Tonnás ukrán címer kerül a kijevi óriásszobor kezébe
Egy sikeres adománygyűjtő kampányt követően megkezdődött a munka, hogy Ukrajna leghíresebb szobrának kezébe a szovjet állami jelvény helyett az ukrán háromágú szigony kerüljön. A kijevi Szülőföld emlékmű 1979-es építesekor is nagy port kavart, 2023-ra pedig Ukrajna függetlenségének jelképévé vált.

5
A szobor végleges tervei 1978-ban készültek el, az építkezés 1979-ben kezdődött. A szobor az Ukrajna második világháborús történelmét bemutató Nemzeti Múzeum része, a múzeum főépületén áll

6
Az emlékmű avatóünnepsége 1981. május 9-én. Leonyid Brezsnyev szovjet vezető is beszédet mondott az eseményen. A szobor később a popkultúrában is megjelent. Többek között Max Brooks 2006-ban megjelent World War Z zombi világháborús regényének egyik jelenetében ukrán túlélők menekülnek a lángoló Kijevből az emlékmű figyelő tekintete alatt

7
Ukrán munkások a háromágú pajzs egy részével. Az újság nem nevezte meg a helyet, ahol az új szoborelem készül. A huszonnyolc millió hrivnyás (körülbelül kétszázötven millió forint) acélpajzs finanszírozását különböző ukrán nagyvállalatok adományaiból teremtették elő

8
A pajzsot augusztus végéig kell felszerelni az emlékműre. A tervet kritikák is érik. Vannak, akik lehetetlen vállalkozásnak tartják a technikailag nehéz és drága projektet. A szobor 1979-es építesekor is többen aggodalmuknak adtak hangot az óvatos becslések szerint is kilenc millió rubeles költségek miatt