Ukrajnáért harcoló oroszok, eltűnő magyar hívek, velünk élő ’56
Szibériaiak harcolnak Ukrajnáért; interjú egy kis magyar faluban élő volt palesztin diplomatával, köddé váló magyar hívők; valamint az 1956-os forradalom helyszínei akkor és most. Az elmúlt egy hét multimédiás tartalmai közül válogattunk.
Dr. Farouk Dawassnak nyolc családtagja rekedt az izraeli hadsereg által bombázott Gázai övezetben. A magyar állampolgárságú férfi a politikatudomány doktora, korábban diplomata volt. Most egy Pécs melletti faluban lakik, ott készítettünk vele riportot. Azt mondja, csak remélni tudja, hogy családtagjai túlélik. Az interjú október 14-én készült.
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el hadseregük egy új egységéhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új alakulat újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
Jakutok és burjátok együtt harcolnak Ukrajnában
1/9Egy húszfős, ukrán egyenruhába öltözött, orosz állampolgárokból álló csoport gyakorolja a támadópisztolyok és gépfegyverek elsütését egy Kijev melletti lőtéren az újonnan alakult Szibériai zászlóalj katonai gyakorlatán
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
2/9Az egységet olyan oroszok alkotják, akik úgy döntöttek, hogy harcolni fognak orosz polgártársaik ellen. Változatos alakulatról van szó: régóta ellenzéki nézeteket valló oroszok és kisebbségi etnikai csoportok tagjai egyaránt vannak köztük
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
3/9Egy névtelenséget kérő ukrán katonatiszt elmondta, hogy az egység ötven tagjának többsége Oroszországból jött, és harmadik országon keresztül érkezett Ukrajnába. A legtöbben szibériai őslakosok, akik mind Ukrajnán belül, mind a szülőföldjükön harcolni akarnak az orosz elnyomás ellen
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
4/9A huszonkilenc éves Gennagyij az oroszországi Burját Köztársaságból érkezett a zászlóaljhoz. Elmondása szerint Burjátföldön sokakat erőszakkal mozgósított Oroszország, másokat pedig a fizetés csábított, amely a régió átlagának több mint tízszerese is lehet
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
5/9Katonai elemzők szerint Burjátföld, valamint néhány más orosz régió, ahol őslakosok élnek, aránytalanul sok katonát biztosított Oroszország háborújához. Egy burját civil társadalmi csoport szerint a burjátok mozgósítása politikai döntés volt, mivel a Kreml úgy látta, hogy Burjátföld kisebb kockázatot jelent a kormányellenes tüntetések szempontjából
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
6/9A harmincnégy éves Vardzsan az oroszországi Szaha Köztársaságból, Jakutföldről érkezett a zászlóaljhoz
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
7/9A képen látható férfi csak beszédes becenevének közzétételéhez járult hozzá, katonatársai Ujgurnak hívják
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
8/9Az egység tagjai lőszert töltenek a tárakba. A kép 2023. október 24-én készült egy titkos, ukrajnai katonai gyakorlóterepen
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
9/9A Szibériai zászlóalj tagjai gyakorolnak egy lőtéren. Parancsnokuk, egy ukrán, aki Batya hívójellel mutatkozott be, azt mondta, hogy az újoncok egy része már készen áll a harcra
Ukrán tisztviselők október 24-én újságírókat vittek el egy új egységhez, amelyet orosz önkéntesek alkotnak főként szibériai etnikai kisebbségekből. Az új egység újoncai mind Ukrajnában, mind saját hazájukban az orosz imperializmus ellen kívánnak harcolni.
Previous slide
Next slide
Bár 2010 óta a politika kiemelten foglalkozik az egyházak kérdésével, a 2022-es népszámlálás alapján mégis jelentősen csökkent a történelmi egyházak hívőinek száma. Ezen a héten az egyházak sokrétű válságának jártunk utána a Szabadonban.
Tankok és romok Budapest utcáin 1956 októberében, illetve ugyanezek a helyszínek 65 évvel később. Az 1956-os októberi forradalom során óriási károk keletkeztek Budapest épületeiben. Két évvel ezelőtt elmentünk megnézni, hogyan néznek ki a forradalom egykori helyszínei hat és fél évtizeddel később.