Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrajna 15-20 milliárd dolláros IMF-hitelt kíván felvenni az év végére


Az ukrán központi bank elnöke egy sajtókonferencián Kijevben 2020. július 20-án
Az ukrán központi bank elnöke egy sajtókonferencián Kijevben 2020. július 20-án

Ukrajna még az év vége előtt megállapodást kíván kötni egy 15-20 milliárd dolláros programról a Nemzetközi Valutaalappal, hogy ezzel segítse háború sújtotta gazdasága megerősítését – mondta el a Reutersnek Kirillo Sevcsenko, az ország jegybankelnöke.

A február 24-e óta tartó orosz támadástól sújtott Ukrajna 2022-ben 35-45 százalékos gazdasági visszaeséssel és havi ötmilliárd dolláros költségvetési hiánnyal néz szembe, és finanszírozása erősen függ nyugati partnereitől.

A 49 éves Sevcsenko londoni látogatásán azt is elmondta, reméli, hogy heteken belül sikerül megállapodni a Bank of Englanddel egy valuta-csereügyletről, bár az összeget nem részletezte.

Kijev már benyújtotta kérelmét az IMF-hez, mondta a kormányzó, és most konzultál az alappal az új finanszírozásról, amely reményei szerint két-három év alatt akár húszmilliárd dollárt is biztosít majd készenléti megállapodás (SBA) vagy kiterjesztett alapkeret (EFF) formájában.

Visszatérnének a háború előtti állapotokhoz

Ez volt az első alkalom, hogy Ukrajna számszerűsítette a washingtoni székhelyű hitelezőtől kért új finanszírozást. A húszmilliárd dolláros program lenne a második legnagyobb, jelenleg aktív hitel az IMF-től az Argentínának biztosított után.

„Az IMF mindig Ukrajna partnereként lépett fel a háború alatt” – mondta Sevcsenko a Reutersnek.

„Remélem, még az idén elindul a program.”

A jegybank vezetője szerint egy új programnak olyan intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyek elősegítik a gazdaság stabilizálását. Ez biztosítaná a visszatérést a háború előtti állapotokhoz, például a rugalmas árfolyamhoz, a devizapiaci korlátok hiányához, a csökkenő nem teljesítő hitelállományhoz a bankszektorban és a kiegyensúlyozott fiskális politikához.

Az IMF legutóbbi hitele Ukrajnának egy 1,4 milliárd dolláros sürgősségi finanszírozási támogatás volt, amelyről márciusban állapodtak meg – az összeg az ország IMF-kvótájának a fele.

Már van olyan állami szereplő, aki nem törleszt

Ettől függetlenül Kijev jelenleg tárgyalásokat folytat nemzetközi hitelezőivel az adósságok visszafizetésének befagyasztásáról, hogy enyhítse likviditási válságát. Kedden az ukrán Naftogaz energiacég lett az első olyan ukrán kormányzati jogi személy az orosz invázió kezdete óta, amelyik nem teljesítette kötelezettségét.

„Remélem, hogy a Naftogaz az ukrán pénzügyminisztériummal közösen megtalálja a megoldást” – mondta Sevcsenko.

„A mulasztás következményei kizárólag a Naftogazra vonatkoznak.”

Némi könnyebbséget jelentene a devizabevételek és a likviditás tekintetében a Moszkva és Kijev között múlt héten kötött megállapodás, amely lehetővé teszi a gabonaszállítmányok biztonságos áthaladását az Oroszország által elzárt ukrán kikötőkbe és kikötőkből.

Ezek a bevételek és szállítások azonban csak jövőre nőnének komolyan, amikor a jegybank óvatos becslései szerint az export elérheti a havi ötmillió tonnát, és 2023-ban körülbelül ötmilliárd dollár bevételt termelhet – mondta Sevcsenko.

Eltűnt a háborúban: Egy orosz katona édesanyja kétségbeesetten keresi a fiát
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:12 0:00
Készült a Reuters exkluzív beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG