Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Vannak eszközök ahhoz, ha valaki meg akarja buktatni belülről az ellenzéket” – Márki-Zay Péter


Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a szokásosnál kevésbé óvatosan fogalmaz szövetségeseiről interjúnkban.

  • Szerinte kérése ellenére tettek fel bizonyos politikusokat a listára.
  • Nem tartja kizártnak, hogy a pártok kivárnak, azért nem kampányolnak.
  • Még azt sem, hogy előállnak majd egy miniszterelnökjelölt-cserével.
  • Szerinte – bár ezt nem hiszi – egy ilyen forgatókönyvbe illő lehetne a legfrissebb szivárogtatás is egy közvélemény-kutatásról, amely hatalmas előnyt mért a Fidesznek. Márki-Zay Péterrel Hódmezővásárhelyen beszélgettünk.

Szép ez a hódmezővásárhelyi Városháza. Nem eladó?

Szerencsére nem. De a budapesti sem eladó. A hangfelvételeken soha fel nem merült, hogy eladnák – fejlesztésről volt szó.

Már a momentumos alpolgármester is elismerte, hogy ő volt az egyik előterjesztője annak a vitaanyagnak, amelynek egyik opciója volt az eladás.

Ezt nem tudtam. Bajnai Gordonnal beszéltem erről egyszer, ő azt mondta, hogy soha nem volt szó eladásról, csak fejlesztésről.

Ön szerint hogyan hat a Városháza-ügy az ellenzék 2022-es kampányára?

Normál esetben egyáltalán nem kéne, hogy hasson, hiszen még ha el is akarná valaki adni, semmilyen korrupció nincs benne. Egyébként ma volt közgyűlésünk, amelyen arról is döntöttünk, hogy milyen önkormányzati tulajdonokat adunk el. Ez teljesen legitim minden önkormányzatnál: eladunk egyet, építünk egy másikat. Nincs ezzel semmi gond, ez nem korrupció.

Csak elég rosszul indult a kommunikációja.

Igen, azért kellemetlen a dolog. De még egyszer mondom, nem bűncselekményekről van szó. Nem ismerem teljesen a Cseh Katka-ügyet sem, de ott sem látok semmilyen korrupciós szálat. Emeljenek vádat, vizsgálódjon az OLAF, meglátjuk, mi lesz belőle. De nincsenek fehér borítékok.

Szóval nem gondolja, hogy rosszul hat az ügy az ellenzék kampányára?

Ez senkit sem állít át egyik vagy másik oldalra. Ez a Fidesz elterelő hadművelete. Ezek a hangfelvételek tudomásom szerint fél évvel korábbiak. Betáraztak arra a várt esetre, hogy Karácsony Gergely lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, és majd robbantják.

Mivel a vásárhelyi városházáról nem találnak hasonló ügyeket, rólam nem találtak sem házasságtöréssel, sem egyéb devianciával kapcsolatos felvételeket, bizonyítékokat, korrupciót, semmit, ezért kénytelenek elsütögetni azt, ami van nekik.

Ön szerint jól tette Karácsony Gergely, hogy nem cserélte le egy önkormányzat legfontosabb intézményének, a vagyonkezelőnek Tarlós által kinevezett igazgatóját?

Én sem cseréltem le mindenkit, bevallom. Sőt! És nagy különbség, hogy van-e valakinél korrupciós szál, vagy nincs. Nem tudom megítélni innen, hogy jól tette-e vagy nem. Itt, Vásárhelyen, ha a korrupciót védte valaki, vagy akadály volt, azt lecseréltük, a többit nem. Volt, hogy sajnáltam, aki elment magától. Voltak fideszesek, akikkel hosszan együtt dolgoztam, mások most is itt vannak. Nem vagyok híve annak, hogy egy szakembert lecseréljünk csak azért, mert fideszes.

De naponta vannak sztorik az állam pártos működéséről. Az egyik legfrissebb Hadházy Ákos-féle feltárás szerint a rendőrség lezárt egy nyomozást, amelyben az önkormányzatnak hétszáz méternyi utat kellett volna építenie a támogatásból, de csak ötszázat építettek. A rendőrség elfogadta az előző településvezetés érvét, miszerint „a pályázat kiírásakor nem mértük meg rendesen a hosszt, csak leléptük, és azért írtuk ki hétszáz méterre a tendert”. De hétszázra vették föl a pénzt. Mit gondol, létezik még Magyarországon pártfüggetlen közigazgatás?

Pillanatnyilag valószínűleg nem. Közigazgatás alatt értve a kormányhivataloktól a bíróságokig azt látni, hogy egyre kevesebb a tényleg független intézmény Magyarországon. Ez baj.

Akkor miért nem kell lecserélni az embereket?

Két oka is van. Az egyik az, hogy mi végre tényleg megbékélést szeretnénk ebben az országban, és azt, hogy nem politikai, hanem szakmai alapon nevezik ki az embereket. Egy csomó olyan szakembert ismerek, aki fideszes, teljesen jó szakember, és pártfüggetlenül tud dolgozni. Éppen ma kellett megvédjem az egyik kollégámat egy saját képviselőnk támadásától a közgyűlésen. Mert egyébként lehet, hogy tényleg szidott engem, ahogy a rákérdezés utalt rá, de engem ez speciel nem érdekel. Ha a munkáját korrekten elvégzi, akkor rendben van.

Szóval nem gondolja, hogy több százezernyi köztisztviselőt meg kell majd valahogy győzni, hogy ne egy fideszes árnyékállamnak dolgozzanak, ha nyer az ellenzék?

A fideszes árnyékállam abban a pillanatban összeomlik, ahogy – Polt Pétert lecserélve és csatlakozva az Európai Ügyészséghez – elkezdjük üldözni a korrupciót és börtönbe kerülnek a tolvajok. Vádalkuval a kis tolvajok majd rávallanak a nagy tolvajokra. Ha azok ülnek, a gazdáikat veszítik el ezek az emberek. Reményeim szerint akkor nem Orbán Viktorért vagy Lázár Jánosért fognak dolgozni, hanem a magyar nemzetért.

Mindig lakonikusan kijelenti, hogy Polt Pétert lecseréljük. Gondolja, hogy Kövér László köztársasági elnök alá fogja írni ezt a parlamenti döntést?

Polt Péternek a kinevezése is érvénytelen.

De mégiscsak kell egy parlamenti döntés, ami leváltja, és amit Kövér László köztársasági elnöknek kell majd aláírnia.

Ha Kövér László lesz a köztársasági elnök. De van rá esély. Ha az új alkotmány szerint ezt meg tudja gátolni, akkor ez kérdés lesz majd.

Azt is szokta mondani, hogy szétkergetjük a Médiatanácsot. Azt nyilatkozta, hogy ehhez kérte az EU segítségét. Ez mit jelent, milyen segítséget kért?

Szakmai segítséget. Hogyan lehet helyreállítani Magyarországon a sajtószabadságot, a jogállamot, a demokráciát.

Ezt ők honnan tudnák? Kétszáz éve már megszenvedték a magukét.

Nyilván nekünk van egy saját elképzelésünk, ők a szakmai észrevételeikkel segíthetik ennek a finomhangolását.

Ön szerint mennyire tudja a Fidesz befolyásolni az ellenzék politizálását?

Nagyon.

Lehetne bővebben?

Az egyik az, hogy rengeteg áruló van. Ezek az árulók vagy aktívak, vagy kevésbé aktívak. Nem tudjuk, mi mozgatja őket. Sokszor úgy néz ki, mintha csak az ostobaság vagy az önzés, de az esetek jelentős részében szerintem valójában a Fidesz van a háttérben. Amikor valaki feltűnően az ellenzék ellen és a Fidesz érdekében politizál az ellenzéken belül, akkor mindig ott a gyanú, hogy a Fidesz mozgatja.

Egy ennyire átpolitizált gazdaságban nem csak fideszes jóváhagyással lehet pénzt szerezni gazdasági szereplőktől?

Bizonyos mennyiség felett szinte biztos.

Nemrég a Partizánban Magyar Bálint a Tocsik-ügy kapcsán eufemisztikusan fundraisereknek nevezte a pártok pénzfelhajtóit, táskás embereit. Bajnai Gordont annak tartja?

Nem. Lehet, hogy nem vagyok tájékozott, de én nem tudok ilyenről.

De hogy lehet, hogy valaki a Rahimkulovoknak skiccelget a Városházáról?

Ez jó kérdés. Természetesen én is feltettem Bajnai Gordonnak. Számomra megnyugtató magyarázat, elhittem neki, amit mondott, hogy Gansperger [Gyula] – aki egyértelműen a Fideszhez volt bekötve, mindig is fideszes volt – a Wallisnál a jobbkeze volt. Egy baráti kérésnek tett eleget, de egyébként sem ott, sem máshol soha nem nyilatkozott a Városháza nevében. Mindig magánvéleményt mondott, amikor a tanácsát kérték. Ő azt mondja, hogy belesétált ebbe a csapdába, és a hangfelvétel alapján semmi terhelőt nem mondott. Elmondta a véleményét, ami nyilvánvalóan magában foglalta azt is, hogy mindenhol vannak korrupt emberek.

Tehát akkor Bajnai nem fundraiser. A szocialista Molnár Zsoltot annak tartja?

Molnár Zsolt szerepe kicsit színesebb ennél. Molnár Zsoltnak hosszú múltja van. Én úgy látom, hogy most az ellenzék építésén dolgozik, ez pozitívum. De ő biztos, hogy nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik a Fidesz felé.

Ezek szerint Molnár Zsolt, aki a szocialisták listáján a második, nem szerepelt azok között, akikről jelezte a pártok felé, hogy nemkívánatosnak tartja őket a közös listán.

Erről nem szeretnék most nyilatkozni, mert nagyon sok nevet tudnék még mondani, de nem szeretnék.

Mesterházy Attila? Ungár Péter első helye az LMP-listán?

Nem szeretnék neveket mondani.

Értettem.

De annyit mondok, hogy felháborítónak tartom, ha valakinek van egy egyéniben nyerésre esélyes körzete, mégis befutó helyre rakják a listán. Sőt szerintem még egy nyerhetetlen körzetből se rakjanak senkit listára.

Aki egyéniben indul, azt ne tegyék listára?

Igen. Mert azt az üzenetet hordozza, hogy ő be van biztosítva, neki nem kell dolgozni, mert így vagy úgy, de bekerül.

Van vétójoga a közös listánál?

Is-is. Hivatalosan persze nincs, de a pártok azt ígérték, hogy figyelembe veszik a kéréseimet. Én elmondtam, de – amint látszik – nem mindig vették figyelembe. Néha felhívtak, megnyugtattak, hogy ez és ez sikerült, az nem került rá, mondom, szuper. Aztán meg más neveket látok, hogy rajta vannak.

Van egy megállapodása a pártokkal, hogy ők hagyják, hogy ön megcsinálja az új MDF-et az ő listás helyeikből, ön viszont nem vétózik?

Nincs. Ugyanúgy, ahogy a támogatóinkkal kapcsolatban sincs deal. Engem bárki támogathat, pontosabban nem engem, hanem az ellenzéket, de cserébe csak egyvalamit kap: egy tisztességes, európai, demokratikusabb államot. Semmilyen deal nincs.

A pártokkal ugyanez a helyzet. Amit kérek tőlük, azt nem magamnak kérem, hanem azért, hogy megverjük a Fideszt. Az, hogy ne tegyenek bizonyos neveket a listára, azért kell, hogy megverjük a Fideszt. Hogy ne rakjanak a pártlistára olyan embereket, akik egyéniben indulnak, az is azért kell, hogy megverjük a Fideszt. És az, hogy a hetedik frakcióba elhozzuk a Fidesztől a szavazók egy részét, az is azért kell, hogy megverjük a Fideszt. Itt nincs deal, nincs vagy-vagy.

Volt olyan megkeresés, amikor valaki megkérdezte, hogy mennyivel kell támogassa a közös kampányt ahhoz, hogy rákerülhessen a neve a listára. Mondtam neki, hogy nincs az a pénz. Mennyibe kerül az, hogy ne váltsuk le a Fideszt? Nincs az a pénz.

Bod Péter Ákost, Jeszenszky Gézát és a többieket fel szeretné tetetni befutó helyre a listára?

Nem. Őket arra kérem meg, hogy segítsenek a nevükkel, tekintélyükkel ezt a szép új pártot felépíteni.

Tehát nem befutó helyre kéri őket?

Szó sincs róla.

Gyurcsány Ferenc hányadik harmadban lesz a listán?

Szuverenitási kérdésekbe nem akarok beleszólni, de biztos vagyok benne, hogy ha látható helyen szerepelne az ő neve, akkor a választást elveszítettük.

Azért pártelnököt az elejére kell tenni. Az már eldőlt, hogy a miniszterelnök-jelöltek lesznek a lista első helyein?

Senki sem tiltakozik ellene.

Akkor mondhatjuk, hogy valószínűleg eldőlt.

Ennyit tudok mondani. Senki nem tiltakozik ellene.

Mit csinál, ha kiderül, hogy igazak a Bige László elleni vádak, aki támogatta önt?

Biztatom majd a hatóságokat, hogy lépjenek fel ellene.

Azt még mindig fenntarja, hogy öt-tízmilliárd kell a választásokra?

Azt hiszem, öt-tizenötöt mondtam. A Fidesz elkölt ennyit. Mi nagyon szeretnénk két-hárommilliárdot összeszedni, az nagyon szép lenne.

Csak a Jobbiknak van 1,7 milliárdja.

Évente 2,7 milliárdja van a Jobbiknak. De ebbe a konkrét kampányba alig szállt be. Egyelőre százmilliót sem tud beletenni a kampányba, vagy nem akar.

Már itt tartanak, hogy ki mennyi pénzt ad?

Ezen már túl vagyunk. Most rakjuk össze a pénzt. Nincs egymilliárd, amit a pártok összeraknak az összes állami támogatásból. Ahhoz kéne még egy-kétmilliárd, ami adományokból kell hogy összejöjjön, és ez nagyon komoly feladat. Senkit nem tudunk visszautasítani. Ha Mészáros Lőrinc valamilyen oknál fogva átutalna az ellenzék kampányszámlájára ötvenmillió forintot, akkor megköszönjük. Bár nem tartjuk tisztességes úton szerzett pénznek, de az Orbán-rendszer leváltására használnánk.

Sűrű találkozóin milyen visszajelzéseket kap a nagykövetektől, illetve brüsszeli tárgyalópartnereitől?

Az összes tárgyalópartnerem közül senki sem ért egyet Orbán európai, kínai vagy orosz politikájával.

Milyen támogatásra számít az európai szocialistáktól? Rajta lesz a logójuk a kampányanyagain?

Semmilyen támogatás nem lesz. Gondolom, az MSZP-nek lesz, akkor azokon ott kell legyen a logójuk. De az Európai Szocialisták logója nem lesz rajta a mi kampányanyagunkon, ezt garantálom.

Milyen logó lesz rajta?

Vagy a hat plusz egy logó, vagy a közös üzenet, arculat, amit elvileg éppen tegnap fogadtunk el szakmai oldalról.

Megvan a szlogen?

Nincs. Szlogen több is van különben. Nem is baj. Éppen most néztük a ma már nem annyira jó emlékű Sebastian Kurz kampányát. Ő például nagyon sok, nagyon jó vizuális anyagot használt annak idején, amikor győzött Ausztriában, és nem egy szlogennel dogozott, volt vagy öt-hat. A mi szlogenünk egyelőre a Csak felfelé! De vannak mások is: Mindenki Magyarországa; Magyarország mindenkié; Egységes ellenzék; Egységben Magyarországért; Együtt Magyarországért.

Ki fogja eldönteni, hogy melyik lesz a befutó?

A kampánycsapat. Egy kreatív csapat dolgozik ezeken.

Kiket delegáltak a pártok a kampánycsapatba?

Neveket még nem akarok mondani.

Ki vezeti?

Zaránd Péter. A kommunikációt pedig Simon András.

Az ön kampányát vagy az összellenzéki kampányt?

Ez összellenzéki kampány, ami a mi kampányunk. Mi csináljuk az összellenzéki kampányt.

Horn Gáborék benne lesznek?

Már bent vannak. Az összes közvélemény-kutató ott van egy közvélemény-kutató csapatban. Összetoltuk a pártok erőforrásait, a pénzt is.

És a Jobbik csak százmilliót adott?

Kevesebbet.

Pedig éppen nem is büntette meg az Állami Számvevőszék.

Először is mindegyik párt ad valamennyi pénzt, amennyit tud, a saját keretéből. Nagyságtól függően van, aki tizenötöt ad, van, aki hatvanat.

Ezenkívül beadják az összes pénzt, amit a közös lista kap: hatszázvalahány milliót. Ez az egész lesz körülbelül nyolcszázmillió forint. Erre jön a jelöltek állami kampánytámogatása, amivel már milliárd felett van.

És még ezenfelül kéne egy-kétmilliárd. Váltsunk. Azt minek tudja be, hogy ha igazak az információim, akkor a nők között sokkal népszerűtlenebb, mint a férfiak között?

Talán a radikalizmus. De ez egyébként változó, láttam ilyet is, olyat is. Korcsoportonként is változik.

Megéri a konzervatív értékeket hangoztatni a győzelemért?

Én úgy látom, hogy az ellenzéki szavazókat az ellenzéknek kell hoznia. Nekem a bizonytalanokat kell hoznom, akik az ellenzéki pártokból is kiábrándultak, és akik korábban a Fideszre szavaztak. Ez az én feladatom.

Závecz Tibor pár hónapja azt mondta, hogy a Fidesz-árvák százezernél nem nagyon vannak többen.

Én azt láttam, hogy az a különbség, ami a Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely által megszólítható 37 százalék és az általam megszólítható 43 százalék között van, az a teljes magyar szavazóréteg hat százaléka. Ez elég jelentős.

De nem Fidesz-árvákat láttunk az előválasztáson sorban állni azért, hogy önre szavazhassanak. Ők fiatal antiestablishment-szavazók voltak, szerintem nem Fidesz-árvák. Az ön üzenetei pedig kimondottan konzervatívok.

Igen, azoknak szólnak, akiket szeretnénk, ha eljönnének választani. Személyes visszajelzésekből nagyon sokakat látok a Fidesztől el és ide, hozzánk jönni.

Nem csalóka ez? Ez az új MDF érzékelhető lehet a célcsoport megszólításában?

Ez egy nem túl nagy, de rendkívül kritikus réteg.

Nem veszít sokat ezzel a pártalapítással? Politológiai közhely, hogy eddig ön a pártokon kívülről jövő, antiestablishment-jelölt volt, most pedig pártot szervez, még ha kicsit távol is tartja magát tőle. Nem veszíti el az összes fiatal antiestablishment-szavazót? És a kutyapártos Kovács Gergely dörzsöli a tenyerét?

Lehetséges. Talán nem. Önmagában az, hogy pártfüggetlen vagyok, nyilván pozitívum, ezért is akarom ezt megtartani. De a választások után én magam is frakciót kell hogy válasszak, és nekem sem mindegy, hogy létezik-e olyan frakció, amibe szívesen beülnék.

Amikor utoljára interjúztunk, azt mondta, hogy ha nem nyer az ellenzék, akkor lehet, hogy be sem ül a parlamentbe. Ezt még fenntartja?

Az biztos, hogy a listás helyemet nem fogadnám el. Nyilván egyéniben is be szeretnék jutni.

Azt gondolja, hogy ezzel a konzervatív-liberális imázsával be lehet temetni az árkokat?

Ez a konzervatív érdekes dolog. Én már nagyon sok mindent elfogadtam, ami nem az én konzervatív véleményem alapján van. A zöldektől, a liberálisoktól, a szociáldemokratákig nagyon sok olyan értéket magunkévá tettünk már az összefogás érdekében, ami ezt az országot előre fogja vinni. Én mindig a korrupcióellenességet vagy a tisztességet szoktam hangsúlyozni. Ha az ember tisztességes, annak nagyobb vonzereje van, mint annak, hogy jobb- vagy baloldali.

A régi katolikus gyülekezetébe itt, Vásárhelyen vissza tud már járni, ott már nincs gond?

Nem is volt, csak a mi esperesünk, aki Fidesz-szimpatizáns, volt az egyik plébánia gazdája. De ez nem igaz mindenkire. Ez egy nagyon komoly közösség, és ezeken fog múlni a választás.

Három-négy százalékon múlhat. Ha az a Fideszre szavaz, akkor 37 százalékot kap az ellenzék, ha ránk szavaz a három százalék, akkor 43-at. Mindössze három százalékon múlik.

Ez nem mind egyházi közösségekben fog eldőlni. Ehhez képest a történelmi egyházak nem szoktak ennyire korán a Fidesz mellett kampányolni, mint a mostani kiállásukkal, amelyben az emberi méltóság és a házasság összefüggését deklarálták. Vagy ön ezt nem a Fidesz melletti kampánykiállásnak tartja?

De. Most ilyen korán ki kellett állniuk.

Egyházi vezetői szinten kapott már fű alatt támogatói jelzéseket? Mert a gyalogpapságban én is többeket ismerek, a legkülönbözőbb felekezetekben, akik nem a Fidesszel szimpatizálnak.

Az egyházi vezetők között is vannak. Én is tárgyaltam már egyházi vezetőkkel, és nagyon sokan nekünk szurkolnak. Az más kérdés, hogy nem politizálnak, de elmondták például az állami házassággal kapcsolatos aggodalmaikat. Mondván, hogy ha az állam megengedi az azonos neműek házasságát – hozzáteszem, a bejegyzett élettársi kapcsolatot Orbán Viktor és Kövér László már ’97-ben megszavazta –, akkor vannak olyan egyházak, amelyek attól félnek, hogy ez nagyobb nyomást helyez majd rájuk.

Visszatérve a mérésekre: szóval nem gondolja, hogy az a svungja, ami megvolt a magyar politikát utáló fiatalok körében, mintha elveszne?

Nem tudom. Ilyen felmérést nem láttam.

A 21 Kutatóközpont mostani felmérése sem riasztotta meg?

Nem.

Azért nagyon komoly a tizennégy százalékos különbség a Fidesz és az ellenzék között.

Éppen ezért nem is hiszem el. Beszéltem azzal, aki készítette a felmérést, mert a 21 Kutatóközpont megbízott egy másik intézetet.

Ezek nyers adatok. A nyers adatokkal nekem régi, rossz tapasztalatom van. A telefonos felmérés önmagában hordoz bizonyos torzulást. Egy hosszú felmérésnél pedig általában csak a nagyon elkötelezett szavazók mondják végig a kérdéssort.

Ebben a felmérésben nagyon sok összehasonlítás is volt, ami a Fidesznek kedvez.

Ezek módszertani szőrözések.

Több kutatóval beszéltem. A HVG-ben jelenik meg most egy kutatás, ami sokkal megbízhatóbb.

De az is mutatja, hogy az a trend, ami volt, rendesen megtört.

Az előválasztás lezárultával az ellenzék lendülete óhatatlanul megtört. Ezt az új kampánnyal tudjuk majd újraindítani. Most éppen nem kampányolt az ellenzék, hanem építkezett.

Ön kampányol, azt látni. Elégedett a pártok kampányával?

Nem. De aki kritizálja a pártok kampányát, az nem a 2021–22-es kampányt kritizálja, hanem azt, hogy ugyanazt csinálják most, mint ’14-ben vagy ’18-ban.

Ön mit mond?

Én azt mondom, hogy annak a feltételeit építjük most ki, hogy el tudjunk indítani egy erős kampányt. Világos, hogy az előválasztás utáni időszakban az ellenzék nem volt olyan állapotban, hogy azt a lendületet tovább tudja vinni.

A Google-keresésekben jól látható, ahogy ön toronymagasan vezette szeptemberben, majd az, ahogy Orbán Viktor visszavette az előnyt. Miért veszett el az érdeklődés?

Nem tudom, kielemezzük.

Végignéztem tizenöt billegő körzet egyéni jelöltjének Facebook-falát. A legtöbbnek két hónap alatt maximum egy-két eseménye volt, amikor valamilyen kapcsolatba került a választóival. Miért nem kampányolnak?

Azoknak a képviselőknek, akik beleteszik a munkát, jobb esélyük van. A pártok kivívták azt, hogy úgynevezett account menedzseri rendszer legyen. Tehát a jelöltjeikhez ragaszkodnak, mi ne kommunikáljunk közvetlenül a pártok jelöltjeivel, hanem ők legyen közbeiktatva, és ők rugdalják a saját jelöltjeiket, hogy azok dolgozzanak.

De nem rugdalják őket.

Így van. Ez a kérdés. Eddig a központi irányításból nem ment ilyen feladat nekik. Én azt szeretném, ha minél előbb menne. A pártok erre fűzték fel a népszavazási kezdeményezést. Egy másik aláírásgyűjtést is akartak még szervezni, pont azért, hogy folyamatosan mozgassák az embereket, de egy kivétellel a pártok többsége leszavazta. Én is egyetértettem ezzel a döntéssel. Nem kell folyamatosan stresszelni az embereket, a kampányban majd elindulunk. Egy párt volt csak, amelyik folyamatosan, azonos intenzitással akarta végigvinni a kampányt. A többi azt mondta, hogy hagyjuk pihenni az aktivistákat.

Melyik párt?

Az egyik.

Nem lehet, hogy az a forgatókönyv zajlik, amit Gyurcsány Ferenc ki is posztolt? Hogy nem fogok kampányolni és nem fogunk kampányolni?

Nem hiszem, de ez a kockázat ott van. De azt meg kell érteni, hogy ha a pártok úgy döntenek, hogy nem kampányolnak, ne adj isten, elbátortalanítják a saját táborukat, akkor azzal Orbán Viktornak lehet kétharmada.

Néhány havonta megkérdezem öntől, hogy látja: Gyurcsány Ferenc a legnagyobb ellenzéki frakciót vagy a legnagyobb kormánypárti frakciót akarja maga mögött tudni? Most hogy látja?

Én is megkérdeztem tőle.

Megint?

Folyamatosan. Ők mindig azt mondják, hogy a kormányváltásért dolgoznak.

Nem tartja valószínűnek, hogy mondjuk Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc majd januárban beállnak mondjuk Donáth Anna mögé, aki nemrég már nyilvánosan is kritizálta önt? Láttunk már ilyet. „Hát a Péter nem hozza a számokat, és a kormányváltás mindennél, még az előválasztásnál, annak eredményénél is fontosabb, ezért miniszterelnök-jelöltet kéne cserélni.”

Láttunk ilyet Karácsony Gergelyt Budapest-jelöltségének idején, de az az előválasztás előtt volt, és nem után. És láttunk ilyet Botka László jelöltsége idején is, amikor hasonlóképpen megjelentettek egy nagyon tendenciózus közvélemény-kutatást – akkor nem kellett szivárogtatni –, és a sajátjai járatták le a jelöltjüket. Vannak eszközök ahhoz, ha valaki a Fidesz érdekében meg akarja buktatni az ellenzéket belülről.

Például egy ilyen közvélemény-kutatás?

Egy ilyen közvélemény-kutatás lehet erre eszköz. Nem hiszem, hogy ez a mostani ezt a célt szolgálta, de ha valakinek az lett volna a célja, hogy az ellenzék bukja el a választást, akkor ez egy remek alkalom, hogy a belső és nyers, fel nem dolgozott, nyilvánvalóan nem hiteles adatokat tartalmazó közvélemény-kutatást kiszivárogtassa. Szerintem itt nem ez történt, de ez teljesen jó módszer, ha valaki Orbán Viktor érdekében a saját pártját és az összellenzéket akarja megbuktatni.

Ezt a kutatást egyébként ki fizette?

Nem tudom.

Nem az összellenzék?

Biztos, hogy nem a Fidesz. Vagy kampánypénzből ment, vagy valakivel megfinanszíroztatta az ellenzék.

Ilyen szinten nem lát rá a kampányköltésekre? Nem is akar?

Nem is akarok. Nem mondom el, hogy mennyi feladatom van, amire rálátok, de azt, hogy az egyes konkrét tételeket ki fizeti, nem tudom. Azon viszont nagyon sokat dolgozom, hogy összejöjjön az egy-kétmilliárdos kampánybüdzsé.

Hogyan?

Nyilván több forrásunk van. Az egyik a kicsi adományok, a következő a közepes, a harmadik pedig a nagyobb adományok szintje. Én mindegyiken dolgozom. A kicsi adományokon azzal, hogy amikor kampányolunk, mindig felhívjuk a figyelmet a támogatásra, és az én oldalamon is gyűjtünk adományokat.

Egy mikrodonációs oldalt is szeretnék már elindítani. Én egymagamban nem tudok egy ilyet megszervezni, de van egy nagyszerű, profi kampánycsapat, tőlük mindennap megkérdezem, mikor indul az oldalunk. Abból az adománygyűjtő oldalból becslések szerint akár hatszázmillió forintot össze fogunk tudni szedni. Várom, hogy indítsuk el, hogy legyen hatszázmillió forintunk.

Utoljára mit mondtak, mikor indul?

Már a héten el kellene induljon. Ezenkívül elmegyek azokkal találkozni, akik több vagy sok millióval támogatnák az ügyet. Közös adománygyűjtő vacsorákat és beszélgetéseket szervezünk, és nyilván a legnagyobb potenciális adományozókhoz elmegyek személyesen is.

Ezt legálisan fizethetnék?

Mindent csak legálisan.

Ötszázezer a limit.

Anonim módon. De nyilvánosan támogathatnak bármennyivel. Ha Bojár Gábor átutal egymillió forintot, mint ahogy tette, vagy Bige László kifizet egy ötmilliós számlát nekünk, az teljesen legális.

Annyit fizetett?

Az ötmilliót annak idején átutalta. Aztán fizetett még egy hatvanmilliós kutatást. Most kértük, hogy megint finanszírozzon egy kutatást.

Ön szerint hogyan lehet az újkori magyar történelem legnagyobb, választások előtti osztogatását kompenzálnia az ellenzéknek?

Ezt nem tudjuk kompenzálni. Nagyon örülünk neki, mert ez bizonyíték arra, hogy a Fidesz nem áll jól. Ugyanis eddig, amíg nem volt igazi ellenfele, eszébe sem jutott a már tizenöt éve megígért 13. havi nyugdíjat visszavezetni stb. De nekünk nem ezzel kell kompenzálni, mi nem tudunk ezzel versenyezni.

Ennél rosszabbak a heti rendszerességű hazugságok arról, hogy eltörölnénk a rezsicsökkentést, a minimálbért, beengednénk a migránsokat, hogy Gyurcsány kormányát akarjuk visszahozni. Ezeket a hazugságokat sem tudjuk minden egyes emberrel beszélgetve megcáfolni. Nekünk nincs bejárásunk az állami televízióba. A rengeteg fizetett hirdetéssel sem tudunk versenyezni, bár a pénzgyűjtésünk pont azért kell, hogy valamelyest felvegyük ezzel a versenyt. Azért kérjük az embereket a Nyomtass te is! kiadványainak és a mi szórólapjainknak a terjesztésére, hogy ezzel valamelyest tudjunk versenyezni. Nagyon komoly küzdelem lesz. Nyilván a Fidesznek mindene megvan hozzá, médiája, reklámfelülete, pénze és gonoszsága is.

Ha nem jön össze a győzelem, viszont tovább erősödik a Mi Hazánk és a Kutyapárt, és bejutnak a parlamentbe, akkor elképzelhetőnek tartja-e velük a koalíciót? Vagy inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy van-e olyan párt a hat között, amelyik kizárta a koalíciót a két, jelenleg parlamenten kívüli párttal?

Én is megfordítom. Egyelőre nem látom, hogy ezek közül bármelyiknek esélye lenne bejutni a parlamentbe. Ha valaki kormányváltást akar, akkor az összefogott ellenzékre fog szavazni egyéniben is, listán is, különben nagyon valószínű, hogy elveszik a szavazata. Emiatt azt látom, hogy minél kiélezettebb a kampány, annál inkább csak a Fidesz vagy az összefogott ellenzék, a nem Fidesz fog erősödni.

Ezt kéne önöknek elérniük.

Ezt fogjuk elérni. Mert minden más szavazat valójában Orbán Viktort tartja hatalmon, az elveszett szavazatok Orbán Viktornak jók. A Kutyapárt esetében tudjuk, hogy az ő szavazataiknak legalább a fele egyébként az egyesült ellenzékre menne. A Mi Hazánk esetében viszont a rá leadott szavazatok nagy többsége a Fidesztől jön el. Erre szoktam mondani, hogy legyen egy 4,9 százalékos, erős Mi Hazánk.

De azért nem zárhatjuk ki, hogy mindkettő vagy csak az egyik eléri az öt százalékot. Akkor felmerülhet egy koalíció?

A Mi Hazánkkal biztos, hogy nem. Akárhányszor bejutottak akármelyik képviselőtestületbe, mindig a Fidesszel szavaztak.

Novák Előddel interjúztam nemrég, azt mondta, hogy méltányos ellenzék akarnak lenni. Persze elismerte, hogy a mostani ellenzéktől nagyobb távolságra vannak, mint a Fidesztől.

Ez mind anyagilag, mind kampányszervezésben tetten érhető. Amikor a Lendvay utcából szervezik a Mi Hazánk kampányát, akkor nincsenek kétségek afelől, hogy a Mi Hazánk a Fidesz náci tagozata.

Meg kell hallgatni Németh Péter beszélgetését Balogh Károly kisgazdaelnökkel. Elmondta, hogy Kubatov Gábor a Lendvay utcában akarta rávenni arra, hogy kössenek koalíciót a Mi Hazánkkal. Tényként mondom ezt, és ez nem az egyetlen jelzés, csak az egyetlen publikus jelzés. Az önkormányzati választáson csak ott indultak, ahol a Fidesznek kellett, ott sehol, ahol a Fidesznek ártott. És az összes helyen, ahol bejutottak, a Fidesszel szavaznak.

És a Kutyapárt?

Ha bejutna, a Kutyapárt természetesen a Fidesz ellenzéke lenne. A Kutyapárttal két probléma van. Az egyik, hogy ha nem jutnak be, akkor azok elveszett szavazatok – és nagy eséllyel nem fognak bejutni.

A másik, hogy azzal, hogy nagyon sok helyen elindulnak – még ha a billegőkre most azt is mondják, hogy nem –, sok helyen előfordulhat, ami a XII. kerületben történt, hogy a rájuk leadott szavazatok miatt nyer a Fidesz.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG