a pártok a parlamenti arányaiknak megfelelően képviseltessék magukat, így a kormánypártnak túlsúlya lett.

Ez fontos volt a NER működésének jogi megalapozásához, mert így a párthoz lojális személyekkel töltötték fel az Alkotmánybíróságot. Mivel a testület hatáskörét is leszűkítették, az Alkotmánybíróság intézményes autonómiája lényegesen csökkent, és politikai semlegessége is megkérdőjeleződött. A lojális és szűkített hatáskörű Alkotmánybíróság ritkán kifogásolta az új jogszabályokat.

A Fidesz a választások után fél évvel alkotmányozni kezdett, és pár hét alatt el is fogadta az új Alaptörvényt. A folyamat lényegi része az Országgyűlésen kívül, titokban, a Fidesz szűk szakértői köreiben zajlott le, ezért az ellenzéki pártok kivonultak az erre hivatott országgyűlési bizottságból. A szöveget kilenc nap alatt végigtárgyalta az Országgyűlés, de még a szavazás előtt is alapvetően módosították. Bár az új Alaptörvényt demokratikusan választott többség fogadta el, megalkotásának folyamata vitatottá teszi, mert nem társadalmi konszenzussal jött létre. A kormánynak ugyanis csak az Országgyűlésben van kétharmada, nem a magyar társadalomban.

Sok költségvetési kérdés is bekerült az Alaptörvénybe (például hogy nincs kötelező magánnyugdíjpénztár, hogy a forint a fizetőeszköz, vagy a gyerekek után járó adókedvezmény), ami a későbbi kormányok számára jelentősen megnehezíti a kormányzást.

Az alkotmány megváltoztatása egy folyamat kezdete volt azzal céllal, hogy növelje a kormánypárt alkotmányos mozgásterét. Aktuálpolitikai céljainak változásai miatt a Fidesz már fél év után nekikezdett a „gránitszilárdságúnak” nevezett Alaptörvény módosításának, amit azóta kilencszer megtett.

2014 őszén éppen három alkotmánybírói hely betöltésére került sor. Az Országgyűlésben a pártok képviselőiből eseti bizottság állt fel az új alkotmánybírók jelöléséről tárgyalni. A bizottság ülését váratlanul zárttá nyilvánították, és a Fidesz képviselői gyorsan leszavazták az ellenzéki pártok összes jelöltjét. Ezután csak a Fidesz három jelöltjének meghallgatására került sor az Igazságügyi Bizottság nyilvános ülésén, mintha nem is lett volna több jelölt. A bizottság elnöke felszólította a jelen lévő újságírókat, hogy kérdéseikkel ne zaklassák a jelölteket.

A Fidesz még 2011-ben egy törvénycsomagot fogadott el az Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései címmel. Ez tele volt jogkorlátozó elemekkel, így még a Fideszhez hajló Alkotmánybíróság is elfogadhatatlannak tartotta, és számos elemét megsemmisítette.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője, aki saját állítása szerint az új Alaptörvény szövegezője volt, sajtótájékoztatón közölte, hogy a Fidesznek mindegy, hogy az Alaptörvény hány részből áll, ezért oda át lehet tenni a vitatott rendelkezéseket. Az Alaptörvény újabb, negyedik módosításával a kifogásolt összes rendelkezést egyszerűen beemelték az Alaptörvény szövegébe. Sőt záró gesztusként azt is szövegbe foglalták, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény módosításait nem vizsgálhatja.

A Velencei Bizottság is foglalkozott ezzel az alkotmánymódosítással, de mire a véleményük megszületett, az Országgyűlés többsége már rég elfogadta. Így hiába állapította meg a bizottság, hogy az Alaptörvény és módosításai ellehetetlenítették a fékek és ellensúlyok rendszerét, valamint azt is, hogy a magyar kormány az alkotmányt politikai eszköznek használja, amivel megszünteti az alkotmányozó és a kormányzó feladatok közötti különbséget.

2020 tavaszán, a járvány első hulláma idején a parlament érthetetlen módon közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá nyilvánította a Matthias Corvinus Collegiumot (MCC) működtető, a Fidesz-intézőként ismert Tombor András által alapított Tihanyi Alapítványt, és az állami tulajdon terhére megajándékozta két értékes ingatlannal és hatalmas vagyonnal: egy 290 milliárd forint értékű, a GDP 1,2 százalékát kitevő, jövedelmező részvénypakettel. (Ez a részvénycsomag volt az, amelyet az állam 2011-ben a magánnyugdíj-biztosítók államosításából származó bevételből vett a Mol Zrt.-ben és Richter Gedeon Nyrt.-ben, hogy az orosz tulajdonosokat kivásárolja.)

A példátlan méretű állami vagyon magánkézbe adásának semmi köze nem volt a válság elhárításához, ráadásul alkotmányellenes volt. Hogy jogilag támadhatatlanná tegye, a Fidesz-parlament újra, immár kilencedik alkalommal módosította az Alaptörvényt. E szerint közpénznek ezután csak az állam bevétele, kiadása és követelése minősül, vagyis a közpénz fogalma elválik a közfeladat-ellátástól. A vagyonkezelők tevékenységét és gazdálkodását sem állami szervek, sem bíróság nem ellenőrizheti. Az alkotmánymódosítás indokolása egyenesen kimondja, hogy „Az alaptörvényi védelemmel az alkotmányozó Országgyűlés rögzíti e magánjogi szereplő bármely kormányzattól való függetlenségét.”

A kormány már 2014, a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványainak megalapítása óta próbálkozott a közpénzek jogi eltüntetésével, de eddig a bíróság ragaszkodott ahhoz, hogy a közpénz akkor is közpénz marad, ha magántulajdonba kerül. A vírusválság idejére időzített alkotmánymódosítás elhárította az akadályt az elől, hogy a kormánypárt példátlan méretű állami vagyont nyíltan elosztogasson.

Jellemző, hogy az Országgyűlésben a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Orbán Balázs terjesztette elő a javaslatot, aki egyben a Tihanyi Alapítvány kuratóriumának elnöke is.

2021 tavaszán aztán közalapítványi fenntartás alá került a magyar felsőoktatás hetven százaléka, továbbá nagy értékű ingatlanok tucatjai. Az állam ellenszolgáltatás nélkül több ezer milliárd forintnyi közvagyont adott ezeknek a szervezeteknek, amelyeknek vezető testületeit fideszes politikusokkal töltötték fel.

A jogalkotás minőségére jellemző, hogy 2010–2020 között a magyar kormányt/parlamentet elmarasztaló ítéletet hozott az Európai Bíróság a következő ügyekben: a szerencsejáték-monopólium, a földtörvény, a bírák nyugdíjazása, az adatvédelmi biztos megbízatásának megszüntetése, a házi pálinkafőzés, a SZÉP-kártya, a menekültkvótaügy, a nemzeti mobilfizetési rendszer, a kiskereskedelem szabályozása, a CEU-ügy, a civil szervezetek listázása, a Stop, Soros! törvény.

A parlament már rég nem ellenőriz, és nem csak nálunk

Tömegdemokráciában téves mítosz a parlament ellenőrző funkciója, mert az országgyűlés valójában a kormányzat része. A hatalommegosztás klasszikus képlete megváltozott. „A kormány politikai ellensúlya így igazából már nem a parlament egésze, hanem a parlamenti ellenzék” – írja Körösényi András A magyar politikai rendszer című könyvében.

A kormányzat stabilitása nem az ellenzék ügyességétől függ, hanem a kormányzó párt/koalíció kohéziójától és fegyelmétől: a kormányt csak a saját pártja buktathatja meg.

Logikus a kormány domináns törvény-kezdeményezői szerepe is, hiszen neki van meg az apparátusa, amely előkészíti a bonyolult törvénytervezeteket. A parlament döntése másodlagos, hiszen legtöbbször változtatás nélkül fogadják el a kormány által benyújtott tervezetet. A döntést a kormány hozza meg, a parlament csak jóváhagyja. Ez így volt már 2010 előtt is.

Bár már Mikszáth is így nevezte őket, de emiatt igaztalan a parlamenti többséget mamelukoknak hívni. A törvényhozás alapvetően pártkérdés, hiszen a kormány és a parlamenti többség ugyanabból a pártból vagy pártkoalícióból származik.

A legfontosabb döntéseket nem csak Magyarországon hozzák meg a pártok vezető szerveiben és nem parlamenti tárgyalásokon, sőt nem is kormányüléseken.

A parlamenti többséget a politikai párt köti össze a kormánnyal, ami irányítja és alapvetően befolyásolja a parlamentet. Ettől megváltozik a demokrácia jellege, a parlament leértékelődik, így vele együtt a népszuverenitás elve is. Utóbbi jelentősége a parlamenti választások terén marad meg – hiszen akkor parlamentet választunk, még ha alapvetően pártokra is szavazunk. A Fidesz voltaképpen a párt-kormány-parlamenti többség közti, egyébként is erős kapcsolatot erősítette tovább.

A parlamenti szerepvesztésnek különböző mértékei lehetnek attól függően, hogy mennyire meghatározó a kormány tevékenysége a parlament viszonylatában. Ennek alapján beszélnek két parlament- (ideál-) típusról: a vitatkozó parlamentről és a munkaparlamentről – írta Körösényi András még az orbáni vezérdemokrácia feltérképezése előtt, az ezredfordulón.

A vitatkozó parlamentekben a hangsúly az általános politikai vitán van, a kormány parlamenti többségére támaszkodva erőteljesen irányítja a törvényhozást, az ellenzék pedig kritikai funkcióit gyakorolja. A munkaparlamentekben a hangsúly a bizottsági tevékenységen és a részletekbe menő szakmai vitán van, a parlament szerepe nem formális, nem szorítkozik a kormányjavaslatok jóváhagyására, hanem befolyásoló szereplője a törvényalkotásnak. „A munkaparlamentekben a törvényhozás és végrehajtás parlamentáris rendszerekre jellemző erős fúziója ellenére a hatalmi ágak egyensúlyának régi elve eltérő módon ugyan, de a bizottságok és az ellenzék széles jogköre révén bizonyos tekintetben tovább él.”

Mi marad az ellenzéknek?

A kormányzás stabilitását, hatékonyságát a parlamenti többség biztosítja, míg – az erre a célra szolgáló önálló intézmények, elsősorban a bíróságok, a klasszikus harmadik hatalmi ág mellett – az ellenzék, ha adottak erre a jogi lehetőségei, bizonyos mértékig korlátozhatja, jogállami keretek között tarthatja a kormányzat tevékenységét. A törvényhozó és végrehajtó hatalom megosztása ugyanis nem fogja a hatalom gyakorlását korlátozni, hiszen mindkét hatalmi ág a kormányzat ellenőrzése alatt van.

Rendőrök kísérik el az LMP 2011-es tüntetéséről Gyurcsány Ferencet. A zöld képviselők a parlament bejáratához láncolták magukat
Rendőrök kísérik el az LMP 2011-es tüntetéséről Gyurcsány Ferencet. A zöld képviselők a parlament bejáratához láncolták magukat

Ha a parlament maga nem is, az ellenzék tehát továbbra is szereplője a kormány és a kormányzat ellenőrzésének, és ehhez speciális jogosítványokkal is rendelkezik.

Legfőbb eszközei erre a minősített többségű törvények, mert ezek révén a legalapvetőbb törvények meghozatala terén a parlamenti súlyához képest meghatározóbb közjogi szerepet kaphat.

A gond akkor jön – ahogy ez Magyarországon bekövetkezett –, amikor a parlamenti ellenzék jogi lehetőségei a minimumra szűkülnek a kétharmados többség miatt. Ezért súgta Bajnai Gordon miniszterelnök fülébe a még ellenzéki Orbán Viktor Lech Kaczyński temetésén azt, hogy „csak egyszer kell nyerni, de nagyon”.

A minősített többségű szavazásokon kívül a beszámolók, a kérdések, az interpellációk és a bizottságok a parlamenti ellenőrzés klasszikus eszközei. Mindezek a stabil többségre támaszkodó parlamentáris rendszerekben nem jelentenek veszélyt a kormányzatra, de a politikai nyilvánosság jóvoltából mégis demokratikus társadalmi kontrollt biztosítanak.

Már ha nem semmitmondó, cinikus kormányzati válaszokkal intézik el őket (emlékezetes Orbán Viktor válasza egy hozzá intézett ellenzéki kérdésre: „Boldog karácsonyt kívánok!”), illetve ha egyáltalán fel tudnak állni ilyen bizottságok. 2010 óta nem tudnak.

Eközben például a Fidesz 1998-as győzelmét nem kis részben köszönhette a kétharmados szocialista/liberális többségű parlamentben felállt, Deutsch Tamás vezette és hónapokon át hetente a sajtó elé álló, a Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottságnak.

Egyébként 1994–1998 között alkotmányozó többsége is volt a koalíciónak, de nem alkotmányozott.

