Tugba Akyüz és családja a bátyjához, Mustafa Batuhan Güleçhez sietett ellenőrizni egy évvel ezelőtt azon a reggelen, amelyre virradóra hatalmas földrengés sújtotta Törökország déli részét. Meg akarták nézni, hogy jól van-e, de csak a lakásának otthont adó ötemeletes épület romjait találták meg.
Egy évvel később, amikor a modern kori Törökország legsúlyosabb katasztrófájának évfordulójára emlékeznek, még mindig keresik őt.
„Ha élne, megtalálna minket” – mondta Akyüz az otthonában, İskenderun kikötővárosban a Földközi-tenger partján, Hatay tartományban.
„Február 6-án mindenkinek van hova mennie. Nekünk nincs. Legalább azt meg akarjuk tudni, hogy hol nyugszik.”
Azok a családok, akik máig nem találják eltűnt szeretteiket, még mindig válaszra várnak a hatóságoktól. Nem hagyja nyugodni őket, hogy mi történhetett családtagjaikkal a romok között, a kórházban vagy a temetőben.
Egy török jogvédő szervezet szerint 140 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a Törökországban mintegy 53.000, a szomszédos Szíriában pedig további hatezer ember halálát okozó földrengés után.
Akyüz felidézi a döbbenetet, amit akkor érzett, amikor meglátta a felismerhetetlenné vált romokat a bátyja otthonánál. Nyolc hónapos terhesen ért oda az édesanyjával, a férjével és két gyermekével.
Arra gondoltak, hogy a fivére a romok alatt rekedhetett, amikor megpróbált elmenekülni a teraszon keresztül, ezért felemeltek néhány lezuhant fémlemezt – ám hiába.
A család nyolc napon át figyelte a mentést, de nem találták meg Güleçet, aki építészetet tanult az isztambuli Okan Egyetemen, és a családja bútorgyárában dolgozott İskenderunban.
A 34 éves Akyüz ügyvéd. Elmondta, hogy a bíróságon, a temetőben és a kórházi nyilvántartásokban is kutattak nyomok után, és bejelentették a fivére eltűnését az ügyészségen.
A közösségi oldalakra kitett fotóra és felhívásra reagálva egy nap felhívta őt egy nő, aki azt állította, hogy látta, amint az öccsét kivitték a szomszédos épületből, és betették egy fehér autóba.
Ez egy időre felébresztette a reményt, hogy talán még életben van, de aztán semmi nem történt. Most úgy gondolja, hogy testvérét névtelen sírba helyezték vagy valaki más neve alatt temették el.
„Nem tudtuk, mit tegyünk. Nem tudtuk, kit kérdezzünk. A zártláncú tévé felvételei azt mutatták, hogy bement a házba, és a telefonja jelét is az épületben észlelték utoljára – mondja. – Az édesanyám intenzív osztályokat, hullaházakat és hűtőkamrákat járt végig.”
Ehhez kapcsolódóan: „Senki nem figyelmeztetett, hogy veszélyben vagyunk” – Lassan halad a törökországi újjáépítés
„A fogait keresem”
A 7,8-as erősségű földrengés városokat tett a földdel egyenlővé egy Belgium és Hollandia együttes területének megfelelő méretű térségben.
Selahattin Kaban, a földrengés áldozataival és az eltűntek hozzátartozóival szolidáris egyesület, a DEMAK vezetője azt mondja, hogy 140 embert, köztük 38 gyermeket még mindig eltűntként tartanak nyilván, 118-at közülük Hatayban, a katasztrófa által leginkább sújtott tartományban.
„Van, akit nem találtak meg a romok között, van, aki a kórházban tűnt el” – mondta a Reutersnek.
Mahinur Özdemir Göktaş családügyi miniszter az elmúlt napokban a török televízióban többször is kijelentette, hogy nincsenek eltűnt gyermekek a földrengés után. Sem ő, sem más hatóságok nem nyilatkoztak a DEMAK szerint eltűnt 140 személyről.
A DEMAK által képviselt családok találkozót kértek Göktaştól, és felszólították a parlamentet, hogy indítson vizsgálatot. „Még ha meghaltak is az eltűnt szeretteink, szeretnénk megtalálni a sírjukat” – mondja Kaban.
Múlt hónapban Tayyip Erdoğan elnök kormányzó AK pártja és a vele szövetséges MHP visszautasította a választ az ellenzéki IYI párt parlamenthez intézett írásbeli kérdésére a földrengés következtében eltűnt gyermekekről.
Hatay fővárosában, Antakyában a 65 éves Aysun Çelenk hasonló történetet mesél a testvére utáni véget nem érő keresésről.
A földrengés után az Adnan Menderes sugárúton várakozott egy hétemeletes bérház romjainál – ennek a negyedik emeletén lakott a húga, Berna és a sógora, Kemal Torun, mindketten 58 éves tanárok.
Azt mondja: egy pillanatra sem hagyta el a helyszínt. A hatodik napon egy kotrógép érkezett, és megkezdte a holttestek keresését, de sem Bernát, sem Kemalt nem találták. Amikor röviddel később átvizsgálták a talajt, akkor sem bukkantak a nyomukra.
„A ház alatt egy piac volt. Ott felrobbantak a generátorok, aztán tűz ütött ki – mondja Çelenk. – Lehet, hogy abban olvadtak el.”
Petíciót nyújtott be az ügyészséghez a hozzátartozói és mások ügyében, akik szintén eltűntek az épületből, és azt mondja, hogy „nem áll le, amíg a végére nem jár a dolognak”.
Még mindig hetente legalább háromszor ellátogat a környékre. „A nővérem volt a mindenem – mondja egyik útján. – Felejtsük el a csontokat, a fogait keresem.”
