A vulkánkitörés által keltett szökőár 1,2 méteres hullámokkal érte el Tonga partjait, amely alig harminc kilométerre fekszik a tűzhányótól.
Eltűnt egy brit nő, aki a kutyáit szerette volna menteni a cunami elől, de velük együtt őt is elsodorta egy hullám. Rajta kívül egyelőre nincs hír áldozatokról.
A vulkánkitörés áramszünetet okozott Tonga fővárosában, és kimaradások voltak az internet- és a telefonszolgáltatásban is.
Az évtized egyik legnagyobb vulkánkitörése
A Hunga Tonga-Hunga Ha’apai-vulkán szombati kitörésének hangját még a 2500 kilométerre fekvő Új-Zélandon is lehetett hallani. Számos országban – az Egyesült Államoktól Ausztráliáig – cunamiriadót rendeltek el.

1
Már január 7-én, több mint egy héttel a kitörése előtt látható volt, ahogy füst száll fel a vulkánból

2
Szinte mindent beborított a csaknem húsz kilométer magasra kilövellő vulkáni hamu az ország fővárosában, Nuku’alofában a január 15-i vulkánkitörés után

3
A vulkánkitörés felhője egyetlen óra alatt kétszázezer villámot produkált a víznek köszönhetően

4
Chilében is cunamiriadót rendeltek el, és kiürítették a partvidéket a tongai vulkánkitörés után