A Reuters fotóriportere egy harkivi tűzoltóállomás tűzoltóit fotózta, akik életüket kockáztatva szolgálják közösségüket a háborúban.
Tűzoltás a pokolban: Ukrajna tűzoltói mindent kockára tesznek
Február 24. óta az ukrán tűzoltóknak nemcsak ahhoz kellett hozzászokniuk, hogy golyóálló mellényben oltanak tüzet, de ahhoz is, hogy sokszor dönteniük kell arról, hogy a sok égő ház közül melyiknek adjanak elsőbbséget, kit mentsenek ki először.

1
Roman Karcsanov harkivi tűzoltóparancsnok beszél a csapatához. „Amikor bemész, és látod, hogy egyszerre hat-hét lakás ég, és néhány emberről nem lehet tudni, hol van, miközben csak három szerkocsid van… Ez olyan, mintha lottósorsolás lenne, kit hova vezényelünk”

2
Azóta, hogy február 24-én Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, az ukrán tűzoltók a frontvonalhoz közeli településeken, így Harkivban is sötétítőfüggöny mögé rejtőznek, hogy állomásuk éjjel ne váljon könnyű célponttá az oroszok számára

3
Amikor oltani mennek, a háború miatt már golyóálló mellényt is viselniük kell, amely körülbelül húsz kilogrammal növeli a szokásos felszerelés súlyát. Ehhez jó fizikai kondícióban kell lenniük

4
Olekszandr, Jurij, Gena és Vitalij tűzoltó kártyázik, amíg a következő bevetést várja. Sokuk számára a tűzoltóság bajtársiassága egy második családot jelent