Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrajna reménykedik, hogy folytathatják a civilek kimenekítését Mariupolból


Egy Mariupolból kimenekített nőt üdvözölnek családtagjai a zsaporizzsjai fogadóközpontban 2022. május 3-án

Az ENSZ és a kijevi kormány tisztségviselői is reményüket fejezték ki, hogy sikerül a mariupoli ellenállás utolsó bástyájának számító acélüzemben rekedt civilek teljes körű evakuálása, miután az orosz hadsereg előző nap megkezdte a létesítmény ostromát.

Az elmúlt napokban többen már biztonságba jutottak azok közül, akik az Azovstal gyárának területén kerestek menedéket a mára szinte porig rombolt, dél-ukrajnai kikötőváros két hónapon keresztül tartó ágyúzása elől.

Osnat Lubrani, az ENSZ ukrajnai humanitárius koordinátora arról számolt be, hogy a hétvége folyamán 101 ember, köztük nők, idősek és tizenhét gyerek hagyhatta el a katakombákat, hogy „két hónap után napfényt láthassanak”. Meleg ételt, tiszta ruhát kaptak, illetve olyan alapvető ellátásban részesültek, amely az utóbbi időben elérhetetlen luxusnak számított számukra.

Egyikük, az 54 éves Elina Tszibulcsenko elmondása szerint minden este úgy feküdt le aludni, hogy attól félt, másnap már nem fog felébredni. „Nem tudják elképzelni, hogy milyen ijesztő egy menedékhelyen ülni, egy nyirkos pincében, amely remeg és rázkódik” – mondta az AP hírügynökség tudósítójának, miután megérkezett az ukrán ellenőrzés alatt álló Zaporizzsjába.

Az orosz erők eközben kedden megpróbáltak betörni az általuk körbezárt, sűrű alagútrendszerrel átszőtt acélüzem területére, miután az éjszaka folyamán hevesen bombázták.

Egyelőre nem tudni pontosan, hány ukrán katona maradt a helyszínen, Moszkva kétezres számot emlegetett az elmúlt hetekben, akik közül jelentések szerint körülbelül ötszázan sebesültek. Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes néhány százra tette a civilek számát.

„Mindent megteszünk azért, hogy visszaverjük a támadást, de mielőbbi intézkedéseket sürgetünk az üzemben rekedt civilek kimenekítése érdekében” – írta a Telegramon Szvjatoszlav Palamar, az ukrán Azov ezred parancsnokhelyettese, akinek beszámolója szerint az orosz tüzérségi és légicsapásokban keddre virradóra két civil nő vesztette életét, tíz másik pedig megsebesült.

Lubrani reményét fejezte ki, hogy további civileket tudnak majd evakuálni, de egyelőre nem sikerült megállapodásra jutni ez ügyben.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az acélgyár lerohanásával Oroszország megsértette a biztonságos kimenekítésről szóló egyezségeket. Volodimir Zelenszkij úgy vélekedett, hogy az eddigi evakuáció sikert nem, de részeredményt jelent. „Lehet még esély további emberek megmentésére” – mondta.

Egészpályás letámadás

Pavlo Kirilenko, a donyecki régió kormányzója arról számolt be, hogy az orosz haderő kedd hevesen ágyúzott egy vegyi üzemet Avdivka városában, amiben legalább tíz ember életét vesztette.

„Az oroszok pontosan tudták, hogy hova célozzanak. A munkások épp végeztek a műszakjukkal, egy megállóban várták a buszt hazafelé. Oroszország újabb cinikus bűncselekménye hazánkban” – közölte.

Brit értékelések szerint a stratégiai fontosságú Izjum közelében az orosz hadsereg huszonkét zászlóaljharccsoportot (BTG) vont össze, hogy így mozdítsák elő az offenzívát. Egy BTG nagyjából hétszáz katonából áll.

Az Egyesült Államok tájékoztatása szerint az ukrán biztonsági erők az elmúlt napokban Harkivtól keletre mintegy negyven kilométerre visszaszorították az oroszokat, ekképp megnehezítve az ország második legnagyobb városának tüzérségi támadását. Az ukrán hadsereg az utóbbi héten legalább tizenegy környékbeli település felett visszaszerezte az ellenőrzést.

Oroszország jelenleg minden erejével arra összpontosít, hogy uralma alá hajtsa a Donyec-medencét.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője tudatta, hogy kedden több száz célpontra mértek csapást, egyebek mellett parancsnoki központokra, lőállásokra, radarállomásokra, üzemanyag- és lőszerraktárakra. Ukrán közlés szerint emellett legalább féltucatnyi vasútállomást is támadtak.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG