Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több száz ember vesztette életét, amikor robbanás történt egy kórházban Gázában


Holttestek a lebombázott gázai kórházban 2023. október 17-én
Holttestek a lebombázott gázai kórházban 2023. október 17-én

A legfrissebb hírek szerint körülbelül háromszáz ember halhatott meg Gázában, az al-Ahli baptista kórházban, ahol kedd este robbanás történt. Az arab világ Izraelt, a zsidó állam az Iszlám Dzsihádot okolja a történtekért.

A gázai egészségügyi minisztérium kezdetben ötszáz halottról számolt be, később kétszáz és háromszáz közöttire módosították a számot.

A sebesültekkel és menedéket keresőkkel teli egészségügyi intézményben kedd este történt robbanás.

Izrael szerint egy palesztin fegyveresek által elhibázott rakéta okozta a detonációt, állítják, hogy ez a palesztin Iszlám Dzsihád rakétája volt, amelyet egy temetőből lőttek ki, és a kórház parkolójában landolt. A palesztinok, illetve az arab világ nagy része azonnal Izraelt hibáztatta a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet állítása nyomán.

A gázavárosi kórházak az izraeli légicsapások elől menekülő emberek százainak nyújtanak menedéket, miután Izrael elrendelte az övezet északi részének kiürítését a helyiek biztonságára hivatkozva.

Izrael csak több óra elteltével, a légierő repülési adatainak elemzését és a robbanásról készült felvételek tanulmányozását, a bizonyítékok gyűjtését követően jelentette meg álláspontját, miszerint az Iszlám Dzsihád terrorcsoport a felelős, vagyis az izraeli településekig el nem jutó, hanem még a közelben felrobbanó rakéta okozta a tragédiát a gázai kórházban.

Az izraeli hadsereg szóvivője később közzétett több lehallgatott beszélgetést, amelyek szintén arra mutatnak, hogy a Hamász tudott az Iszlám Dzsihád felelősségéről, és szándékosan állította, hogy Izrael bombázta a kórházat.

Az illetékes szerint bizonyító erejűek a kórház környékéről készült légi fényképfelvételek is, amelyek a becsapódás előtt és után készültek. A bombák ugyanis krátert hoznak létre. A kórháznál nincs kráter, ráadásul az izraeli légicsapások rombolást okoznak a környező épületekben, de ilyen sem történt.

Mahmúd Abbász palesztin elnök háromnapos gyászt hirdetett ki, és lemondta Jordániában tervezett találkozóját Joe Biden amerikai elnökkel. Nabil Abu Rudeineh, a Palesztin Hatóság szóvivője népirtásnak és humanitárius katasztrófának nevezte a kórház elleni támadást.

A történteket a világ számos országa, illetve António Guterres ENSZ-főtitkár is elítélte. Utóbbi kiemelte, hogy „elszörnyedt” a több száz áldozatot követelő rakétatámadás miatt.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök légicsapásról beszélt, éy úgy fogalmazott, a gázai kórház elleni akció „a legfrissebb példája annak, hogy Izrael támadása nélkülözi a legalapvetőbb emberi értékeket”.

Egyiptom szintén a nemzetközi közösség haladéktalan beavatkozását sürgette, hogy megfékezhessék az ilyen jogsértéseket.

Irán kegyetlen háborús bűncselekménynek, fegyvertelen és védtelen emberek ellen elkövetett támadásnak nevezte a történteket.

Izrael közben bejelentette, hogy humanitárius övezetet hoz létre a Gázai övezet déli, tengerparti részén az északi térségből elmenekülők részére. A tájékoztatás szerint a nemzetközi humanitárius segélyeket „szükség esetén” a Hán Júnisztól nyugatra eső területre irányítják.

Egyelőre nem világos, hogy Izrael miként és mikor engedélyezheti a segélyek bejuttatását az övezetbe, ugyanis korábban ezt összekötötték az Izraelből elhurcolt túszok szabadon bocsátásával.

A washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője Joe Biden elnök szerdai izraeli látogatása előtt azt mondta, hogy az Egyesült Államok „közel áll a megállapodáshoz Egyiptommal a humanitárius segélyek Gázába juttatásáról”.

„Optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy képesek leszünk humanitárius segélyt szállítani Gázába” – jelentette ki John Kirby.

Az amerikai elnök megérkezése előtt jelentősen csökkent az izraeli légierő támadásainak száma a Gázai övezetben található iszlamista szervezetek célpontjai ellen.

Közben Izraelbe érkezett Joe Biden amerikai elnök, akit Tel-Avivban Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök köszöntött.

Készült a BBC és a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG