Újabb rakétacsapás érte Kijevet
Oroszország újabb légicsapás-sorozatot indított csütörtökön Ukrajna több városa ellen. Az eddigi adatok szerint legalább hatan életüket vesztették a támadásokban.

1
Az ukrán hadsereg szerint Oroszország 81 rakétát és nyolc drónt lőtt ki főként energetikai létesítményekre több mint fél tucat régióban, így azok a fővároson kívül a fekete-tengeri kikötővárost, Odesszát és a második legnagyobb várost, Harkivot is érintették. A fotó Kijevben készült csütörtökön, a légicsapás után

2
A légicsapás miatt kigyulladt autók lángjait oltják március 9-én Kijevben. „Ez egy nagyszabású támadás volt, ráadásul az első olyan, amiben ennyi különböző típusú rakétát vetettek be (…) Az ellenség hat Kinzsalt indított” – mondta Jurij Ihnat, a légierő szóvivője

3
Oroszország tavaly október óta fokozta a légicsapásokat Ukrajna ellen. Ez okozott áramszüneteket több régióban.

4
Egy férfi vizsgálja a rakétacsapásban megrongálódott autóját Kijevben március 9-én. Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere szerint legalább két ember megsebesült a fővárost érő támadásban, amely csütörtökön a város negyven százalékában kiiktatta a fűtést is