Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Talpra Magyarok Közössége – európai felütéssel hirdetett programot Magyar Péter


Magyar Péter
Magyar Péter

Míg Orbán Viktor Brüsszel elfoglalásáról beszélt március 15-én a Múzeumkertben, addig Magyar Péter rendezvénye az Európa című dallal indult az Andrássy úton. Sok ezren voltak kíváncsiak a NER-ből kivált Magyar zászlóbontására, amit tízezrek követtek élőben közösségi oldalán is.

„Éljenek a szabad magyarok!” – adta meg az alaphangot a Nemzeti dal elszavalása után Nagy Ervin színművész. „Nem félünk!” – skandálta a tömeg, amikor Magyar Péter a színpadra lépett a kormánymédiában a lejáratására tett kijelentésének óriásképernyőre vetítése után, és az 1848-as 12 pont újbóli időszerűségét idézte.

Az akkori tavaszról és szabadságharcokról beszélt, és az összefogás erejéről egy szabad, modern, szuverén európai Magyarország létrehozása érdekében. Mint mondta: „Mutassuk meg, hogy mi, konzervatívok, polgári demokraták, szociáldemokraták, liberálisok elsősorban magyarok vagyunk!”

„Magyarország nem a Rogán Antalok, a Tiborcz Istvánok és még nem is a Döbrögik országa, hanem a Hunyadiak, az Arany Jánosok, a Márai Sándorok és a Lúdas Matyik hazája” – fogalmazott.

Magyar Péter azt mondta: ma morális, politikai és gazdasági válság van Magyarországon, megingott a bizalom a teljes politikai elitben. Egymás után sorolta a példákat erre a szerinte elfecsérelt uniós pénzektől kezdve az egészségügyön és az oktatáson át a gyermekvédelem válságáig.

Új kormányról beszélt, és ehhez programot is hirdetett, pontról pontra szembeállítva a jelenlegi kormány tevékenységével és intézkedéseivel. Forrást is megjelölt, mint mondta, az egészségügy gyógyításához például a rogáni propagandára költött 1300 milliárd forint elegendő alapot biztosítana. Önálló oktatási és kulturális minisztérium, szociális, illetve egészségügyi tárca létrehozását szorgalmazta.

„Az új kormány első lépésének kellene lennie, hogy csatlakozik az Európai Ügyészséghez” – folytatta Magyar, aki szerint az ukrajnai háború kapcsán nem megkerülhető annak kimondása, hogy Oroszország agresszor. Ukrajna önvédelmi harca jogos, de nem nézhetjük el neki a magyar kisebbség elleni korlátozásokat – tette hozzá.

Magyarország és Európa nem választható külön – mondta. Bármilyen hibái is vannak az uniónak, mi ennek a klubnak vagyunk a tagjai; kritikusan, de konstruktívan kell együttműködnünk Brüsszellel. Arról is beszélt, hogy Magyarországnak ismét megbízható NATO-szövetségessé kell válnia.

Higgyétek el: ez a kormány választáson legyőzhető – fogalmazott. Ha a magyar választók végre látnak egy valós, megvesztegethetetlen, megzsarolhatatlan, őszinte, nyílt, szélsőségektől mentes politikai erőt, akkor egyre többen fogják elhinni, hogy van remény a változásra, talán gyorsabban, mint sokan gondolnák. A nemzeti vagyon kijátszása csak a hatalomgyár és az ellenzéki szereplők érdeke, ő megoldásként egy középen álló politikai erőt ajánl, amely leszámolna az utóbbi évtizedek mesterségesen fenntartott szekértábor-logikájával.

Ez a most útjára induló Talpra, magyarok közössége, amelyből hamarosan politikai párt lesz – mondta. A cél a haza visszavétele, egy modern Magyarország megteremtése, ahol mindenkinek számít a szava.

Magyar Péter új nemzeti minimumot hirdetett 12 pontban.

