Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tényfeltárók: túlárazott az ukrán fegyveres erők hadtápellátása


Montázs: Menü a hadseregnek – a hadtápbotrány majdnem Olekszij Reznyikov védelmi miniszter fejébe került, de végül a posztján maradhatott
Montázs: Menü a hadseregnek – a hadtápbotrány majdnem Olekszij Reznyikov védelmi miniszter fejébe került, de végül a posztján maradhatott

A Szabad Európa ukrán szolgálatának oknyomozó részlege, a Schemes által megszerzett szerződések és adóügyi dokumentumok azt mutatják, hogy az ukrán védelmi minisztérium élelmezési vállalkozói közül legalább öten felpumpált árat számítanak fel az ukrán csapatok alapvető élelmiszerrel való ellátásáért.

Nagyjából két hónappal azután, hogy próbára tette az ukrán korrupcióellenes lépéseket az egyik katonai élelmiszer-beszállító árai miatt kirobbant botrány, a Schemes megállapította, hogy legalább négy további nagyvállalkozó is a piaci ár feletti pénzért szállít a védelmi minisztériumnak – és így az ukrán csapatoknak – létfontosságú élelmiszert.

A Schemes a Szabad Európa ukrán szolgálatának oknyomozó részlege, megállapításai a vállalatok 2023-as szerződéseinek vizsgálatán alapulnak. Az ügyletek becsült értéke 1,14 milliárd dollár, a dokumentumokat a Schemes több, a védelmi minisztériumhoz kötődő forrásból szerezte meg. Ezek közül a szerződések közül kettő kivételével korábban egyet sem hoztak nyilvánosságra.

Az árak, amelyekért a beszállítók hajlandók például burgonyát, almát, káposztát és tojást szállítani az ukrán fegyveres erőknek, gyakran két-háromszorosát teszik ki az adóhivatalnak 2022 decemberében és 2023 januárjában jelentett beszerzési áraknak – derül ki az Ukrán Állami Adóhivatal dokumentumaiból. A nyolc élelmiszeripari vállalkozó közül öt esetében álltak rendelkezésre teljes körű adózási adatok.

A napvilágra került árak még mindig lehetővé teszik a beszállítóknak a harminc–hetven százalékos értékesítési árrést, azaz a tétel eladási ára és a vállalkozók beszerzési költségei közötti különbséget – áll a Schemes értékelésében.

A korrupció elleni küzdelmet sürgető Európai Unió és más nyugati támogatók nyomása alatt álló ukrán kormány viszont azt állítja, hogy nem történtek szabálytalanságok. Az árprobléma azonban továbbra is fennáll.

Titkos beszállítók

Oroszország 2022. februári totális inváziójának kezdete óta az ukrán hadsereg szerződéseit nem hozták nyilvánosságra, és a vállalkozók nevét is titokban tartották.

Ez 2023 januárjában változott meg, amikor a Dzerkalo tizsnja médium nyilvánosságra hozta egy vizsgálatát, amely szerint az egyik katonai beszállító, a kijevi székhelyű Aktiv nevű cég a tojások kiskereskedelmi árának közel két és félszeresét számlázta ki a kormánynak.

Azóta csak egy másik beszállítót, a dnyiprói székhelyű Harna Sztravát nevezték meg nyilvánosan, amely a bihus.info 2023. március 13-i közbeszerzési vizsgálatának középpontjában állt.

A többi hat beszállító, akiknek a nevét a Schemes a védelmi minisztériummal kötött szerződéseikből szerezte meg, nem járult hozzá ahhoz, hogy a stáb nyilvánosságra hozza a kilétüket.

A védelmi minisztérium szóvivője megjegyezte, hogy a katonai beszállítók nevének hozzájárulásuk nélküli megnevezése veszélyezteti Ukrajna nemzetbiztonságát, és „kedvező feltételeket” teremt egy esetleges orosz támadáshoz, amely az ukrán hadsereg logisztikai rendszerének egyes részei ellen irányulhat, és „emberi áldozatokat” követelhet.

A Schemes cikkében nem a cégneveket, hanem a szerződésszámokat használta e hat élelmiszeripari beszállító azonosítására.

Hogyan működik a hadtáprendszer?

A beszállítók és maga a védelmi minisztérium is ragaszkodik ahhoz, hogy nem az élelmiszerért, hanem szolgáltatásért fizetnek – azaz konkrét katonai egységek élelmezéséért, bárhová is vezényeljék őket.

A Schemes-jelentés középpontjában álló vállalatok többsége nagy volumenű, naponta változó szállításokat végez a hátországban található katonai raktárakba.

Ezekből a raktárakból az ukrán hadsereg szállítja tovább az élelmiszert a csapatokhoz.

Ukrán katona ételt készít egy lövészárok kunyhójában (képünk illusztráció)
Ukrán katona ételt készít egy lövészárok kunyhójában (képünk illusztráció)

Anasztaszija Radina, az ukrán parlament korrupcióellenes bizottságának elnöke, a kormányzó Nép Szolgája párt törvényhozója szerint azonban ez a rendszer „a beszerzési visszaélések forrása”.

A védelmi minisztérium állítása szerint a beszállítók szolgáltatása magában foglalja a 409 termék katalógusból való kiválasztását, valamint a szállítást, a hűtést és a termékcserét – folytatta.

A valóságban azonban – mondta – „a katonai egységek a védelmi minisztérium beszállítóitól kapnak termékeket – valójában sokkal kevesebbet, mint amennyit a katalógus tartalmaz –, és nem készételeket”.

Egyes egységek saját maguk vásárolnak élelmiszerkészletet, és saját étkeztetési tervet dolgoznak ki – tette hozzá.

Következésképpen amit a védelmi minisztérium „a szolgáltatások álcája alatt vásárol, az sokszor drágább, mint azok a termékek, amelyeket a határszolgálat vagy a kiskereskedelmi láncok vásárolnak” – fogalmazta meg a vádat Radina.

Azt tanácsolta, hogy a hadseregnek „mesterséges szolgáltatás” helyett élelmiszertermékeket kellene vásárolnia, és a maximális árakat a mindenkori piaci ár alapján kellene megállapítania.

A védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy szakemberek vizsgálják az élelmiszertermékek beszerzésének megvalósíthatóságát, elkülönítve „a logisztikai szolgáltatások, a tárolás, a készletek pótlása stb.” kérdéseitől. A fegyveres erők étkeztetésének szabványosított menüiről már folynak a tárgyalások.

Mennyire olcsó az olcsóbb?

A Dzerkalo tizsnja vizsgálata sokba került a védelmi minisztériumnak: a közfelháborodás hatására elbocsátották a minisztérium felfüggesztett beszerzési főnökét, Bohdan Hmelnyickijt; lemondott a védelmiminiszter-helyettes, Vjacseszlav Sapovalov, aki az utóvédegységek ellátását felügyelte, és az Állami Nyomozó Iroda (DBR) vizsgálatot indított a minisztérium beszerzéseiben érintett több személy ellen.

Rövid ideig találgatások merültek fel Olekszij Reznyikov védelmi miniszterrel kapcsolatban is, aki kilátásba helyezte lemondását, de végül maradhatott posztján.

Ennek fényében a védelmi minisztérium, miután kezdetben lejárató kampánynak titulálva elítélte a Dzerkalo tizsnja vizsgálatát, megváltoztatta álláspontját, és hangsúlyozni kezdte a probléma orvoslására tett erőfeszítéseit.

Február 20-án bejelentette, hogy három hónapra rövidítette az élelmiszer-szállítói szerződések időtartamát, hogy a vállalatok ne tudjanak „inflációs és egyéb kockázatokat” beépíteni a minisztériumnak felszámított árakba.

A közzétett szerződésmellékletek, amelyekben a beszállítókat csak a szerződésszámuk alapján azonosítják, tartalmazzák a vizsgált árakat.

A szerződések felsorolják azokat az árakat, amelyekért a vállalatok hajlandók élelmiszert szállítani. A Schemes megpróbálta megszerezni a katonai egységektől azokat a számlákat, amelyekből kiderül, hogy a vállalkozók ténylegesen milyen áron szállítanak nekik élelmiszert, de a védelmi minisztérium nem adta meg időben az információkat, hogy bekerülhessenek a cikkbe.

A minisztérium azt állította, hogy a rövidített időtartamú szerződések alacsonyabb élelmiszerárakat jelentenek a fegyveres erők számára, de a Schemes nem találta úgy, hogy az árak egységesen csökkentek volna minden élelmiszer-kategória esetében. (Megjegyzés: a felpumpált ukrán árak forintra átszámítva gyakran alacsonyabbak, mint a megegyező termékek magyarországi ára, viszont magasabbak, mint az ukrajnai kiskereskedelmi árak.)

Tojás

A januári élelmiszer-beszerzési botrány középpontjában a tojás állt. Reznyikov védelmi miniszter állítása – miszerint egy technikai hiba miatt az Aktiv nevű vállalat szerződésében 17 hrivnya (159 forint) vételárat határoztak meg tojásonként, nem pedig kilogrammonként – a közösségi médiában gunyoros megjegyzéseket váltott ki.

Az Aktiv felülvizsgált árlistája, amelyet a védelmi minisztérium tett közzé, most kilenc hrivnyában (84 forintban) határozza meg a tojásonkénti árat; ez 47 százalékos kedvezményt jelent. Az alábbi táblázatból kiderül, hogy ez az ár azonban még mindig 64 százalékkal haladja meg az állami adóhatóságnak 2022 decembere és 2023 januárja között bejelentett beszerzési árat.

A hadsereg négy másik tojásszállítójának felülvizsgált szerződésében nem történt árváltozás. Az ő áraik továbbra is nyolc-kilenc hrivnya/tojás körül mozognak, ami 43–67 százalékos felárat jelent a valódi beszerzési árakhoz képest.

Burgonya

A burgonya ára a védelmi minisztérium potenciális túlköltekezésének egyik legbeszédesebb példája.

A beszerzési botrány előtt a beszállítók árai 17,7 és 27 hrivnya (165–252 forint) között mozogtak kilogrammonként. Az árak felülvizsgálata után egy beszállító megtartotta a régi árat, míg a többi négy 29–38 százalékkal csökkentette.

A Schemes birtokába jutott adóügyi dokumentumokból azonban kiderül, hogy az árak felülvizsgálata után is ötből négy beszállító még mindig negyven-ötven százalékkal magasabb áron adja a hadseregnek a burgonyát, mint amit 2022 decemberében és 2023 januárjában az adóhatóságnak felvásárlási árként bejelentett.

Ezek a felülvizsgált árak kétszer magasabbak, mint az átlagos piaci árak – derült ki a Schemes által Kijevben több mint öt nemzeti szupermarketláncnál végzett árvizsgálat alapján. A bihus.info riportere, Alisza Jurcsenko 2023. március 13-i vizsgálata ugyanezt állapította meg.

Alma

Egy meg nem nevezett katonai egység számlája, amelyet Tetjana Nyikolajenko veterán újságíró tett közzé Facebookon, arra utal, hogy az Aktiv nemcsak a burgonyára, de az almára is felárat határozott meg. A március 8-i dokumentumban, amelynek hitelességét nem vitatták, az almát kilogrammonként 51 hrivnya (476 forint) áron tüntetik fel a fegyveres erők számára.

Az Aktiv havi adóügyi dokumentumaiból azonban kiderül, hogy maga a vállalkozás közel 3,5-szer kevesebbet, kilogrammonként 15 hrivnyát (140 forintot) fizetett a gyümölcsért.

Az ukrán fegyveres erők tehát a felvásárlási ár több mint háromszorosát fizetik.

Más vállalkozóknál a felvásárlási ár kétszeresét fizették – derül ki az adóügyi dokumentumok összehasonlításából.

Káposzta

A káposztát a felvásárlási ár két-háromszorosáért adják el a védelmi minisztériumnak – derül ki az alábbi ábrából.

A felülvizsgált árak szerint az Aktiv nagyjából kétszer annyiért adja a minisztériumnak a káposztát, mint két másik versenytársa.

Mit mondanak a beszállítók?

A Schemes megkért öt, a vizsgálatban érintett vállalkozót, hogy magyarázza el, hogyan határozzák meg a fegyveres erőknek szánt áraikat, és hogyan számítják ki azokat a költségeket, amelyek hatással lehetnek ezekre.

Az újságírók arra is felkérték őket, hogy értékeljék értékesítési árrésüket a védelmi minisztériumi szerződéseik 2023. februári felülvizsgálata után, és magyarázzák el, hogyan sikerült csökkenteniük egyes élelmiszertermékek árát.

A védelmi minisztérium azzal magyarázza a piaci árak feletti árakat, hogy előre kell számolni a romlott vagy megsemmisült élelmiszerek pótlásával. Reznyikov miniszter azt állítja, hogy az élelmiszeripari szolgáltatások 2022-es áremelkedése alacsonyabb volt, mint a 26,6 százalékos infláció.

Valerij Meles, az Aktiv igazgatója a védelmi minisztériumnak felszámított árakat annak tulajdonította, hogy a vállalatnak fizetnie kell a több helyszínre történő szállításhoz szükséges üzemanyagot, a termékek tárolását és az alkalmazottak fizetését. Meles elmondta, hogy az Aktiv 2023 februárjában csökkentette árait, mivel saját beszerzési árai is csökkentek.

Az 5. számú beszállító – szerződésszám: 286/2/22/80 – hasonló költségeket sorolt fel: termékcsomagolás, szállítás, logisztika, a szállító személyzet bére, vállalati közüzemi szolgáltatások és szállítás a katonai egységekhez.

A bihus.info-nak adott interjúban a Harna Sztrava beszerzési igazgatója, Denisz Uzsakov hangsúlyozta, hogy a kelet-ukrajnai, nagyrészt oroszok által megszállt Donyecki területen lévő ukrán katonai raktárakba történő szállítás veszélyes, „oda senki sem hajlandó elmenni, mert fennáll a jármű elvesztésének kockázata”.

Hozzátette, hogy a térségben a kilométereket „nem egyenes vonalban, hanem a pontonátkelések számával mérik”.

A védelmi minisztérium elismerte, hogy a vállalkozói élelmezés árai tükrözik a termékek esetleges pótlásának szükségességét, ha egy raktárat „ellenséges gránáttalálat ér”, vagy megromlik az élelmiszer.

A Schemes vagy a bihus.info által megkérdezett beszállítók közül egyedül a negyedik – szerződésszám: 286/2/22/78, amely az Odesszai területre szállít élelmiszert – állította, hogy a vállalat áron alul szállít a fegyveres erők számára paradicsomot, uborkát, hagymát és más élelmiszereket.

Ennek ellenére a képviselő azt mondta, hogy a cég „folyamatosan keresi a módját, hogy csökkentse a katonáinknak szánt termékek árát”.

A többi vállalat a vizsgálat március 17-i megjelenéséig nem válaszolt a Schemes megkeresésére.

Van e-megoldás?

Március 21-én Volodimir Zelenszkij elnök aláírta azt a törvényt, amely 2023. június 20-tól kötelezővé teszi, hogy a fegyverek kivételével minden katonai beszerzés árát közzétegyék a ProZorro elektronikus közbeszerzési platformon.

A ProZorro, amelyet január elején függesztettek fel az ukrán energetikai infrastruktúra elleni orosz támadások miatt, azonnali hozzáférést biztosít az összes kormányzati pályázat nyilvános beszerzési adataihoz.

A parlament korrupcióellenes bizottságának elnöke, Radina úgy látja, hogy ezzel ösztönözni lehet a versenyt az államnak legjobb árat kínáló beszállítók között.

Azonban a ProZorro egyik alkotója, Makszim Nefjodov, aki 2019-től 2020-ig az ukrán vámszolgálatot vezette, figyelmeztetett, hogy a portál önmagában nem fogja megoldani Ukrajna régóta fennálló élelmiszer-beszerzési problémáit.

„Ez egy rendszerszintű probléma, amely olyan megoldást igényel, amely jóval a pályázati eljárás előtt kezdődik” – mondta Nefjodov a Szabadság Rádió (a Szabad Európa ukrán és orosz neve) 2023. január 24-i interjújában.

„A mostani élelmiszer-szervezési rendszerrel, még ha a pályázatot személyesen a pápa vagy Teréz anya szervezi is meg, az eredmény nagyon kétséges lesz.”

Szöveg: Heorhij Sabajev, Valeria Jehosina, Nadia Burgyej, Natalie Szedlecka a Schemes oknyomozó csapatából.
XS
SM
MD
LG