A hatalommegosztás tehát nem a parlament és a kormány között történik; a választóvonal a kormány és az őt támogató parlamenti többség és a parlamenti ellenzék között van. Ennek érdekében javasolta azt az ellenzéknek Hadházy Ákos, hogy kérjenek garanciákat a többségtől, hogy ellenőrző jogosítványaikat gyakorolhassák. Szabad belépést a közintézményekbe (lásd az MTVA-székház botrányát, ahonnan fizikai erővel dobták ki a képviselőket, miközben a törvény szerint bármilyen állami szerv épületébe beléphetnek és tájékoztatást kérhetnek); azt, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot kisebbségből is lehessen indítani, és hogy konszenzussal kiválasztott vezető kerüljön a közmédia élére.

A vezérdemokrácia természete

A parlament ellenőrző szerepének leértékelődése tehát jórészt a modern tömegdemokráciák terméke. De felerősítette-e ezt az orbáni vezérdemokrácia állama, amelyben az állam erősítése deklaráltan öncél, ahol „nemzeti érdek” a mozgástér, a cselekvőképesség, az érdekérvényesítés, a kormányzati szuverenitás minden eszközzel történő fenntartása?

Egy ilyen karizmatikus autoriter hatalomgyakorlási modellben a vezető és a követők között közvetlen kapcsolat alakul ki, jellemző „a közvetítő intézmények – mint a parlament – figyelmen kívül hagyása vagy meggyengítése”értelmezte lapunknak tavaly Körösényi András a vezérdemokráciák intézményfelfogását.

Egy tanulmányában pedig ezt írta: „A parlamentarizmusnak az a hagyományos képe és felfogása, amely szerint a parlament a különböző nézetek és érdekek reprezentálásának és az azok közti konszenzus vagy kompromisszum létrehozásának az arénája, aligha jellemzi a fideszes és az orbáni politikai gondolkodást az ezredforduló óta. A hangsúly (…) 2010-től kezdődően pedig a népakarat képviseletére és megvalósítására került (…) A nép akaratát itt maga a plebiszciter vezér mondta ki, majd a végrehajtás vezetőjeként érvényesítette, támaszkodva pártvezéri hatalmára és a fegyelmezett fideszes parlamenti frakcióra. A döntés tehát a népé volt, a képviselők csak elismerik ezt a döntést, és végrehajtják a soron következő parlamenti ciklusban. Csakhogy a nép döntése legfeljebb a párt választási programjához viszonyítva értelmezhető, és a 2010 és 2014 közti kormányzati ciklusban a kormánypolitika szélességében és radikalizmusában is messze túlment a párt 2010-es választási programján, amelyben nem jelent meg például az új alkotmány bevezetésének terve.”

A Fidesz nemcsak a közigazgatást (amelynek semlegességével elvileg valós hatalmi ágnak kellene lennie), hanem a parlamenti ellenzéket is a választáson kapott „szabad mandátuma” megvalósítása alá rendeli azzal, hogy korlátozza a működését.

Az Eötvös Károly Intézet korábbi elemzése szerint viszont a demokráciákban a parlamentek szerepe mára – "egyrészt a kormányoldalnak és az ellenzéknek egyenlő teret adó deliberáció, azaz a folyamatos és nyilvános vita színtereként, másrészt pedig a kormányzatot ellenőrző intézményi funkciójában" – egyaránt felértékelődött. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében viszont éppen ezek a funkciók egészben vagy részben blokkoltak – írta 2019-ben az EKINT.

Bármekkora jelentőséget is adunk a parlament ellenőrző funkciójának, annál biztosan fontosabb a média uralása; a parlamenti ellenőrzés egyéb független intézményei, így a számvevőszék és az ombudsman kontrollszerepének elvesztése; és a többi, a kormányt ellenőrző és az állam alkotmányosságát garantáló intézmény kiiktatása azzal, hogy a vezér döntése nyomán élükre a kormánypárthoz lojális vezetők kerülnek.

A bíróságokra nehezedő egyre erősebb nyomás és az Alkotmánybíróság teljes bekebelezése mutatja, hogy ez a két intézmény tudja/tudná nem csak a kormányt, hanem a kormányzatot (tehát a parlamenti többséget is) leginkább ellenőrizni.

A Fidesz Orbán Viktor vezetésével 2010 óta eggyé vált nem csak a kormánnyal, hanem a magyar állammal.

Ebben a rendszerben kellene új helyet találnia magának a parlamenti ellenzéknek.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG