Volodimir Zelenszkij az ukrajnai háború első évfordulóján kijelentette, hogy 2022. február 24-e volt a leghosszabb nap az ország lakosainak életében. Korán ébredtek, és azóta sem tudtak elaludni.
Az ukrán elnök beszédében gratulált az ellenállóknak, és aláhúzta, hogy Ukrajna népe sebezhetetlennek bizonyult „a fájdalom, a bánat, a hit és az egység elmúlt évében”.
„Túléltük az első napját a totális háborúnak. Nem tudtuk, mit hoz a holnap, de világosan megértettük, hogy meg kell harcolnunk minden egyes holnapért. És meg is harcoltunk” – fogalmazott.
„Ez volt életünk leghosszabb napja. Modern kori történelmünk legnehezebb napja. Korán ébredtünk, és azóta sem tudtunk elaludni” – tette hozzá.
Ukrajnában számos megemlékezést és gyertyagyújtást tartanak a nap folyamán a több tízezer halálos áldozat tiszteletére.
Sokan aggódtak amiatt, hogy Oroszország péntekre virradóra újabb légicsapás-sorozatot indít Ukrajna ellen, a légi szirénák azonban nem szólaltak meg Kijevben, így csendben virradt fel a szomorú évforduló.
Ennek ellenére a kormány online oktatást tanácsolt az iskoláknak, és távmunkát, ahol ez lehetséges.
Ehhez kapcsolódóan: Felnőtt a feladathoz: Ukrajna háborús vezetője táplálja a reményt
A világ számos más pontján is különböző megemlékezésekre kerül sor, például a párizsi Eiffel-tornyot is az ukrán zászló színeivel, sárgával és kékkel világították ki.
Zelenszkij kora reggeli Twitter-üzenetében leszögezte: „Tudjuk, hogy 2023 a győzelmünk éve lesz.”
Ezt követő videóüzenetében pedig ígéretet tett arra, hogy nem hagyják magukra az orosz megszállás alatt élő ukránokat sem.
„Ukrajna nem feledkezett meg rólatok, nem adott fel titeket. Így vagy úgy, de fel fogjuk szabadítani minden területünket” – emelte ki.
A háború eddigi egy éve nyugati becslések szerint több százezer halottal és sebesülttel járt. Emellett a negatív gazdasági hatások is pusztítók világszerte.