Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Vádemelés a Borkai-ügyben, a hat érintett rokoni, baráti kapcsolatban állt egymással


Borkai Zsolt 2019. október 15-én, amikor bejelentette, hogy kilép a Fideszből
Borkai Zsolt 2019. október 15-én, amikor bejelentette, hogy kilép a Fideszből

Személyes adattal visszaélés, különleges személyes adattal visszaélés, valamint zsarolás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Győri Járásbíróságon. A vádhatóság a szexuális tartalmú felvételeket készítő nővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozza, a zsarolással is vádolt öt társával szemben börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés az indítvány.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint Az ördög ügyvédjeként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen hat személlyel szemben nyújtott be vádiratot a vádhatóság a bíróságra. Az érintettek – három férfi és három nő – az ügyészség szerint egymással rokoni, illetve baráti kapcsolatban állnak.

A vádirat szerint az egyik nő 2018 májusában, egy horvátországi hajóúton több személyről szexuális tartalmú fénykép- és videófelvételeket készített. A kompromittáló felvételek készítésére a nőt a barátnője és annak férje kérte fel, cserébe százezer forintot ígértek, és azt tervezték a felvételekkel, hogy megzsarolják velük az egyik érintettet.

Ezt követően a felvételek a házaspártól a rokonaikhoz – akik szintén házastársak – kerültek. Mindkét házaspár haragos viszonyban állt az ügy egyik sértettjével, ezért a kompromittáló felvételeket jogellenesen fel akarták használni. A vádlottak közül ekkor hárman vettek részt felbujtóként, illetve bűnsegédként a zsarolásban. Ehhez ügyvédi segítséget is próbáltak igénybe venni, majd végül az egyikük egy barátját kérte meg, hogy zsarolja meg a sértettet.

Összedobtak a jachtozók tízmilliót

A zsarolásra felkért férfi 2019 márciusában felkereste a sértettet vidéki irodájában, és közölte, hogy megbízója csak abban az esetben nem hozza nyilvánosságra a felvételeket, ha fizet 12 millió forintot. A sértett a fenyegetés hatására tízmillió forintot ajánlott, amelyet a hajóút többi résztvevőjével egyenlő arányban adtak össze. A sértett pár nappal később átadta a pénzt a közvetítőnek, aki az összeg nagy részét továbbította a megbízónak.

Az egyik vádlott külön is megpróbálta megzsarolni a sértettet, tízmillió forintot követelt tőle azért, hogy a hajóúton készült felvételek ne kerüljenek nyilvánosságra, a sértett azonban már nem fizetett.

Az ügynek összesen kilenc sértettje van, egyikük a különleges személyes adattal visszaélés mellett a zsarolásnak is sértettje.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG