Az elmúlt tizenhárom évben a lvivi Andrej Riston a Poltva folyót kutatta, amelyet falakkal rejtettek a föld alá a XIX. században a nyugat-ukrán város alatt.
Az IT-szakértő szén-dioxid-érzékelőt visz magával, ahogy leereszkedik a Lviv alatt húzódó sötét labirintusba, miközben minket is lefelé invitál. A múlt évszázadban a zsidók ereszkedtek le ugyanitt, hogy elbújjanak a várost megszálló nácik elől.
A Poltva folyó régebben a városközpont felszínén folyt, de ahogy nőtt a város lakossága, annál szennyezettebb lett a szűk vízfolyás. 1839-től az osztrák–magyar hatóságok csatornába terelték a Poltvát, amelyben egyesült a szennyvíz és a folyó vize.
Ma már a legtöbb turista nem is tud róla, hogy ha olyan népszerű látványosságokhoz látogat, mint az opera, akkor egy kísérteties történetű, elrejtett folyó felett sétál.
A Szovjetunió 1941-es náci megszállását követően a Poltva folyó nyirkos alagútjai a gettókból és az erőszak elől menekülő zsidók százainak mentőkötelévé váltak.
2021 szeptemberében a helyi kutató, Olekszandr Ivanov egy holokauszttúlélő visszaemlékezésit használva azonosította a helyet, ahol a lvivi gettóból szökött zsidók bujkáltak a náci megszállás idején. Egy év kutatás után rátalált egy többek között könyvekkel, német sörrel és erősen megrozsdásodott elemlápával berendezett helyre.
A lvivi gettóból alagutat ástak a város alá terelt folyó csatornájába. Egy helytörténész szerint csatornamunkások megtalálták az elkeseredett szökevényeket. Eleinte pénzt akartak tőlük kizsarolni, végül ételt vittek nekik, így segítettek. A bujkálók, köztük számos gyerek a szovjet csapatok 1944. júliusi lvivi bevonulása után tudtak előbújni rejtekhelyükről.
A háború előtt Lvivben élő közel százhatvanezer zsidó közül csak kétezer maradt életben.
A folyó más titkokat is rejt. Riston szerint itt rejtőztek el az emberek a sztálinista elnyomás idején is a harmincas években.
„Különböző korokból származó pénzérméket és egy ezüstkanalat is találtunk. Sőt lőszert is, fegyverekkel együtt” – mondja.
Riston először 2008-ban merészkedett le a folyóhoz, és hamarosan rendszeres látogatóvá vált a több kilométeres alagutakban. Volt, hogy napi nyolc órát is eltöltött a föld alatt.
„Inspirál – mondja. – Óriási a Poltva. Még most, ennyi év után is találok olyan mellékutakat, ahol korábban még nem jártam. A történelem mellett a helyre jellemző szépség is rabul ejtett.”
Az alagút egy részét, mint mondja, a vörös téglás szakaszt holdplafonnak hívják a kutatók. „Amikor visszaragyog a páralecsapódás a téglán a zseblámpa fényében, olyan, mintha csillagok ragyognának” – magyarázza.
Az ötven lelkes kutatóból álló csapat weboldalt üzemeltet, ahol minden Lviv alatti felfedezésről beszámolnak. Ám a kutatások nem kockázat nélküliek. Az ilyen keskeny medrű vizekben még egy zivatar is komoly hullámokat kelthet.
„Ha minden szabályt betartasz, akkor biztonságos – állítja Riston. – Esős időben nem megyünk le. Tizenhárom év alatt egyszer sem kerültem veszélyes helyzetbe. Egyedül vagy ittasan sem lehet lemenni. Óvatosnak kell lenned, és akkor minden rendben lesz.”
Az IT-szakember folytatni fogja a kutatásait azokon a helyeken, amelyeket még nem fedezett fel.
„Biztos vagyok benne, hogy még mindig nem ismerjük a Poltva minden titkát” – állítja.