Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Többen rosszul lettek hétfőn az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, a rendőrség nyomoz


Iváncsa az akkumulátorgyárral
Iváncsa az akkumulátorgyárral

Többtucatnyian lettek rosszul néhány napja az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték – értesült a Szabad Európa.

Az esemény hétfőn az épülő iváncsai akkumulátorgyár Elektród nevű részlegében történt – értesült a Szabad Európa. Információink szerint valamilyen anyag került a levegőbe, amit többtucatnyian belélegeztek, és rosszul lettek tőle, hánytak és hasmenésük volt, többeknek kiütésük lett. Az érintettek egy forrásunk szerint védőruha nélkül dolgoztak többek között olyan nehézfémekkel, mint a kobalt és a nikkel, ezt követően lettek rosszul.

A gyár vezetői orvosi kivizsgálásra küldték az érintetteket, de szigorú hírzárlatot rendeltek el. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke kérdésünkre azt mondta, ők is tájékozódnak az ügyben, egyelőre annyi információjuk van, hogy valami rendellenesség biztosan történt.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette információnkat, hogy hétfőn ők is a helyszínen jártak. Mint megkeresésünkre írták, „az említett ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt folytat eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – az eljárás jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.”

Az ügyben kerestük Iváncsa polgármesterét, a hivatalban azt mondták, Molnár Tamás éppen nem tartózkodik bent, érdeklődjünk máskor; később közölték: nincs információjuk az ügyben.

Kerestük a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot is, hogy érkezett-e hozzájuk bejelentés. Azt válaszolták, hogy „a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2023. június 5-én helyszíni ellenőrzést tartott egy építés alatt álló iváncsai telephelyen. Az igazgatóság hatáskörébe tartozóan intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.”

A gyárral kapcsolatos friss hír egyébként, hogy többen lezárták az odavezető utat, mert április óta nem kapták meg a fizetésüket. A feol.hu szerint százmilliós nagyságrendben tartoznak a dolgozóknak.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG