Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

 „Töketlenség, tudatlanság és túlbonyolított rendszer” – elindult a hulladékkoncesszió


Az érintett vállalkozók tiltakoznak a Mol székháza előtt az új hulladékrendszer ellen 2023. július 14-én
Az érintett vállalkozók tiltakoznak a Mol székháza előtt az új hulladékrendszer ellen 2023. július 14-én

Sokan panaszkodnak az új hulladékszállítási rendszerre. Leginkább az ipari szegmenssel vannak gondok; új fogalmak, nehézkesen működő rendszer, és mindig klikkelni kell, hogy továbbengedjen a rendelésleadási program. Vannak, akik szerint ezenkívül semmi nem változott, ezért nincs értelme a Mol szerepvállalásának.

Döcögősen indult a Mol koncessziós cégével az új hulladékgazdálkodási rendszer. A piac több szereplőjével beszéltünk, kíváncsiak voltunk, hogy működik.

„Töketlenség, tudatlanság és túlbonyolított rendszer” – így jellemezték piaci szereplők az első két hét tapasztalatai után a Mol nevével fémjelzett szisztémát.

Mint ismert, július 1-jétől a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) kapta meg a magyar államtól a hazai hulladékgazdálkodás jogát. Ez a kommunális, vagyis lakossági és ipari hulladékrendszereket érinti. Az olajcég erre a célra létrehozott egy leányvállalatot, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-t (MOHU), és azt ígérte, hogy hatékonyabbá teszi a rendszert és emeli az újrafelhasználási arányt.

Ez jelenleg harminc százalék körüli. Magyarországnak az Európai Uniónak tett vállalás szerint 2040-re el kell érnie a 65 százalékos újrahasznosítási arányt. Érdekesség, hogy a lakossági szegmensben kisebb az újrafelhasználási arány, olyannyira, hogy az itt keletkező hulladék fele a lerakókban végzi, magyarul elföldelik.

Az ipari vagy más néven intézményi szegmensben több anyagáram esetében már most hozzuk az uniós elvárásokat, például a 2025-re kitűzött ötvenszázalékos hasznosítási arányszámot.

A kommunális, lakossági hulladékszállítás esetében nincs fennakadás, hiszen lényegében ugyanazok a cégek és kukásautók viszik el a szemetet, amelyek eddig.

Beszélgetőpartnereink szerint a legtöbb gond az intézményi, vagyis az ipari szemétszállításnál tapasztalható. Ez volt az az ágazat, ahol rengeteg magáncég működött önállóan, szállította, hasznosította leginkább a fém-, műanyag- és papírhulladékot.

Ehhez kapcsolódóan: Így einstandolhatja a Mol a hulladékos cégek vagyonát

Jobb volt régen

Az új rendszerben csak lényegében bérmunkásként, a MOHU alvállalkozójaként dolgozhatnak a koncessziót érintő hulladékok esetében. Egy részük aláírt, más részük nem. Utóbbiak pénteken harminc-negyven teherautóval mintegy 150-en tüntettek a Mol székháza és az Energiaügyi Minisztérium előtt Budapesten.

Akik aláírták az alvállalkozói szerződést, azok már az új rendszer szerint dolgoznak. Ez úgy néz ki, hogy van a megrendelő és a szállító, köztük a MOHU. A cég, amelynél hulladék keletkezik, a MOHU honlapján keresztül jelzi, hogy tele van, jó lenne, ha valaki elvinné a felhalmozódott műanyag-, papír- vagy fémhulladékot. A MOHU rendszerében kitölti a szükséges adatokat, majd kiválaszt egy napot, amikorra szeretné a szállítást.

„Itt kezdődnek a gondok. Átláthatatlan, érthetetlen, tele szakmailag értelmezhetetlen megfogalmazásokkal. Én segítek a helyszínen sok régi ügyfelemnek bevinni a megfelelő adatokat a gépbe” – mondta egy hulladékszállítással foglalkozó alvállalkozó.

Elmondása szerint az ügyfél műanyag csomagolóanyagot akart elszállíttatni, de ahhoz, hogy megtalálja a rendszerben, az egyszer használatos műanyag termékek hulladéka címszóra kellett klikkelni. De már eleve a cég regisztrálása sem volt egyszerű, mivel a MOHU rendszere nem ismeri az egyéni vállalkozói formát, mindenképpen fel kellett tölteni a társasági szerződést.

„Ezt is megoldottam, igazából mindegy, mit töltesz fel – lehet az egy felmutatott középső ujjat tartalmazó dokumentum is –, a lényeg, hogy csatolt fájl legyen, és akkor a rendszer továbbenged” – mondta.

Ha a beazonosítás sikerül, jön a következő akadály: a MOHU rendszerében közölni kell, hogy milyen edényzetben szállítsák el a hulladékot – leginkább a konténer mérete a lényeg. A rendszer nem enged tovább a megrendelés elküldéséhez addig, amíg konténert nem választ az ügyfél.

„Csakhogy van olyan, amikor nem kell konténer, ilyen például az előkezelt, bálázott hulladék. Ezt egyszerűen egymás mellé és tetejére tesszük a teherautóra” – mondta.

A szállító szerint ha a megrendelőnek nagy nehezen sikerül beazonosítania, hogy mit szeretne elszállíttatni, és megoldja az edényzet problémakörét, már csak a szállítás napját kell kiválasztania, amikor a teherautó megérkezik.

Ehhez kapcsolódóan: Hulladékkoncesszió: az autóbontók kétharmada nem szerződött a Mol cégével

Mikor, hová?

„Itt kezdődnek a gondok. Én mint szállító köteles vagyok a megrendelőhöz alkalmazkodni, viszont nagy valószínűséggel nem az általa megadott nap lesz számomra a legoptimálisabb” – tette hozzá.

Elmondása szerint korábban a szállító és a megrendelő közvetlen kapcsolatban állt. Megbeszélték, hogy mikor kellene elszállítani a hulladékot, és úgy alakították a dátumot, hogy mindenkinek jó legyen.

„Jövő kedden megyek Kecskemétre, úgy állítom össze az útvonalat, hogy fel tudjam venni a különböző cégektől a hulladékot. Ha az új rendszerben az egyik ügyfél csütörtököt ikszelt, míg a másik hétfőt, nem fogok mindkét napon Kecskemétre menni egy hatalmas teherautóval. Ennek semmi értelme nincs, nem éri meg” – mondta.

Az új rendszerben a MOHU intézi a közvetítést, vagyis a megrendelő és a szállító nincs kapcsolatban egymással. Elvileg.

Annyira döcögősen indult a koncessziós rendszer, hogy már a MOHU ügyfélszolgálatán is azt tanácsolták, hogy beszélje meg a szállító és a megrendelő egymás között, hogyan legyen a szállítás. A Szabad Európa birtokába került hangfelvételen is ezt tanácsolja a MOHU ügyfélszolgálata a vállalkozónak.

„Akkor minek a MOHU? Elindult a rendszer, nem értjük, hogy lesz hatékonyabb a hazai hulladékgazdálkodás a MOHU közbeiktatásával, miért volt erre a koncessziós rendszerre szükség, ha a régi módszer hatékonyabb volt” – mondta a vállalkozó.

A szállítási gondokat tetézi, hogy bár a megrendelőktől elviszik a hulladékot, a szállító cég telephelyéről már döcögősebben megy. Sok vállalkozás a telephelyére gyűjti be a hulladékot, amit kezel, szétválogat, báláz stb., és várja, hogy elszállítsa tőle a MOHU valamelyik alvállalkozója, illetve várja, hogy a MOHU megrendelje tőle a szállítást, ha rendelkezik nagyobb teherautóval. Többen arról számoltak be, hogy túl sok hulladék halmozódott fel a telephelyükön.

„Pedig a koncessziós rendszer indulása előtt minden cég tisztára tette a placcot, vagyis amit lehetett, eladott, félt, hogy július 1-jétől a MOHU einstandolja a hulladékát. Szóval hely volt bőven a telephelyeken” – mondta egy másik, hulladékkereskedelemmel foglalkozó vállalkozó.

A szakember azt is elmondta, hogy nagyon sok alvállalkozót eltántorított a MOHU a szerződéskötéstől, mert el kellett fogadni egy önszámlázásra vonatkozó részt, amelynek során az adott cégnek hozzáférést kellett biztosítania a számlázóprogramjához.

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online rendszerén keresztül kell megbízni a MOHU-t. Ez arra kell, hogy ha kompenzációra lesz jogosult a hasznosítható hulladék tekintetében, akkor a MOHU ki fog állítani erről egy számlát” – mondta.

Ez esetleges dolog, és igen csekély összegről lehet csak szó, de nem lehetett továbbklikkelni a regisztrációban, ha valaki nem adta meg a kért adatokat.

„Ettől a megrendelők ódzkodnak, mert nem akarják, hogy bárkinek is hozzáférése legyen a számlázóprogramjukhoz, viszont kötelező megadni az adatot, mert addig nem tud szerződést kötni. Ha nem tud szerződést kötni, ebben a rendszerben nem tud megrendelést leadni” – mondta.

Sokan attól féltek, hogy a MOHU láthatja a cégük üzletmenetét, erről azonban nincs szó.

Így látja a Mol a helyzetet

Azt a választ kaptuk a Mol kommunikációs osztályától, hogy a kompenzáció kifizetése önszámlázással zajlik a hulladékbirtokosok és a tranzakciók számossága miatt, hogy egyszerűbb és gyorsabb legyen az elszámolás, ami mindkét fél érdeke.

„Ehhez szükséges bizonyos adatok megadása, azonban nem kérünk hozzáférést a megrendelő számlázási rendszeréhez, és nem lesz rálátásunk sem a partner számlázási rendszerére” – közölte a cég.

A Mol szerint egyébként rendben zajlik a hulladék elszállítása, egyenként kezelik a felmerülő vevői panaszokat. A cég szerint az időpont-egyeztetés miatt lépnek a szállítók és a megrendelők kapcsolatba egymással, de ez normális.

„A hulladékbirtokos és a hozzárendelt szolgáltató között folyamatos és aktív kapcsolatnak kell lennie, ahogy ez korábban is volt” – tették hozzá.

A Mol elismerte, hogy hiba csúszott a program fejlesztésbe, folyamatban van az edényzetek és edényméretek hibáinak javítása.

„Ennek oka, hogy országosan bizonyos edényzetek eltérő megnevezéssel szerepeltek. A megjegyzés rovatban lehet addig is jelezni az edényzettel kapcsolatos észrevételeket. Az edényzet nem befolyásolja sem a megrendelést, sem a teljesítését” – közölte a társaság.

A Mol szerint összegyűlhet készlet, de ennek oka nem a koncesszió indulása, hanem az előtte felhalmozódott készletek. „Ezek az esetek nagy többségében értékkel nem bíró anyagok. Elszállításukról folyamatosan gondoskodunk” – tették hozzá.

„Dolgozni akarunk!” – Tüntettek a fémhulladékosok a Mol székházánál
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:10 0:00

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG