Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tömegsírrá vált a lebombázott mariupoli színház óvóhelye


A mariupoli színház épülete a légicsapás után
A mariupoli színház épülete a légicsapás után

Az Associated Press hírügynökség vizsgálata szerint mintegy hatszáz civil halottja van a mariupoli színházra mért orosz légicsapásnak, köztük gyerekek is. Az áldozatok nagy részét még mindig nem hozták ki a törmelékek alól.

Az AP azt állítja, hogy vizsgálatuk szerint mintegy hatszáz civil halt meg, amikor az orosz légierő márciusban megtámadta azt a mariupoli színházat, amelyet civilek óvóhelyként használtak. Annak ellenére vették célba az épületet, hogy a tetején egyértelműen fel volt tüntetve, hogy gyermekek tartózkodnak benn. A színház csaknem teljesen megsemmisült, és nem lehet pontosan tudni, hányan haltak meg a bent tartózkodók közül, mivel a heves harcok miatt a hatóságok nem tudták feltárni a romokat.

Ukrán források szerint legalább háromszáz ember halt meg a támadásban. Az AP 23 túlélő, mentők és az óvóhely működtetésére rálátó személyek beszámolói alapján úgy becsüli, az áldozatok valós száma ennek legalább kétszerese lehet.

A hírügynökség a színház alaprajzát, helyszíni fotókat és videókat, szakértők beszámolóját és 3D-s modellezést is felhasznált a robbanás rekonstruálásához, amely szerintük a korábban gondoltnál is nagyobb pusztítást okozott.

„Az áldozatok holttestei még mindig a romok alatt vannak, mert a törmeléket még nem takarították el, senki sem ásta ki őket – idézte az AP Okszana Szjominát, a támadás egyik túlélőjét. – Egy nagy tömegsír lett.”

Oroszország Ukrajna megtámadása óta tagadja, hogy civil célpontokat bombázott volna, azonban rengeteg bizonyíték került elő civil áldozatokról, nemzetközi segélyszervezetek legalább háromezer halottról tudnak. A Mariupolban található Donyecki Színház elleni légicsapás lehet az eddigi leghalálosabb, civilek elleni támadás, amely ismertté vált.

XS
SM
MD
LG