Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Úgy néz ki, hogy Orbán Kásler Miklóst és Benkő Tibort ejtheti


Orbán Viktor az új kormányról beszélget meghívottjaival 2022. május 11-én
Orbán Viktor az új kormányról beszélget meghívottjaival 2022. május 11-én

Orbán Viktor szerdán a Várba hívott jó néhány politikust az új kormányról beszélgetni. A kirakott kép alapján Kásler Miklóst és BEnkő Tibort már nem hívta el korábbi miniszterei közül, feltűnt viszont pár új arc helyettük.

A miniszterelnök az új kormányról kezdett beszélgetni korábbi minisztereivel és néhány – ezen a szinten – új szereplővel. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Facebookon és az MTI-nél is meghirdette mindezt.

Utóbbival a résztvevők listáját is közölték, így lehet tudni, hogy Benkő Tibor korábbi honvédelmi és Kásler Miklós korábbi erőforrás-miniszter már nem volt a meghívottak között.

Feltűnt viszont Csák János, aki a Mol vezére volt Hernádi Zsolt előtt, lényegében az ő vezetése alatt állították versenyképes stratégiai pályára a magyar multit. Később többek közt londoni nagykövetnek tették meg 2011–14 között, 2015-től pedig például a Bank of China CEE igazgatósági tagja lett.

Feltűnt még Nagy Márton, akit mára a miniszterelnök legfontosabb gazdasági ötletgyárosának és intézőemberének tekintenek. Nagy korábban évekig az MNB alelnöke volt, de két éve viharos gyorsasággal kellett távoznia Matolcsyéktól. Azóta Orbán környezetében tanácsadóskodik.

Meg lett hívva még a sokáig külföldi pályára tett Navracsics Tibor is, ő 2010-től már volt miniszter korábban.

Új név volt még Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Az 52 éves férfi nem annyira háttérben lévő fontos embere volt eddig a Fidesznek, a Századvég volt tulajdonosa, a kormányszóvivő férje, nehezen megszámlálható Fidesz-közeli cég futott át a keze alatt, vagy jelenleg is ő a hivatalos tulajdonosuk. A NER-en belül egyértelműen Habony Árpád és Rogán Antal csoportjához szokták sorolni.

Őt leginkább honvédelmi miniszternek várják az előzetes hírek alapján. Ez azért is lenne igen különös, mert Szalay-Bobrovniczkyt jelenleg jelentős üzleti érdekek kötik a orosz államhoz, illetve nemrég vásárolt egy frissen vett cégétől tizenkét repülőt ismeretlen áron a Magyar Honvédség. Felesége, a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra erről akkor azt mondta, hogy nem érzi az összeférhetetlenséget a férje biznisze kapcsán.

A meghívottak sorrendben Csák János, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Palkovics László, Pintér Sándor, Rogán Antal, Semjén Zsolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Varga Judit volt.

Frissítés: A cikk első verziójában Hende Csaba, a második és a harmadik Orbán-kormány hadügyminisztere szerepelt Benkő Tibor helyett, a hibáért elnézést kérünk.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG