Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Váratlan visszatérés – külügyminiszterré nevezték ki David Cameront az Egyesült Királyságban

David Cameron a brit fővárosban 2023. november 13-án
David Cameron a brit fővárosban 2023. november 13-án

A szigetországot 2010 és 2016 között irányító kormányfő a külügyi tárca élén tér vissza a politikába.

Rishi Sunak brit miniszterelnök hétfőn jelentette be kormányának átalakítását, amelynek keretében menesztette Suella Braverman belügyminisztert, miután előző héten azon véleményének adott hangot, hogy a rendőrség kivételez a Gázai övezetben folytatott izraeli hadműveletek elleni tiltakozó megmozdulások résztvevőivel.

A miniszter utóda James Cleverly, a brit diplomácia eddigi vezetője lett, akinek helyére pedig általános meglepetésre David Cameront nevezték ki.

Ez azzal vált lehetővé, hogy III. Károly király a kormány kérésére bárói rangra emelte Cameront, így elfoglalhatta helyét a parlament felső kamarájában. A politikai szokásjog megköveteli ugyanis, hogy a miniszteri rangú kabinettagok a törvényhozás alsó- vagy felsőházának tagjai legyenek.

Már évtizedek óta nem volt példa arra az Egyesült Királyságban, hogy egy volt kormányfőt neveznek ki miniszternek, ahogy az is utoljára a nyolcvanas években történt, hogy olyan valaki lesz külügyminiszter, aki nem a parlament választott alsóházában képviselő, hanem a Lordok Házában.

Cameron 2010 és 2016 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjeként, azonban a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződő – népszavazás után lemondott, egyben visszaadta alsóházi képviselői mandátumát.

A Hamász támogatói és a békeaktivisták is tűzszünetet sürgetnek

A Kairói Egyetem diákjai tüntetnek Kairóban 2023. október 18-án. A Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban, valamint Amerikában is demonstrációkat tartottak, hogy elítéljék a gázai kórház elleni támadást, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal. A tüntetők egy része a Hamászt támogatja, de a muszlim és zsidó békeaktivisták is tűzszünetet sürgetnek
1/10 A Kairói Egyetem diákjai tüntetnek Kairóban 2023. október 18-án. A Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban, valamint Amerikában is demonstrációkat tartottak, hogy elítéljék a gázai kórház elleni támadást, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal. A tüntetők egy része a Hamászt támogatja, de a muszlim és zsidó békeaktivisták is tűzszünetet sürgetnek
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
A Kairói Egyetem hallgatói tüntetnek Izrael és az USA ellen Egyiptom fővárosában a gázai kórházban történt robbanás másnapján. Szerdán Egyiptom-szerte több ezren tüntettek a Gázai övezet iránti szolidaritásuk jeléül
2/10 A Kairói Egyetem hallgatói tüntetnek Izrael és az USA ellen Egyiptom fővárosában a gázai kórházban történt robbanás másnapján. Szerdán Egyiptom-szerte több ezren tüntettek a Gázai övezet iránti szolidaritásuk jeléül
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Egyiptomi tüntetők állnak az izraeli zászlót ábrázoló, égő transzparensek mellett Kairóban október 18-án.&nbsp;Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök azt mondta, hogy ha tüntetésre szólítana fel a palesztin ügy támogatására, <em>&bdquo;milliókat látnának&rdquo;</em> Egyiptom utcáin
3/10 Egyiptomi tüntetők állnak az izraeli zászlót ábrázoló, égő transzparensek mellett Kairóban október 18-án. Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök azt mondta, hogy ha tüntetésre szólítana fel a palesztin ügy támogatására, „milliókat látnának” Egyiptom utcáin
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Egy kisfiú zászlót tart egy Hezbollah-támogatói tüntetésen&nbsp;Bejrút déli külvárosában, Libanonban 2023. október 18-án, egy nappal azután, hogy&nbsp;több száz palesztin halt meg a gázai al-Ahli kórházban történt robbanásban. A tragédiáért az izraeli és palesztin tisztviselők egymást tartják felelősnek
4/10 Egy kisfiú zászlót tart egy Hezbollah-támogatói tüntetésen Bejrút déli külvárosában, Libanonban 2023. október 18-án, egy nappal azután, hogy több száz palesztin halt meg a gázai al-Ahli kórházban történt robbanásban. A tragédiáért az izraeli és palesztin tisztviselők egymást tartják felelősnek
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
A Hezbollah egyik támogatója egy bejrúti tüntetésen.&nbsp;Bejrút Hezbollah által ellenőrzött déli külvárosaiban több ezren gyűltek össze tüntetni Hezbollah-, palesztin és libanoni zászlókat lengetve és &bdquo;Halál Amerikára!&rdquo; szólamot skandálva
5/10 A Hezbollah egyik támogatója egy bejrúti tüntetésen. Bejrút Hezbollah által ellenőrzött déli külvárosaiban több ezren gyűltek össze tüntetni Hezbollah-, palesztin és libanoni zászlókat lengetve és „Halál Amerikára!” szólamot skandálva
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Fülöp-szigeteki tüntetők Quezon Cityben 2023. október 18-án
6/10 Fülöp-szigeteki tüntetők Quezon Cityben 2023. október 18-án
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Tömegek gyűltek össze a Gázai övezetben élő palesztinok támogatására a jemeni Szanaában is. A felvétel 2023. október 18-án készült
7/10 Tömegek gyűltek össze a Gázai övezetben élő palesztinok támogatására a jemeni Szanaában is. A felvétel 2023. október 18-án készült
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Jemenben ezrek vonultak fel a fővárosban, Szanaában. Mohammed Ali Al-Rammah, a kormányzó húti mozgalom tagja elítélte az izraeli akciókat. <em>&bdquo;Harcolni fogunk ellenetek&rdquo;</em> &ndash; mondta
8/10 Jemenben ezrek vonultak fel a fővárosban, Szanaában. Mohammed Ali Al-Rammah, a kormányzó húti mozgalom tagja elítélte az izraeli akciókat. „Harcolni fogunk ellenetek” – mondta
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Egy török rohamrendőr áll a palesztinbarát tüntetők mellett az izraeli konzulátus közelében Isztambulban, Törökországban 2023. október 17-én
9/10 Egy török rohamrendőr áll a palesztinbarát tüntetők mellett az izraeli konzulátus közelében Isztambulban, Törökországban 2023. október 17-én
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Aktivisták&nbsp;&bdquo;A vérünk ugyanolyan színű&rdquo; feliratú transzparenst tartanak a gázai tűzszünetet követelő tüntetésen az amerikai Capitolium előtt, Washingtonban 2023. október 18-án
10/10 Aktivisták „A vérünk ugyanolyan színű” feliratú transzparenst tartanak a gázai tűzszünetet követelő tüntetésen az amerikai Capitolium előtt, Washingtonban 2023. október 18-án
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Previous slide
Next slide

A döntés közvetlen előzményeként heves belpolitikai vita robbant ki a hétfőn leváltott belügyminiszter megnyilvánulásából, és egyre fokozódott a nyomás leváltása érdekében.

Londonban eddig öt egymást követő héten tartottak demonstrációkat az izraeli hadműveletek ellen. A múlt szombati tüntetés volt messze a legnagyobb: becslések szerint a részvevők száma meghaladta a háromszázezret.

Sokan a tüntetés betiltását szorgalmazták a háborús halottak hivatalos nagy-britanniai emléknapján, a Scotland Yard főparancsnoka azonban nem volt rá hajlandó.

Braverman ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: mindez „azt az érzetet kelti”, hogy a rendőrségi vezetők kivételeznek a palesztinpárti tüntetőkkel. Miközben nagyon helyesen kemény választ adnak „az agresszivitásba torkolló szélsőjobboldali és nacionalista demonstrációkra (…) jórészt szemet hunynak”, amikor „a palesztinpárti népség” tanúsít szinte ugyanilyen magatartást.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
This item is part of
XS
SM
MD
LG