Ezek az egészségügy rendbetétele, az ehhez szükséges források megteremtése; az oktatás szabadságának és a tanárok megbecsültségének visszaállítása, magas színvonalú oktatás biztosítása minden magyar gyermeknek; a környezetvédelem és fenntarthatóság prioritásként kezelése; a közpénzen folytatott propaganda megszüntetése, a közmédia függetlenségének biztosítása; a kétharmados szavazással bebetonozott pártfunkcionáriusok, így a legfőbb ügyész, az államfő és az alkotmánybírók menesztése; hatékony és gyors igazságszolgáltatás; zéró tolerancia a mindent elborító korrupció ellen, azonnali csatlakozás az Európai Ügyészséghez; a nemzeti érdekeket figyelembe vevő kapcsolat az EU-val és a NATO-val; a nemzeti vagyon különböző közérdekű és jegybanki alapítványokba való átjátszásának átvilágítása és leállítása; olyan gazdasági és életkörülmények biztosítása, hogy a fiatalok ne el-, hanem hazaköltözni akarjanak; a kis- és középvállalatok és a gazdák védelme és támogatása; illetve a nyugdíjasok emberhez méltó életének biztosítása, az elesettek és betegek támogatása.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor: Ha meg akarjuk őrizni az ország szabadságát, el kell foglalni Brüsszelt

Az ellenzéki parlamenti pártok közül a Mi Hazánk a Pilvax közben emlékezett március 15-re több száz ember részvételével. Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese és az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy végtelenül ádáz harc dúl ma Magyarországon a hazafiak és a globalisták között, a következő években dől el az ország sorsa. A döntés az emberek kezében van – tette hozzá.

A Jobbik – Konzervatívok a Batthyány Lajos-örökmécsesnél ünnepelt. Gyöngyösi Márton pártelnök többek között arról beszélt, hogy a június 9-i választáson a magyarok megmutathatják, hogy európai, szabadságszerető és polgári nemzet tagjai, amely „elutasítja a lopást, elutasítja a propagandát és a hazugságot, amely nem kér a korrupcióból és a mindent elárasztó hazugságból, amely a jogállamiságban hisz, a szabadságban hisz, és amely nem kér az orosz befolyásból és a kínai lopakodó térhódításból”.

Az MSZP koszorúzott, a Momentum pedig Nagytétényben tartott pikniket.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a lezárt Szabadság hídon piknikezett. Itt mások mellett Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester beszélt, például arról, hogy a Kutyapárt azt csinálja, amit az eredeti tankönyvi definíció szerint a politikusoknak kell, például közösséget épít. Szerinte az MKKP annak a kapujában áll, hogy megvalósítsa, amit megálmodott. Az ellenzék vezetői között számos fideszes módon működő politikus van, a Fideszt velük nem lehet leváltani. Nem csoda, hogy sokan elfordulnak tőlük – tette hozzá. Szerinte azonban nem szabad elfordulni, tenni kell.

Karácsony Gergely
Karácsony Gergely

Karácsony Gergely főpolgármester a Szabad sajtó úton, a Budapest köztársaság címmel meghirdetett nagygyűlésen egyebek mellett arról beszélt, hogy a nemzet fővárosának lenni különleges felelősség, akkor is őrizni kell a szabadság lángját, ha máshol már kialudt. „Ma az állam köztársaság helyett legfeljebb részvénytársaság (…) de a köztársaság nem veszett el teljesen”, ott van a diákoknál, a szakszervezetekben, a sok ezer civil közösségben, a polgárjogi mozgalmakban, a szabad önkormányzatokban.

Mint mondta, nemcsak a kormánnyal vagyunk egyre inkább elégedetlenek, de sokan az ellenzékkel is, ő is többet várt maguktól. A júniusi választások nem a pártokról fognak szólni, hanem a jövőről – fogalmazott. Szerinte „a budapestieknek könnyű a választás, mert számukra a kormánynak semmilyen ajánlata nincs, csak hadüzenete, Budapest számukra bűnös város, ahol mindaz jelen van, aminek a tagadására a politikájukat építik”.

Karácsony utalt a Fidesz frissen megnevezett főpolgármester-jelöltjére, Szentkirályi Alexandrára. Azt mondta: a kormánypártok számára „a főpolgármester nem a budapestiek szóvivője, hanem a kormányé. Öt év főpolgármester-helyettessége alatt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kitüntette a bicskei gyermekotthon vezetőjét.”

Üzenetet küldött a nagygyűlés résztvevőinek a nemrégiben börtönében rejtélyes körülmények között meghalt orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij özvegye is. Julija Navalnaja többek között arról beszélt, hogy „Putyin nem Oroszország, Oroszország nem Putyin. Oroszország az a több tízezer bátor ember, aki tiltakozik a kormány és a háború ellen. Oroszország azok, akik most több ezer virágot visznek a férjem sírjára. És Magyarország sem Orbán. Ezért vagytok ma itt. A demokratikus Magyarországnak vannak szövetségesei.”

A Budapest köztársaság nevű esemény részvevői a Szabad sajtó úton 2024. március 15-én
A Budapest köztársaság nevű esemény részvevői a Szabad sajtó úton 2024. március 15-én
XS
SM
MD
LG