Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ujhelyi: "Ez nem az én pártom" 


Ujhelyi: "Ez nem az én pártom" 
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:37:40 0:00

​​​Nyílt levélben jelentette be vasárnap Ujhelyi István, hogy közel 30 év után kilép az MSZP-ből. Távozása okairól egyedül a Szabad Európának nyilatkozott. Az interjú október 3-án, hétfőn készült.

Ujhelyi István áprilisban még az elnökségért jelentkezett be, a párt teljes megújításának programját tette le. Júniusban viszont bejelentette, hogy mégsem indul az elnöki posztért, akkor nem lépett ki a pártból, ám az elmúlt pár hónapban szövetségesei nem álltak ki hangosan mellette, vagy konkrétan cserben hagyták.

Az egyik utolsó csepp volt a pohárban, hogy őt megkerülve döntött az MSZP vezetése arról, hogy 2024-ben nem őt indítanák újra EP-listavezetőként. Ujhelyi István kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Molnár Zsolt lehetetlenítette el.

Az MSZP közleményben reagált Ujhelyi István kilépésére, amelyben az EP mandátum visszaadását, és “a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozásának” rendezését kérték. Ujhelyi pitiánernek nevezte a közleményt és jelezte a mandátumáért megdolgozott, azt vissza nem adja, tartozását pedig rendezte, mert kilépése előtt egy jelentősebb összeget átutalt az MSZP Szolidaritási Alapjába.

Az európai parlament képviselője beszélt jövőbeni terveiről, az ellenzék jövőjéről, és arról is, hogy úgy tudja, lesznek, akik még követni fogják az MSZP-ben a példáját, vagyis kilépnek a pártból.

XS
SM
MD
LG