A hétfői ízelítő után az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, a NASA, kedden újabb, a James Webb űrtávcső által készített képeket publikált. A korábban soha nem látott felvételek új korszakot nyitnak az űrkutatásban.
Újabb lélegzetelállító képeket küldött a James Webb űrteleszkóp
A NASA, újabb fotókat tett közzé eddig soha nem látott galaxisokról. A képeket a James Webb űrteleszkóp készítette, ez az emberiség történetének legérzékenyebb űrtávcsöve, amelyet eddig soha nem látott, hatalmas távolságra lévő objektumok és események megfigyelésére építettek.
![Ezen a képen a tőlünk 7600 fényévre található Carina-köd látható. A James Webb űrteleszkóp képes volt átnézni a kozmikus poron, és infravörös fényben megörökíteni a csillagok születésének eddig nem látott területeit. A James Webb egy 6,5 méter átmérőjű infravörös űrtávcső, amely 2021 decemberében hagyta el a Földet a Guyana Űrközpontból. Az eszköz a tervek szerint a Hubble űrtávcső szerepét veszi majd át , úgy, hogy közben a Hubble is működésben marad.](https://gdb.rferl.org/27b2a598-bdec-4c86-a91d-df904b17d57f_w1024_q10_s.jpg)
1
Ezen a képen a tőlünk 7600 fényévre található Carina-köd látható. A James Webb űrteleszkóp képes volt átnézni a kozmikus poron, és infravörös fényben megörökíteni a csillagok születésének eddig nem látott területeit. A James Webb egy 6,5 méter átmérőjű infravörös űrtávcső, amely 2021 decemberében hagyta el a Földet a Guyana Űrközpontból. Az eszköz a tervek szerint a Hubble űrtávcső szerepét veszi majd át , úgy, hogy közben a Hubble is működésben marad.
![Ezi is a Carina-köd, pontosabban annak széle. A Carina-köd a Tejút része. Önmagában nem kiemelkedően fényes objektum, viszont a kiterjedése óriási, mintegy 1900 milliárd km hosszúságú. Itt a mai napig csillagok születnek.](https://gdb.rferl.org/de6bf3f7-7fea-452d-a172-af825d76bc83_w1024_q10_s.jpg)
2
Ezi is a Carina-köd, pontosabban annak széle. A Carina-köd a Tejút része. Önmagában nem kiemelkedően fényes objektum, viszont a kiterjedése óriási, mintegy 1900 milliárd km hosszúságú. Itt a mai napig csillagok születnek.
![Az un. "Stephan-ötös", egy öt galaxisból álló objektum, amelyet Édouard Stephan francia csillagász fedezett fel 1877-ben. Az ötös a Pegazus csillagképben található, és -ahogy a neve mutatja- öt galaxisból áll, bár a galaxisok közül csak négy van közel egymáshoz. Az ötödik 40 millió fényévre van a Földtől, míg a társai 290 millió fényévre.](https://gdb.rferl.org/711ffa3a-5963-476f-9350-9db09f1ea2d8_w1024_q10_s.jpg)
3
Az un. "Stephan-ötös", egy öt galaxisból álló objektum, amelyet Édouard Stephan francia csillagász fedezett fel 1877-ben. Az ötös a Pegazus csillagképben található, és -ahogy a neve mutatja- öt galaxisból áll, bár a galaxisok közül csak négy van közel egymáshoz. Az ötödik 40 millió fényévre van a Földtől, míg a társai 290 millió fényévre.
![Ez ugyancsak a "Stephan-ötös" - a piros szín a poros régiókat vagy a távoli galaxisokat jelöli, a kék pedig a tisztán látható, pormentes csillagokat. A kék diffúz árnyalatai a nagy mennyiségű szénhidrogénre utalnak, míg a zöld és sárga színek még távolabbi galaxisokat mutatnak, amelyek maguk is gazdagok szénhidrogénekben. A kvintett legnagyobb galaxisában egy, a mi Napunk tömegének 24-szeresét kitevő fekete lyuk található, amely 40 napnak megfelelő energiát bocsát ki.](https://gdb.rferl.org/4e44da0b-2b37-407f-89f7-b05b14849daa_w1024_q10_s.jpg)
4
Ez ugyancsak a "Stephan-ötös" - a piros szín a poros régiókat vagy a távoli galaxisokat jelöli, a kék pedig a tisztán látható, pormentes csillagokat. A kék diffúz árnyalatai a nagy mennyiségű szénhidrogénre utalnak, míg a zöld és sárga színek még távolabbi galaxisokat mutatnak, amelyek maguk is gazdagok szénhidrogénekben.
A kvintett legnagyobb galaxisában egy, a mi Napunk tömegének 24-szeresét kitevő fekete lyuk található, amely 40 napnak megfelelő energiát bocsát ki.
A kvintett legnagyobb galaxisában egy, a mi Napunk tömegének 24-szeresét kitevő fekete lyuk található, amely 40 napnak megfelelő energiát bocsát ki.