Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több gyerekkiemelés történt egy borsodi zsákfaluban, mint az egész járásban


Egy roma lány a Budapesttől kétszáz kilométerre fekvő Kaposmérőn 2013. december 3-án. A kép illusztráció
Egy roma lány a Budapesttől kétszáz kilométerre fekvő Kaposmérőn 2013. december 3-án. A kép illusztráció

Hét éve tartó ügyben mondta ki a Kúria, hogy a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal is mélyszegénységben élő, roma családok jogait sértette meg. A miskolci kórházban szoptatni sem engedték egy nőnek újszülött csecsemőjét, már akkor elszakították tőle, amikor még hatósági döntés sem volt erről.

A Társaság a Szabadságjogokért közleménye szerint hét évvel ezelőtt egy borsodi zsákfaluból kereste meg a civil jogvédő szervezetet két roma család azzal, hogy a helyi gyermekvédelem nemhogy nem nyújt nekik segítséget, de állandóan vegzálja is őket, gyermekeiket pedig már mind kiemelték a családjaikból.

Az 1600 lelkes település lakóinak fele mélyszegénységben élő roma ember, többségüktől szintén elvették a gyerekeiket. Mint a közleményben olvasható, azokban az években az egész járásban összesen nem volt annyi gyermekkiemelés, mint ebben a faluban.

A jogvédők felvették a kapcsolatot a polgármesterrel, a védőnővel, a családgondozóval, és a családok helyzetét megismerve arra jutottak, hogy rendszerszintű rossz gyakorlat érvényesül. Hiába tiltja törvény a szegénység miatti gyerekkiemelést, országosan ismert jelenség évtizedek óta, hogy hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő családoktól sorra veszik el a gyerekeket anyagi és lakhatási okokra hivatkozva. Az állami gondozásba kerülő fiatalok túlnyomó többsége hátrányos helyzetű roma.

Az érintett településen működő gyermekvédelmi szolgálat nem látta el feladatát, a gyámhivatal nem kényszerítette ki ezt, ráadásul féléves késedelemmel hozta meg döntéseit.

Hét évet kellett várni a végső bírói döntésre

A TASZ 2014-ben a hozzá forduló két családot képviselve

  • beperelte a falu gyermekjóléti szolgálatát, mert elmulasztotta segíteni a családokat.
  • Beperelte a gyámhivatalt a féléves késedelmekkel hozott jogellenes döntései miatt és azért, mert nem ellenőrizte és nem kényszerítette ki a helyi gyermekjóléti alapellátás törvényes működését.
  • Beperelte a miskolci kórházat is, mert szoptatni sem engedték egy nőnek újszülött csecsemőjét, már akkor elszakították tőle, amikor még hatósági döntés sem volt erről.

Első fokon elvesztették a pert, de elérték, hogy visszakerüljön a két családhoz a kiemelt hét gyermek. Erre három évet kellett várni. A másodfokú ítélet 2020-ban született meg, azt már megnyerték a jogvédők, másfél évvel később pedig a Kúria is kimondta, hogy a roma családokat alapjogaikban sértették meg, és csaknem egymillió forintos sérelemdíjat ítélt meg számukra.

XS
SM
MD
LG