Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tárt karokkal várják az elektromosakkumulátor-gyárakat Franciaországban


Emmanuel Macron és Vincent Yang üzemlátogatása Dunkerque-ben 2023. május 12-én
Emmanuel Macron és Vincent Yang üzemlátogatása Dunkerque-ben 2023. május 12-én

A párizsi kormány jelentős állami támogatásai és lobbizása eredményeként több akkumulátorgyártó is gigaüzemet épít az országban.

A tajvani ProLogium nemrég bejelentette, hogy a franciaországi Dunkerque-et választotta első külföldi gyárának helyszíneként az ugyancsak pályázó németországi és hollandiai városokkal szemben. A tavalyi év júliusában Emmanuel Macron bennfentes források szerint arról biztosította a céget vezető Vincent Yangot, hogy a kormány meg fogja könnyíteni a letelepedést.

Három másik gigagyár is épül a belga határ közelében fekvő, viszonylag szegény egykori bányavidéken, amelyet a francia elnök elektromosakkumulátor-ipari központtá kíván tenni, munkahelyeket teremtve és az energetikai átállás éllovasává téve Franciaországot.

A Reuters hírügynökség tudósítója tucatnyi tisztségviselővel beszélt, akik mind arról számoltak be, hogy Párizs jóformán vörös szőnyeggel várja a hasonló beruházásokat, a személyes lobbizás mellett jelentős szubvenciókat is kilátásba helyeznek az európai uniós állami támogatási szabályok enyhítése nyomán.

Szakemberek szerint az eddigi beruházási döntésekben közrejátszhatott, hogy 2017-es megválasztása óta Macron csökkentette a társasági és a termelési adót, egyszerűsítette a munkavállalók felvételét és elbocsátását.

A ProLogium mellett a kínai Envision AESC, illetve a helyi Verkor és ACC-konzorcium is gigaüzemet épít a területen. Névtelenséget kérő illetékesek szerint tárgyalások zajlanak a kínai BYD-vel és az amerikai Teslával is.

„Az eredmények nem pusztán a semmiből születnek. Összhangban van azzal, amit hat éve csinálunk. Franciaország alkalmazkodik” – jelentette ki a francia elnök.

Ehhez kapcsolódóan: Győrffy Dóra közgazdász: „Nincs hozzáadott magyar érték az akkugyártásban”

Verseny Európán belül

Az európai autógyártók nagy erőkkel dolgoznak az elektromos átálláson, az ellátási láncok biztosításán, így az egyelőre kínai, dél-koreai és japán cégek által dominált akkumulátorellátás közelebbre vonásán is. Ezzel párhuzamosan az amerikai kormányzat intézkedéseket fogadott el a hazai gyártás támogatása érdekében, ami tovább nehezíti az európai vállalatok helyzetét.

Macron ténykedése a nagy autóipari beruházásokért folytatott versengés fokozódására is rámutat az európai államok között.

„Az elnök síkra száll Európáért, amikor csak lehet, de ez a verseny Európán belül is zajlik” – hangsúlyozta egy francia diplomata.

Az államfő abban is bízhat, hogy a ProLogium-megállapodással és az ACC gyárának májusi átadásával sikerül meggyőzni a közvéleményt a vállalkozásbarát reformok hasznáról, ez pedig háttérbe szoríthatja a nyugdíjkorhatár emelése elleni tiltakozásokat.

Franciaország ma még alaposan le van maradva Németország mögött az elektromosakkumulátorgyár-beruházások terén. A ProLogium 48 gigawattórás üzemével együtt 169 gigawattóra a teljesítménye a már meglévő és a bejelentett gyáraknak. Németországban ez 545 gigawattóra, Magyarországon is 215 gigawattóra – közölte Heiner Heimes, az RWTH Aachen Egyetem munkatársa.

Ehhez kapcsolódóan: A nagy német autócégek szerint a hidrogénhajtású kocsiké (is) a jövő

Felzárkózás

Franciaország dolgozik a lemaradásán, ehhez óriási állami támogatásokat is mozgósított.

Egy neve elhallgatását kérő forrás tudatta, hogy a ProLogium nagyjából 5,2 milliárd eurós, háromezer munkahelyet létrehozó beruházásához a hatóságok több mint egymilliárd euró támogatást ajánlottak fel. Erről hivatalos bejelentés egyelőre nem született, minthogy a szubvenciót még vizsgálja az Európai Bizottság.

A francia–olasz Stellantis, a német Mercedes és a francia TotalEnergies konzorciumaként működő ACC 2,3 milliárd euró értékű gyárához 840 millió euró támogatást hagytak jóvá.

A vállalat hasonló üzemet tervez építeni Németországban és Olaszországban is, 437 millió euró, illetve 370 millió euró állami segítséggel – tájékoztatott a berlini és a római kormány.

Ola Källenius, a Mercedes-Benz csoport vezérigazgatója közölte, hogy világszerte próbálják gyáraikhoz közelebb hozni az akkumulátorok előállítását, így ez Európában is elkerülhetetlen.

Az állami támogatások biztosításához szükséges lazítások érdekében a francia elnök hevesen lobbizott Brüsszelben, hogy a tavaly Washington által elfogadott inflációcsökkentési törvény eredményeként ne kerüljön versenyhátrányba az Európai Unió az Egyesült Államokkal szemben.

Az EU februárban megállapodott az állami támogatásra vonatkozó előírások enyhítéséről, majd ennek nyomán Franciaország is felemelte a szubvenciós keretet az amerikai szintre.

Ehhez kapcsolódóan: Sokkal nagyobb lehet a kínai akkumulátorgyár vízigénye, mint amiről Debrecen vezetése beszél

„Elbűvölő fickó”

A francia hatóságok akár ötezer euróval is támogatják az új elektromos autók vásárlását, amennyiben a gyártó megfelel a megszabott szén-dioxid-kibocsátási sztenderdeknek, ezzel pedig több, Európán kívüli vállalatot kizárnak a körből.

Bennfentes információk szerint az amerikai inflációcsökkentési törvény még így is majdnem kiütötte a nyeregből Franciaországot a ProLogium beruházásáért folyó versenyben. Ezen értesülések alapján Macron tanácsadói áprilisban a cég képviselőivel tárgyaltak, akik azt mondták, hogy szükségük lenne még „valami kis extrára” ahhoz, hogy meg tudják győzni az igazgatótanácsot.

Végül állítólag az segített elnyerni a beruházást, hogy a francia elnök ígéretet tett rá: személyesen részt vesz majd az aláírási ceremónián, ezzel hírverést csapva a cégnek.

„Macron elbűvölő fickó” – mondta a vállalat vezetője, ugyanakkor leszögezte, hogy a közeli Gravelines atomerőműből érkező olcsó áram legalább ennyire fontos tényező volt.

Francia tisztségviselők úgy nyilatkoztak, hogy ezek a gigagyárak csak néhány példát jelentenek a hazai gyártás újjáéledésére a reformoknak köszönhetően, miután az utóbbi évtizedekben inkább a termelés külföldre települése volt jellemző.

Több ellenzéki politikus azonban azt hangoztatta, hogy a kormány olyan nagyvállalatoknak szolgáltatja ki Franciaországot, amelyek egymás ellen játsszák ki az államokat, hogy minél több közpénzre tegyenek szert.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG