„Ha a háború folytatódik, látni fogunk olyan embereket, akiknek nincs anyagi erőforrásuk és nincsenek kapcsolataik – mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa egy sajtótájékoztatón. – Ez a jövőben bonyolultabb helyzetet jelent majd az európai országok számára, és még nagyobb szolidaritást tesz szükségessé Európában és azon kívül is” – közölte.
Búcsú az otthontól és az eddigi élettől
Az ENSZ adatai szerint február 24., az invázió kezdete óta körülbelül kétmillió ember menekült el Ukrajnából. Az első menekülthullámot valószínűleg egy második követi majd, ők még kiszolgáltatottabb helyzetű emberek lesznek – mondta az ENSZ menekültügyi főbiztosa kedden.

1
A tizenkét éves Alekszandra átöleli hatéves húgát, Esziét, aki sírva integet édesanyjának, Irinának, miközben március 7-én elindul velük a busz Odesszából

2
Rendőrök próbálják irányítani a tömeget, akik buszra várnak Korcsovában, hogy elmenekülhessenek Ukrajnából

3
Kijevi menekültek várják a vonatcsatlakozást a lvivi pályaudvaron március 7-én

4
Gyerekek búcsúzkodnak egy Lengyelországba tartó vonat ablakán keresztül a lvivi pályaudvaron március 7-én