Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újra megkapta tíz évre a Tilos Rádió a korábbi frekvenciáját


A Tilos ügyvezetője arra számít, hogy 45 napnál korábban, már október végén alá tudják írni a szerződést az újabb tíz évről
A Tilos ügyvezetője arra számít, hogy 45 napnál korábban, már október végén alá tudják írni a szerződést az újabb tíz évről

A Médiatanács döntése értelmében újra sugározhat a budapesti 90,3 FM frekvencián a Tilos Rádió – erősítette meg a Szabad Európának a rádió ügyvezetője. A Tilos három hete csak online érhető el korábbi szerződésük lejárta miatt.

Ünnepelnek a Tilos Rádió bázisán, folyamatosan érkeznek a munkatársak, miután ma reggel a hajnali órákban kiderült, hogy újra megkapják korábbi frekvenciájukat. Kedd délben vették észre, hogy a Médiatanács ülésének napirendi pontjai között szerepel a döntés erről a frekvenciáról, és csütörtök reggel 6-kor kapták meg az értesítést, hogy megnyerték a pályázatot – mondta a Szabad Európának Orbán Gábor ügyvezető.

Most megkezdődik a szerződéskötés folyamata, erre a törvény szerint 45 napjuk van, de szerinte hamarabb sikerül aláírni.

“A törvényeket nem megszegni kell, hanem megváltoztatni, ha nem jók” – mi lesz a Tilos Rádióval?
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:06:04 0:00

„Nagyon örülünk, jönnek a műsorkészítő kollégák, egy spontán csütörtök reggeli ünneplés van, lehet, hogy délután többen is összejövünk, és megünnepeljük, hogy újra tíz éven keresztül az FM-en is tud szólni a Tilos Rádió” – fogalmazott az ügyvezető.

Az üldözött Szabó család: alaptalan vádak, értelmetlen jogszabályok
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:23:44 0:00

Mint mondta, most még a hír hatása alatt vannak, de hamarosan kitalálják, hol és milyen módon ünnepeljék meg az elnyert frekvenciát és majd a rádió FM-sugárzásának újraindulását is.

Arra számít, hogy 45 napnál korábban, már október végén alá tudják írni a szerződést – mondta Orbán Gábor.

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, a Médiatanács elfogadta a Tilos Rádió hiánypótlását, amelyet az ügyvezető szerint néhány apróság miatt kért a hatóság. Már akkor nagyon bizakodók voltak, de arra nem számítottak, hogy néhány napon belül döntés lesz a frekvenciáról. Szeptember 3-a óta csak online érhető el a rádió adása korábbi szerződésük lejárta miatt.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG